Balazs Faluvegi's Tumblr Archive


You're on the first page. | New Search | You're on the last page.

(Displaying all posts 0 through 496 of 496)


Hétköznapi glória


[ Posted Tue, 07 Dec 2010 10:13:12 ]

Amazing video from the air over New York City (via nastycop420)


[ Posted Sat, 04 Dec 2010 12:39:00 ]

Embed code:

Tagged with: video

Alonso örül, hogy lealázta Massát

Alonso-nak sürgősen szüksége lenne egy PR-osra (és talán egy pszichológusra is), még akkor is, ha a csapatfőnökök szerint ő a legjobb. Neki drukkolok 6 éve, de ami sok az sok.

Tagged with: formula1

“Tisztelt Faluvégi úr!

A legújabb blogbejegyzéshez szeretnék kicsit hozzászólni. Én matematikus
hallgató vagyok a BME-n. Az utóbbi időben erősen érdeklődöm a befektetések
iránt, kisebb részben már a szakválasztásomban is közrejátszott az, amit a
“quant”-okról olvastam (hogy talán mégsem olyan haszontalan ez az egész).
Ilyen képzésre nem tér ki a bejegyzése, én pedig csak reménykedem, hogy
egyszer talán lesz esélyem ilyen területen dolgozni, mert a legáltalánosabb
reakció az, hogy ilyen nem kell… :-) Vagy ha kell (2 cég itthon), akkor
minimum phd… Nem tudom, általában Magyarországon mi a helyzet ezen a téren
a befektetési/alapkezelési területen. Kifejezett matematikus
álláshirdetéseket csak hitel kockázatkezelésre és biztosításra láttam eddig”.

Azért érdekes ez a kérdés, mert a cégek reakciója nem is igazán burkoltan jelzi azt az értékítéletet, hogy a közgazdaságtan, azon belül is a befektetési terület olyan objektív szakma, amelyhez feltétlenül külön képzettség szükségeltetik. A legtöbb ember, még szakmai berkeken belül is őszintén vallja azt a meggyőződést, hogy adott mennyiségű tanulással, csupán a közgazdasági és pénzügyi összefüggések tanulmányozásával jobban fogják érteni, hogy mi zajlik a piacokon, mint a többség. Két dolgot felejtenek el: rajtuk kívül több millióan gondolkoznak így, és több millióan vannak, akik rájuk hallgatva hoznak döntéseket. Ez pedig kihatással van az árfolyamokra, és az az adott objektív igazság, amit igaznak hittünk, másodpercek múlva már nem lesz igaz, talán sosem volt az.

Mindez azt jelenti, hogy közgazdasági tudással legtöbbször nem lehet előnyre szert tenni (és ha mégis, ahhoz nagyon nagy türelemre, és jó idegekre is szükség van). Gyakran a fundamentális alapú meggyőződés még hátráltathatja is a hatékony munkát. Ezért van szükség olyan emberekre, akik más szemszögből nézik a piacot, nem érdekli őket egy-egy eszköz vélt vagy valós értéke. Ezért nem véletlen az, hogy a nagy kvantitatív hedge fund-ok bizonyos állásokra kifejezetten nem közgazdász, befektetési elméleti vagy gyakorlati tudással keresnek embereket, hanem matekzseniket (nézzétek csak meg például a DE Shaw hirdetéseit, legördülő lista: “quantitative strategies”). Ezért a “nincs rá szükség” abszolút értelmetlen hozzáállás a cégek részéről.

Ezért:

Tagged with: hedgefund

A Russell 2000 (small cap) novembertől látványosan levált a fő indexektől, vezeti az emelkedést, és hajszálra van a májusi csúcsától. Ígéretesnek tűnik.


[ Posted Thu, 02 Dec 2010 16:02:58 ]

Tagged with: trading

“Kedves Vendégünk! Emlékeztetjük, hogy a vacsora elején kapott kenyér ingyen volt.” (Egyébként jó hely)


[ Posted Thu, 02 Dec 2010 13:34:49 ]

Tagged with: fun

Nagyon mennek az alapanyag/energiahordozó kapcsolat smallcap részvények, pár példa: MHR (olaj), PAL (palladium), PUDA (szén, ráadásul Kína ami habzsolja ezt a hőerőművek révén).


[ Posted Wed, 01 Dec 2010 17:08:52 ]

photoset

Tagged with: trading

A Portfolió egyik mai cikkének a címe: “Ma épp nincs válság - 280 alatt az euró.”, telitalálat. Mindig akkor van válság, a pénzügyi piacokon, de tágabb értelemben bármilyen területen ami a társadalomtudományok területére tartozik, amikor azt úgy gondoljuk. Ha és a piac elhiszi, hogy Magyarország nem kockázatos, Portugália nem jelent be államcsődöt és Japán biztonságos, akkor és addig az is.

Tagged with: trading, eco, philosophy

Egy Otthon…


[ Posted Wed, 01 Dec 2010 11:26:25 ]

Tagged with: photo

Hányszor fogja még ez az ország eljátszani az új kormány vs. előző vezetés által kinevezett még székében lévő jegybankelnök konfliktust? Mint mindig most is a kötelező csörtékkel. Ugyanez volt Surányi, aztán Járai esetén. És ha már ragaszkodnak a Predator (ezúttal: Viktor) vs. Alien (most: András) újabb részéhez, akkor miért kell ezt a csatát is sajtótájékoztatókon vívni? A pénzügyi piacokon a legfontosabb eszköz a bizalom, amit nem nagyon lehet másként gyorsabban eljátszani mint mindenki előtt vállalt belső konfliktusokkal.

Reagált a kormány! - Indokolatlan az alapkamat emelése | PORTFOLIO.HU

Tagged with: eco

Megint egy érdekes midcap arany bányászattal foglalkozó részvény: New Gold. Sorra bukkanak fel a nemesfém, illetve alapanyag területen relatíve kis vállalatok, veszik mint a cukrot, és a korábbi cső veszteséges cég nyereségesbe fordul át, magas növekedési rátákkal, ilyenkor a fundamentális értékelési mutatók egyből más színezetet kapnak, nem is beszélve a befektetők lelkesedéséről. Amíg az arany bull megy, addig ezek fokozottan mehetnek.


[ Posted Mon, 29 Nov 2010 21:57:56 ]

Tagged with: trading

Leslie Nielsen RIP :(

Thank you for all the laughs, like these:

“Airplane!” & “The Naked Gun” Tribute (via Drebin31)


[ Posted Mon, 29 Nov 2010 10:06:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Hányszor fogja még elhinni a világ az Észak-Korea szappanoperát, ami 57 éve van műsoron és kb. annyira fordulatos és izgalmas mint a Barátok Közt??

Mindenkinek érdekében áll a feszültség fenntartása a félszigeten, a béke kevésbé, a háború még kevésbé. A hely a nagyhatalmak ütközőzónája. Az Amerikaik nem véletlenül tartanak ott bázist, Kínának jó, hogy van előtte egy ütközőország, hasonlóképpen a ma már kevésbé nagyjátékos oroszoknak. A legjobb az egész mégis Észak-Korea vezetésének, akik a háború látszatával (lásd Orwell) fenntarthatják a totalitárius rendszerüket, és van 23 millió különbejáratú rabszolgájuk. Nekik minden befelé szól, kifelé esélyük sem lenne.

Ha már Észak-Korea, a TopLista - Luxus 2010 c. kiadványban luxus utakat emlegetnek, és köztük egy érdekességet, az ide történő utazást. Szerintük a bejutás nem egyszerű (de igen: elküldtük az adatokat és igazolványképet az utazási irodának, és ott átvettük a papírokat, évente csak nyugati országokból átlagos költségvetéssel rendelkező turistából kb. 2000 ember teszi ugyanezt), és az ottlét alatt végigkíséri az embert egy tolmács, egy nemzetbiztonságis, és egy operatőr (!) aki mindent filmez, majd az út végén meg kell venni a filmet tőle, 40 dollárért (ketten kísérnek mindenkit, elvileg idegenvezetők, nyilván kaptak nemzetbiztonsági kiképzést, operatőr egyáltalán nem volt).

Egyébként a kiadvány nagyon érdekes, utazástól kezdve a divaton át (ami engem kevéssé érdekel) minden, ami a durva luxus kategória: érdekes toplisták vannak.

Tagged with: politics

NFL Week 12. My fantasy season is about to be over, 5-6, with 3 wins in a row I might have a chance.

QB Schaub (Freeman)

RB B Jackson, Foster (M Bush, McGahee)

WR Wayne, Welker, M Thomas (Ajirotutu, R Williams)

TE Temme (Miller)

K Janikowski

DEF Lions

—-

Detroit Lions - New England Patriots -7
Dallas Cowboys - New Orleans Saints -8
New York Jets - Cincinnati Bengals +10
New York Giants - Jacksonville Jaguars +7
Buffalo Bills - Pittsburgh Steelers -17
Houston Texans - Tennessee Titans +7
Washington Redskins - Minnesota Vikings +3
Chicago Bears - Philadelphia Eagles -9
Atlanta Falcons - Green Bay Packers +3
Baltimore Ravens - Tampa Bay Buccaneers +6
Cleveland Browns - Carolina Panthers +6
Seattle Seahawks - Kansas City Chiefs -7
Oakland Raiders - Miami Dolphins +3
Denver Broncos - St. Louis Rams +7
Indianapolis Colts - San Diego Chargers +10
Arizona Cardinals - San Francisco 49ers -7

Tagged with: nfl

Tegnap láttam a Jeremiást a Nemzetiben. Nagyon erős, nagyon hatásos, és eszköztárát tekintve rég nem látott eredetiséggel felvértezett darab, bár a véleményemmel elég kevesen értenek egyet. Nagyon eltalált az, ahogy a régi emlékek felidézése a régi ismerősökkel, vagy még inkább a múlttal való szembesülés, és a jelen nyomasztó valósága megjelenik, majd felpörög, és ebben az álomban igazi őrületté fokozódik. Zseniális a fény kezelése (kivéve, hogy a kezelő tisztán látszik) és a forgó nézőtér, ahogy a nézők utaznak a metrón és az események között. A legjobb mégis a színészi játék, László Zsolt markáns, Stohl tökéletesen alakítja a régi cimborát, Blaskó félelmetes, és még a kis szerepekben is olyan elképesztő színészek voltak mint Garas Dezső.

Nemzeti Színház

Tagged with: theatre

A Vishay egy klasszikus technikai alakzatot felmutató részvény, kitörés, erős trend, konszolidáció (ha nagy bázis lenne, még fülescsésze is lenne). A céget egy litván településről nevezték el, és az alapító bácsi még 81 évesen is elnök és CTO.


[ Posted Mon, 22 Nov 2010 14:38:48 ]

Tagged with: trading

P. József a barátainak beszélt a gyilkosságról, ő is a romákra próbálta terelni a gyanút, sőt, a fáklyás felvonuláson is részt vett.
[ Posted Mon, 22 Nov 2010 14:24:00 ]

A “Cigánybűnözésről” beszélő emberek azért ilyenkor éreznek valamit?

Index - Bulvár - Tizenkilenc évet kapott H. Nóra gyilkosa

Tagged with: society

NFL Week 11

Carolina Panthers - Baltimore Ravens -14
New York Jets - Houston Texans -7
Cincinnati Bengals - Buffalo Bills +3
Tennessee Titans - Washington Redskins +10
Kansas City Chiefs - Arizona Cardinals +6
Pittsburgh Steelers - Oakland Raiders -3
Jacksonville Jaguars - Cleveland Browns +6
Dallas Cowboys - Detroit Lions +3
Minnesota Vikings - Green Bay Packers -10
New Orleans Saints - Seattle Seahawks +7
St. Louis Rams - Atlanta Falcons -10
San Francisco 49ers - Tampa Bay Buccaneers -7
New England Patriots - Indianapolis Colts -6
Philadelphia Eagles - New York Giants +3
San Diego Chargers - Denver Broncos +17

Fantasy (5-5)

QB Schaub or Freeman

RB Foster, B Jackson (McGahee, M Bush)

WR Reggie, Wes, Seyi Ajirotutu (R Williams, Thomas)

TE Temme (Miller)

K Janikowski

DEF Lions

Tagged with: nfl

Kerekes Band - Csango Boogie (The Uptown Felaz Remix) LEGO (via KerekesBand)


[ Posted Fri, 19 Nov 2010 17:40:00 ]

Embed code:

Tagged with: music

Láttam a Social Network-öt. Alapvetően egy jól sikerült film, Fincher és Sorkin egy nem igazán izgalmas alaptörténetből csinált egy viszonylag izgalmas, tapintható feszültségekkel teli filmet. Mert az nem igazán nevezhető érdekfeszítőnek, hogy néhány kollégiumi szobatárs hogyan veri át egymást, és néz merengve a net jövőjébe. Ha nem a Facebook-ról lenne szó, alig lenne ember akit ez érdekelne. Szegény Zuckerberg-et csúnyán megalázzák a filmben, lényegében egy szerencsétlen kis görcs, aki ügyesen programozik, de a nők utálják, a saját érdekei miatt hazudozik össze-vissza, beképzelt, a legjobb barátait csont nélkül átvágja, és kicsinyes bosszút áll azokon, akik nem csodálják a nagyra törő terveit, és ha ez nem elég: rettentő ciki módon tud viselkedni, és télen is papucsban jár az utcán. Lehet, hogy Zuckerberg-nek át kellett gázolni jó pár emberen, hogy felépítse a legsikeresebb közösségi oldalt, de akkor is megcsinálta, és álságos dolog belé rúgni, illetve adatvédelmet kiabálni, amikor mindenki nagy örömmel használja az oldalt, ráadásul azért mert az jó.

Tagged with: movie

Néhány smallcap és midcap részvény, amivel érdemes lehet kihasználni a commodity bull-t (mert még él az elmúlt napok ellenére). Ezek mind olyanok, amik az élelmiszeriparban érdekeltek, és technikai elemzés szemszögéből jól néznek ki, erős trend, konszolidáció.

BGS, MKC, SJM, SLE, MJN


[ Posted Wed, 17 Nov 2010 15:41:25 ]

photoset

Tagged with: trading

Vagyonarányosan a származtatott alapokba folyt a legtöbb tőke szeptemberben Magyarországon. Ha az intézményi, egyszeri zártkörű alapokba történő tőkebevonást kiszűrjük, akkor önmagában is nagy fejlődést mutat, hogy a hedge fund jellegű stratégiákat is vivő befektetésekbe áramlik a lakossági megtakarítás nem kis része. A hazai befektetők egyre tájékozottabbak és bátrabbak.

Forrás: http://www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/a_kockazatosabb_befektetesek_fele_mozdultak_a_hazai_megtakaritok.141509.html


[ Posted Wed, 17 Nov 2010 10:58:00 ]

Tagged with: investing

Is this fast food for real??? (Seems to be…) OMG


[ Posted Wed, 17 Nov 2010 00:57:40 ]

Tagged with: food

Olyanok a piacok, mint az unatkozó könyvtáros. Van egy csomó könyv a polcokon, sok kellemes dolgokat tartalmaz, sok kellemetleneket. A könyvtáros néni kedve és szeszélye szerint levesz egyet-egyet és azzal van elfoglalva. Ha kell akkor ez a QE2, ha kell az ír probléma, ha kell Kína, stb. Pedig a könyvek addig is ott voltak az orra előtt. Ez mindig is így működött, de úgy érzem, hogy az utóbbi időszakban egy különösen kiszámíthatatlan könyvtárost fogtunk ki, aki nagyon nem szeret unatkozni.

Tagged with: trading

Amazing Video!

Formula 1 Season 2010 Highlights [RTL 7 tv] (via plasticF1)


[ Posted Tue, 16 Nov 2010 10:18:00 ]

Embed code:

Tagged with: formula1, video

KEDVEZMÉNYSZERVEZŐ - Abban segíti a Mensa működését, hogy felépíti az MH tagoknak
biztosított kedvezmények rendszerét, így végre pénzzé tehetjük az
IQ-nkat.
[ Posted Tue, 16 Nov 2010 00:08:24 ]

A friss Mensa hírlevélből…

Tagged with: fun, quote

Igen, járnak az autók a Margit hídon! :) (az UTV erre a webkamera képe mellett jobbra egy pikáns kérdőívvel reagált…)


[ Posted Tue, 16 Nov 2010 00:02:17 ]

Tagged with: Budapest

Lehet, hogy az autógyárak szenvednek, de a beszállítók nem mindig. A Dana futóművek készítésével foglalkozik, sima trendben van, amit egy aktuális konszolidációban szüneteltet. A cég csak most vált ismét nyereségessé, és az intézmények egye bátrabban ugranak rá. Érdekes napok jönnek.


[ Posted Mon, 15 Nov 2010 15:50:12 ]

Tagged with: trading

Life = Risk

The Best Motivation Video (via KyaniHawaii)


[ Posted Mon, 15 Nov 2010 10:42:00 ]

Embed code:

Tagged with: interesting, video, trading, investing

NFL, my Pro Bowl selection.

QB: P Manning, Schaub, Rivers, Rodgers, Vick, Brees.

RB: Foster, Addai, Tomlinson, R Bush, B Jackson, Peterson

WR: Wayne, Moss, T Owens, A Johnson, Miles, Fitzgerald, D Jackson, C Johnson

TE: Gates, Daniels, Gonzalez, Shockey

LB: Lewis, Brackett, Urlacher, Vilma, Matthews

DE: Allen, Freeney, Peppers

CB: Revis, Cromartie, Samuel

SS: Polamalu

K: Janikowski

P: Mesko

http://www.nfl.com/probowl

Tagged with: nfl

Alonso and Massa on the Fastest roller coaster in the world. Abu Dhabi: GO FERNANDO!!!


[ Posted Sat, 13 Nov 2010 11:56:00 ]

Embed code:

Tagged with: formula1, video

NFL Week 10

Fantasy:

QB Schaub or Freeman

RB Foster, McGahee (Bush bye week, B Jackson bye week)

WR Reggie, Roy, Wes (Ajirotutu, dropped Meachem)

TE Temme (Watson)

K Tynes (Janikowski bye week)

DEF Lions

Games:

Atlanta Falcons - Baltimore Ravens +3

Miami Dolphins - Tennessee Titans -7

Buffalo Bills - Detroit Lions -13

Tampa Bay Buccaneers - Carolina Panthers +10

Indianapolis Colts - Cincinnati Bengals +7

Jacksonville Jaguars - Houston Texans -7

Chicago Bears - Minnesota Vikings +3

Cleveland Browns - New York Jets -10

Denver Broncos - Kansas City Chiefs -10

New York Giants - Dallas Cowboys +10

Arizona Cardinals - Seattle Seahawks +3

San Francisco 49ers - St. Louis Rams +6

Pittsburgh Steelers - New England Patriots +3

Washington Redskins - Philadelphia Eagles -7

Tagged with: nfl

Minden további nélkül elhiszem, hogy Vitézy Dávid az ideális ember a budapesti tömegközlekedés vezérének, de nem most, hanem legalább 10 év múlva.

25 évesen nem lehet még olyan tapasztalata, ami egy ekkora feladat kezelésére képessé teszi. Több ezer cég vezetését néztem át a munkám miatt az elmúlt években, és kevés kivételtől eltekintve az igazgatóság és főleg a vezérigazgató komoly cégekben szinte mindig az ötvenes korosztályból kerül ki, előtte évtizedes tapasztalatokat gyűjtve az adott cégnél, vagy az ágazatban.

Egyébként kifejezetten szimpatikus a srác, és még a politikai kötődés sem érdekel, mert szükség lenne az állami vállalatok és hivatalok élén olyan vezetőre, akik a szó jó értelmében véve mániákusok az adott területen, nem pedig aktuális ügyeskedők. Tartok tőle, hogy ez a feladat túl korai neki, és ki fogják csinálni az érdekkörök meg a politika. Balról a Fidesz kapcsolatokkal fogják támadni, a szélsőjobbosok közüli egyes baltaeszűek pedig azzal, hogy a Lauderbe járt.

Csodagyerek a fővárosi csúcsban

Tagged with: politics

Két izgalmas smallcap növekedési részvény, sztorival, all-time-high közelében, ígéretes technikai kép mellett.

A Zagg divatos mobiltelefonokhoz készít karcmentes, nem látható felületet, és egyéb kiegészítőket. Persze durván túlértékelt, vagy másképp megfogalmazva: erős növekedés van beárazva, de a lendület megvan, az árbevétel rakétaként nő.

A KapStone egy speciális papíripari cég, erős növekedéssel, mégis szerény árazással. Itt viszont kicsi a papír forgalma.

A kockázat értelemszerűen magas.


[ Posted Wed, 10 Nov 2010 15:51:39 ]

photoset

Tagged with: trading

F1 2010 - Fernando Alonso’s Roller-Coaster Season So Far (via bokuwahmz)


[ Posted Tue, 09 Nov 2010 23:58:00 ]

Embed code:

Tagged with: formula1, video

Mai pletyka: egy sajtóban gyakran szereplő elemző bezsákolt görög államkötvényekből. Igen, görögből. Ez egy tipikus dupla vagy semmi spekuláció. Azt tudjuk, hogy a tavaszi mentőcsomag kevés a görögöknek, ezért ez arra történő játék, hogy az EU még több pénzt ad nekik hamarosan. A hozam eleve magas, most 11,3% a 10 évesben, ami majdnem rekord. Egy hirtelen állampapír árfolyam emelkedés is hozhat komoly pénzt, valamilyen bejelentés hatására, de éppen most, amikor Írországot is kezdik elővenni, és a Hedge Fund-ok inkább hajlamosak támadni a gyenge országokat…merész.

Tagged with: eco, trading

Highest QB rating this season? Vick (105,3)! Highest over 1100 yards? Rivers (102,9). If he keeps up this pace (327 yards/game), he’ll break Marino’s season record by 150 yards. Still think he’ll be the MVP of this year.

NFL Stats: by Player Category

Tagged with: nfl

Új, 2008 áprilisa óta nem látott csúcson a “papucsos cég”, a Crocs. A korábbi buborék, most szép trenddel és mai kitöréssel indult meg felfelé.


[ Posted Mon, 08 Nov 2010 15:41:49 ]

Tagged with: trading

Ez mekkora :) Critical Mass(a)


[ Posted Sat, 06 Nov 2010 12:58:36 ]

Tagged with: formula1, fun

Szárnyal ma is a Goldman Sachs. Korábban már írtam róla, hogy a piac feleslegesen pánikolt és büntette a cég részvényeinek árfolyamát, mert a tavasszal előjött botrány (emlékszik még valaki?) hatásai eltörpülnek a kapitalizációban történt zuhanáshoz képest, és még inkább a versenytársak értékeltségéhez képest. A cég az utóbbi napokban már az idei csúcsokról történő esés nagy részét is ledolgozta. A Hedge Fund guruk közül főleg a value befektetők tartják a papírt, például Robertson. Továbbra is az OTM Call opciók az érdekesek.


[ Posted Fri, 05 Nov 2010 15:28:37 ]

Tagged with: investing, trading, hedgefund

NFL week 9

Fantasy (4-4, L3…)

QB: Schaub (Freeman)

RB: B Jackson, Foster (M Bush, Addai DNP)

WR: Wayne, Welker, Meachem (R Williams)

TE: Celek (Watson, Daniels DNP)

K: Janikowski

DEF: Lions

Detroit Lions - New York Jets -7

Baltimore Ravens - Miami Dolphins +3

Cleveland Browns - New England Patriots -10

Houston Texans - San Diego Chargers +3

Buffalo Bills - Chicago Bears -13

Minnesota Vikings - Arizona Cardinals -6

Atlanta Falcons - Tampa Bay Buccaneers +7

Carolina Panthers - New Orleans Saints -17

Seattle Seahawks - New York Giants -3

Philadelphia Eagles - Indianapolis Colts -6

Oakland Raiders - Kansas City Chiefs +6

Green Bay Packers - Dallas Cowboys +7

Cincinnati Bengals - Pittsburgh Steelers -7

Tagged with: nfl

Két ígéretes tőzsdés film is lesz a mozikban hamarosan.

Arbitrage - főszerepben Al Pacino, aki egy Hedge Fund vezért játszik, aki szeretné a cégét eladni egy nagy banknak, mielőtt kiderülnek a piszkos ügyletei.

Margin Call - főszerepben Kevin Spacey, egy befektetési bank 24 óráját mutatja be a válság legviharosabb időszakában.

Ígéretes filmcímek, sztorik és egészen kiváló színészek, van élet a WS2 után :)

Tagged with: movie, hedgefund

Mark Möbius ellen vizsgálat indulhat Törökországban. A piaci felügyelet azután kezdett el kutakodni a Templeton pozíciói után, hogy a szakember egy nyilatkozatában korrekciót jósolt a török részvényeknél, amit követően ténylegesen is esett a török tőzsde.
[ Posted Wed, 03 Nov 2010 16:33:00 ]

Miért nem indult vizsgálat Mark Mobius ellen, amikor ezer alkalommal “felhajtotta” nyilatkozataival az árfolyamot? :) Egy zsák pénzt visz ezekre a piacokra, mindenhol dicséri őket (lásd a twitter-en), és erre ekkora baromság miatt elkezdik vizsgálni. Nevetséges.

Egyébként teljesen igaza van Törökországot tekintve (is), erről itt írtam.

Betelt a pohár! - A guru körmére néznek a törökök | PORTFOLIO.HU

Tagged with: investing, law

Mint minden válság, a legutóbbi is a súlypontok áthelyezéséről szólt. A Nasdaq 100 már három éves csúcson van és hajszálra a 2007-es csúcsától. Ha ezt átlépi, akkor utoljára 2001 februárjában látott magasságokra kerül. A pénz korábban a fejlett ingatlanokba, olajba és a pénzügybe ment, most az nem kell, de kell helyette a technológia, főleg az Apple, feltörekvők és arany. Majd lesz egy másik válság is, és utána megint más kell majd.


[ Posted Wed, 03 Nov 2010 14:26:52 ]

Tagged with: trading, investing

A British Petrol gyorsjelentésről: A cég már összesen majdnem 40 mrd dollárt költött a katasztrófára, mégis az elmúlt négy negyedév a vállalat méretéhez képest alig volt veszteséges. Az emiatt felmerülő egyedi költségek nélkül az idei nyereség valahol 20-25 mrd dollár között lenne. Ráadásul az említett költségek egy része nem is feltétlenül csapódik le valódi kiadásban. Ami még fontos: az árbevétel a katasztrófa miatti leállás hatásait figyelembe véve nagyjából a megfelelő ütemben nőtt. Ha a BP végleg túlesik az egész Mexikó-öböl ügyön, amiért megérdemelten fizet, és ahol szerencsére a természet gyorsabban regenerálódik, mint várták, akkor ezen az áron nagyon olcsó. A piac óvatos, 2% körül emelkedik az árfolyam, lassú, de fokozatos emelkedésre számítok.

BP profit drops 67% on further $7.7B spill charge - MarketWatch

Tagged with: trading, investing

NFL week 8

Kansas City Chiefs - Buffalo Bills +14
Detroit Lions - Washington Redskins -10
St. Louis Rams - Carolina Panthers +10
New York Jets - Green Bay Packers -3
Cincinnati Bengals - Miami Dolphins -7
Dallas Cowboys - Jacksonville Jaguars +7
San Francisco 49ers - Denver Broncos +3
San Diego Chargers - Tennessee Titans +10
New England Patriots - Minnesota Vikings -3
Arizona Cardinals - Tampa Bay Buccaneers +6
Oakland Raiders - Seattle Seahawks +7
New Orleans Saints - Pittsburgh Steelers -7
Indianapolis Colts - Houston Texans -3

Fantasy:

QB Schaub (McNabb)

RB Foster, B Jackson (Addai (DNP), Sproles)

WR Wayne, Welker, Williams (Driver)

TE Daniels (Watson (bye week), Clark (IR))

K Janikowski

DEF Redskins (dropped Falcons)

——-> GO TEXANS!

Tagged with: nfl

They believe they can fly (& they really can)! Amazing video!

Phoenix-Fly Wingsuit Flying: The Need 4 Speed (by Phoenix Fly)


[ Posted Fri, 29 Oct 2010 12:29:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, interesting

There are sometimes those special drivers: Ayrton Senna was one, Michael Schumacher was one, and Alonso is one.
[ Posted Thu, 28 Oct 2010 23:38:00 ]

Gerhard Berger

FORMULA-ONE - F1: Alonso In Same League As Senna, Schumacher Says Berger - SPEEDtv.com

Tagged with: formula1

Hamarosan jön a British Petrol gyorsjelentés, és több nagy energiacég ma hozta ki Q3-ra vonatkozó adatait.

A ConocoPhilips megduplázta a tavalyi nyereségét, a Noble Energy triplázott (bár ez inkább közepes cég), a Shell csak kicsit növelte nyereségét, de az árbevételét jelentősen, a profitot egyedi tételek nyomták le.

A BP szempontjából ezeknek azért van jelentősége, mert az ágazatban a relatív erős olajárnak köszönhető az eredmények növekedése, és ez általános hatás, így a BP esetén is számíthatunk hasonlóra. Ha a tavaszi katasztrófa egyedi hatásait kivesszük, akkor a cég 25 milliárd dollárnak megfelelő nyereséget is elérhet 2010-ben, amely mellett a 125 milliárd dolláros kapitalizáció, olajat habzsoló Ázsia mellett, egy ennyire stabil ágazatban nagyon alacsony. A BP november 2.-án jelent.

Exxon Mobil, Shell earnings top sector Energy Stocks - MarketWatch

Tagged with: trading, investing

A nap jó híre (nekem) :)


[ Posted Thu, 28 Oct 2010 14:08:28 ]

Tagged with: personal

Nagyon jó írás Paul Tudor Jones-tól, az egyik legjobb hedge fund vezértől (PDF formátumban): a yuan leértékelésének hatását veti össze a QE-vel, vagyis a FED tulajdonképpeni pénznyomdájával. A lényeg, hogy az előbbi működik, a második nem, mégis ezt csinálják jobb híján. Ez azonban csak tüneti kezelés, ami buborékokat szül egyes pénzügyi eszközökben, de ami a lényeg, párhuzamot vonva 1999 és 2010 között (csak úgy, ahogyan kaszáltak amikor 1929 és 1987 között vontak párhuzamot még a krach előtt), az látszik szerinte, hogy 2011 első negyedévében még élni fog a pénznyomda hatása és a relatív erőseket érdemes felülsúlyozni. A legjobb a cikkben mégis az, ahogy a globális játszma, és a valójában mindig is fennálló deviza értékelési háború hatásait érzékelteti.

Érdemes még elolvasni a világ egyik legnagyobb kötvény alapkezelő Pimco vezér Bill Gross alábbi két cikkét. A Fuss pulyka, fuss! c. cikk a QE semmibe vezető mivoltát kritizálja, és a kötvény bull nemsokára bekövetkező végét jelzi előre. Még érdekesebb az az írás, amiben leírja, hogy a nagy hedge fund guruk visszavonulása (pl. Druckenmiller), vagy díjcsökkentése (pl. a Citadel, bár itt a messzi high watermark és a pénzkivonás játszotta a főszerepet) egy nagyobb folyamat része, ahol tartósan hozzá kell szokni az alacsonyabb növekedéshez és hozamokhoz. Reálértékben mindenképpen.

Tagged with: trading, investing, eco

Újabb jó, de buborékgyanús cég: Netflix. Könnyen érthető üzleti modell, ráadásul szépen növekedik is. Lényegében neten keresztüli videotéka, de régebben a postán kiküldött, határidő nélküli DVD kölcsönzési modellje is aratott (hasonló, mint itthon a DVDRent). A grafikonra pillantva már léthatóak a buborék tipikus tünetei (az utolsó hónap már lassul és a forgalom sem a várt), és a fundamentumok is ezt támasztják alá. Az elkövetkező 5 évben kereken 40%-ra lenne szükség ahhoz, hogy indokolt legyen az árfolyam, vagy ha 10 év múlva lesz fejőstehén, akkor elég valamivel kevesebb, mint 22%, de egy évtizeden keresztül. Ez persze meghaladja az optimista elemzői várakozásokat is, és egy negyedév kivételével az aktuális növekedési adatokat is. A vállalatnak jelenleg 12 millió ügyfele van, az 5 éves modell esetén több mint 80 millióra van szükség ahhoz, hogy a várakozások tarthatóak legyenek, ez az amerikai háztartásoknak több mint a fele, és akkor még nem beszéltünk a konkurensek erősödéséről, vagy a margin-ok csökkenéséről. Gyakran történik ez: egy jó céget, még jobbnak látnak, ami.

A cég már többet ér, mint a Hasbro, US Steel, vagy a Whirlpool, és mivel magasan ez a legnagyobb cég az S&P MidCap-ben, ezért már azt rebesgetik, hogy az S&P 500-ba kerülhet, ami újabb lökést adhat az árfolyamnak.

Az erős kezekből a gyenge kezekbe áramlás is érződik, a legtöbb Hedge Fund, például a Renaissance már eladott belőle az elmúlt negyedévek során.

Ugyanazt tudom mondani, mint a cloud részvények kapcsán: időben már nincs messze az emelkedés vége. Árban még nem biztos, hiszen a trend egyértelműen tart.


[ Posted Wed, 27 Oct 2010 11:25:01 ]

Tagged with: trading

Látványosan gyenge a Nikkei idén (is), még a fejlett piacokhoz képest is. Viszont az is látszik pl. a dollárban árazott japán részvénypiaci ETF-ben is, hogy a veszteséget teljes mértékben ellensúlyozza a jen erősödése. Ez persze nem tarthat örökké.


[ Posted Tue, 26 Oct 2010 13:55:42 ]

Tagged with: trading

A Koreai Munkapárt meghívására Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke október 13-19-én látogatást tett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. A delegációban részt vett Karacs Lajosné, a Munkáspárt alelnöke továbbá a KNDK iránt érdeklődő magyar üzletemberek.
[ Posted Tue, 26 Oct 2010 10:16:00 ]

Kabaré.

http://www.munkaspart.hu/archivum/koreaban.htm

http://www.munkaspart.hu/archivum/koreapiac.htm

Tagged with: quote, fun

Az OTP terjeszkedési ötlete Vietnámba és Afrikába szvsz csak egy blöff. Az OTP globális méretekben nézve egy regionális közepes méretű bankcsoport, abban jó, hogy a KKE és Balkán országaiban építsen ki egymáshoz hasonló és kapcsolódó birodalmat. Semmi értelme a világ másik végén folytatni, egy ismeretlen, és ráadásul viszonylag zárt piacon, mint Vietnám.

Lemoux: inkább lebeszélném Csányi urat Vietnámról | PORTFOLIO.HU

Tagged with: investing

A csütörtöki after-hours esés ellenére az Amazon.com mégis nagy emelkedést produkált pénteken. A napon belüli grafikonon látszik, hogy a hivatalos kereskedési idő elején is nagy harc ment, de amikor a piac látta, hogy az esés nem működik, az erősen optimista növekedést beárazó szintek ellenére újra venni kezdtek, hogy ne maradjanak le az emelkedésről. Az ebbe vetett hit önmagát táplálja.


[ Posted Mon, 25 Oct 2010 07:13:54 ]

Tagged with: trading

The Courteeners - You Overdid It Doll (via TheCourteenersVEVO)


[ Posted Fri, 22 Oct 2010 11:04:00 ]

Embed code:

Tagged with: music

Az Amazon.com tegnapi gyorsjelentésére érkezett reakció jelzi, hogy nagyon erős növekedési adatok vannak beárazva a technológiai szektor számos részvényébe, még nagyobbakéba is, másrészt a mostani piacnak is kezd ez túl sok lenni. Az utolsó negyedév fél dolláros EPS-e alapján, az erős karácsonyi szezonnal számolva is 2,7-3 dollár közötti éves EPS lehet, ehhez társul az after-hours alatti esést követően is 150 dollár feletti árfolyam. Nem csoda, hogy kiakadnak a piacon, mert a mostaninál is erősebb növekedésre lenne szükség.

After Hours: Amazon's Costs Rise - Kym McNicholas - Kym’s Faces Of Tech - Forbes

Tagged with: investing, trading

Egy egész jó fundás cikk a legnagyobb kapitalizációjú cloud részvényről a VMware-ről. A szerző szerint is túlértékelt, de nem feltétlenül a szegmens, hanem kifejezetten ez a részvény. Persze ezt a véleményét már csak a 15%-os összesített zuhanás és két rekord forgalmú disztribúciós nap után merte leírni. A Fool-tól ne várjunk többet, mint hogy annak nézze az olvasóit, aminek hívják :)

VMware’s New Reality (CTXS, EQIX, MSFT, ORCL, VMW)

Tagged with: trading, investing

NFL Week 7

Texans and Colts: bye week :(

QB: McNabb

RB: Sproles, B Jackson

WR: Driver, Welker, Roy Williams

TE: Watson (Browns)

K: Janikowski

D: Falcons

Exp:

Atlanta Falcons - Cincinnati Bengals +3
Miami Dolphins - Pittsburgh Steelers -10
Baltimore Ravens - Buffalo Bills +9
Kansas City Chiefs - Jacksonville Jaguars +14
New Orleans Saints - Cleveland Browns +10
Chicago Bears - Washington Redskins +7
Carolina Panthers - San Francisco 49ers -13
Tampa Bay Buccaneers - St. Louis Rams -3
Tennessee Titans - Philadelphia Eagles -7
Seattle Seahawks - Arizona Cardinals +3
San Diego Chargers - New England Patriots +6
Denver Broncos - Oakland Raiders +7
Green Bay Packers - Minnesota Vikings +10
Dallas Cowboys - New York Giants +7

Tagged with: nfl

U2 - Walk On (via U2VEVO)


[ Posted Wed, 20 Oct 2010 17:49:00 ]

Embed code:

Tagged with: music

A kínai kamatemelésre fogják a tegnapi esést (illetve a mait is Ázsiában), de egyértelmű, hogy technikai jellegű volt az eladási hullám. Csak rá kell nézni az első grafikonra, a világ részvénypiacai (igaz dollárban számolva, de) majdnem 20%-ot mentek nyár közepe óta.

A második chart azért érdekes mert látszik, hogy május végéig Amerika volt relatív erős, és húzta magával a többieket, onnantól pedig egyértelműen lemaradó. Hogy mást ne mondjak az MSCI World nem járt olyan mélyen mint az S&P 500 augusztus végén. Most a feltörekvők vezetnek, vagy akár fejlett Ázsia is (Szingapúr, Tajvan), de még a DAX is erős, nyilván az EU-s félelmek csökkenése is szerepet játszott Amerika relatív gyengeségében. Nem mintha változott volna valami május óta.


[ Posted Wed, 20 Oct 2010 09:19:53 ]

photoset

Tagged with: trading

Az milyen, hogy leírom : “drawdown-nal”, a Firefox aláhúzza pirossal és felajánlja helyette, hogy “Draskovics”? :)


[ Posted Mon, 18 Oct 2010 23:49:18 ]

Tagged with: fun

Ha esetleg valakinek még nem lenne világos: csak kőkeményen baloldali párt van az Országgyűlésben. Ez ma ismét bebizonyosodott. Tiszta időutazás: az állam jó gazda…államosítás…fizessenek a gazdagok…

Fidesz, Orbán: “Meg kell mutatni, hogy a közérdek mentén működő állam lehet jó gazda.”

LMP, Schiffer: “Schiffer egyetértene a magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolásával is, ám a módszer, amit a kormány választott, szerinte aggályos.”

Jobbik, Vona: “Vona a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel is mélyen egyetértett. Bírálata inkább arról szólt, hogy a kormány miért nem egyből államosította a magánnyugdíjpénztárakat.”

Kiss Péter, MSZP: “Az adóreform pedig a gazdagoknak és a gazdag családosoknak kedvez csak.”

Tagged with: politics

Cloud részvények gyorsjelentés időpontjai:

VMW Okt. 18. (azaz ma zárás után, a reakció a lényeg, a későbbiek fogadtatását is jelezheti)

CRM Nov. 19.

AKAM Okt. 27.

CML Okt. 26.

CNQR Nov. 17.

ISLN Okt. 21.

N Nov. 1.

NTAP Nov. 17.

RAX Nov. 8.

RHT Dec. 20.

RNOW Okt. 28.

SFSF Nov. 2.

TMRK Nov. 1.

VHC Nov. 10.

Tagged with: trading

A nap rejtélye. Már sötétedés után megy két biciklis egymás mögött a Lánchídon a két sáv között, már-már az életét kockáztatva. Az első bringájának a hátuljára oda van erősítve egy vaku, ami szabályos időközönként (kb. 4-5 mp) csinál hátrafelé egy nagyon erős villanást, gondolom képet is, feltételezhetően a másikról. Miért?

NFL, Week 6, Fantasy. At 4-1, 2nd in the league.

QB: Schaub (picked up McNabb)

RB: Foster, B Jackson (Addai DNP, Sproles)

WR: Wayne, Welker, Roy Williams (Driver - Miami has a good passing D)

TE: Clark (Daniels)

K: Janikowski (Gostkowski)

DEF: Falcons (another week, another Defense…)

Key games: Colts (vs. Redskins), Texans (vs. Chiefs).

Expectations:

Green Bay Packers - Miami Dolphins -3
St. Louis Rams - San Diego Chargers -10
New England Patriots - Baltimore Ravens -3
Pittsburgh Steelers - Cleveland Browns +10
Houston Texans - Kansas City Chiefs +3
New York Giants - Detroit Lions +10
Philadelphia Eagles - Atlanta Falcons -7
Chicago Bears - Seattle Seahawks +6
Tampa Bay Buccaneers - New Orleans Saints -3
Denver Broncos - New York Jets -13
San Francisco 49ers - Oakland Raiders +7
Minnesota Vikings - Dallas Cowboys -7
Washington Redskins - Indianapolis Colts -10
Jacksonville Jaguars - Tennessee Titans -7

Tagged with: nfl

A színe alapján úgy vélem, hogy ez a személygépjármű a honvédség tulajdonában áll.


[ Posted Fri, 15 Oct 2010 16:24:00 ]

Tagged with: fun, photo

Priceless: kid singing & playing on a guitar…

I’m Yours(ukulele) (via uke3453)


[ Posted Thu, 14 Oct 2010 23:45:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, fun

A kutya vacsorája - Még egy tánc - MR2 (via jcdenton1111)


[ Posted Wed, 13 Oct 2010 22:07:00 ]

Embed code:

Tagged with: music

Ma beszélgettem valakivel, aki kifejezetten a nyersanyagok hosszútávú emelkedésére alapoz, fundamentális alapon. Azon túl, hogy logikus amit mond, a technikai kép is alátámaszthatja az újbóli bika piacot. Nyár közepe óta rengeteg pénz áramlik ide, lásd a Rogers indexet a grafikonon. Érdekesség, hogy 2008-ig elképesztő nyersanyag bull volt, ami durván összeesett, de még mindig felülteljesíti az évtizedes szinten stagnáló fejlett részvénypiacokat, és az elméleti szinten kockázatmentes hozamokat is, lásd itt: PDF.


[ Posted Wed, 13 Oct 2010 17:00:05 ]

Tagged with: trading, investing

A szólásszabadságba belefér, hogy a saját véleménye szerint határozza meg ötvenhat szerepét Magyarországon. Azért kellene felelnie, amit 1956 után ő tett.
[ Posted Wed, 13 Oct 2010 16:51:00 ]

Ritkán értek egyet egy Jobbikossal, de itt igen. Undorító dolog az 56 utáni megtorlás bűneit tagadni (csak úgy mint a Holokauszt-ot is), de ez a szólásszabadság része. Biszku esete tökéletesen világít rá, hogy a törvénynek mennyire nincs értelme.

Index - Belföld - Biszkut följelentette, Csurkát otthagyta

Tagged with: quote, politics, society

Az alap jelenleg 1,400 milliárd dollárt kezel, ami nagyobb mint India gazdasága, azonban a befektetések döntő többsége hazai államkötvényekbe van kihelyezve, az alacsony hozamok pedig nem elégségesek ahhoz, hogy a növekvő kiadási nyomást hatékonyan kezelni lehessen. Ebben az üzleti évben például 6,800 milliárd jenes kiadással kell számolni, ismerve a potenciálisan elérhető hozamokat, csak úgy lehet majd ezt teljesíteni, ha az eszközeik közül is értékesítenek.
[ Posted Tue, 12 Oct 2010 10:11:00 ]

Ennek a játéknak vége, csak idő kérdése, hogy mikor. A japán eszközök short-ja lehet az évtized pozíciója, ha valaki jól időzít. Ez nem jelent feltétlenül államcsődöt, lehet nagy infláció, eszközök befagyasztása, stb., de a lényeg: aki Japánban nyugdíjra vár, és úgy általában a lakosság nagyon nagy része komoly veszteségek előtt áll.

Szűz területre tévedt a világ legnagyobb nyugdíjalapja | PORTFOLIO.HU

Tagged with: eco, trading

A friss törvény által az aktuális hatalom bármely céggel lényegében azt csinál, amit akar. Világos, hogy a MAL esetén szükség lehet (de korántsem biztos, hogy szükség VAN) ilyen intézkedésekre, de a szöveg alapján nemcsak itt, hanem bármikor, bármely céget egyetlen döntéssel totális ellenőrzés alá lehet vonni. Az egyetlen érdekesség, hogy a honvédelmi törvénybe került a módosítás, ami legalább jelképes határokat szabhat. Ez nagyon veszélyes.

01334.pdf (application/pdf objektum)

Tagged with: law, politics

Az S&P 500 szinte tökéletesen lemásolta aug-okt során, amit jan-márc-ban csinált.


[ Posted Sun, 10 Oct 2010 23:28:32 ]

Tagged with: trading

A Martin Sheen által alakított szakszervezeti főnököt ott a tulajdon fia verte át.
[ Posted Sun, 10 Oct 2010 17:12:00 ]

Csak annyi kérdésem lenne, hogy Oliver Stone megnézte a saját filmjét?

Filmrendezés dühből

Tagged with: quote, movie

NFL Fantasy. At 3-1. Leading the league, most points.

QB: Schaub

RB: Addai, Foster

WR: Wayne, Driver, Roy Williams (Wes Walker has bye week)

TE: Clark

K: Janikowski

DEF: Rams (dropped the Pats, tried to pick up the Chargers, but I was last on waiver list, so the Rams remained).

Key games: Colts (vs. Kansas), Texans (vs. Giants).

Expectations:

Buffalo Bills - Jacksonville Jaguars -3

Baltimore Ravens - Denver Broncos +3

Indianapolis Colts - Kansas City Chiefs +7

Washington Redskins - Green Bay Packers -14

Detroit Lions - St. Louis Rams -3

Carolina Panthers - Chicago Bears -10

Cincinnati Bengals - Tampa Bay Buccaneers +10

Cleveland Browns - Atlanta Falcons -9

Houston Texans - New York Giants +6

Arizona Cardinals - New Orleans Saints -14

Dallas Cowboys - Tennessee Titans +10

Oakland Raiders - San Diego Chargers -14

San Francisco 49ers - Philadelphia Eagles +3

New York Jets - Minnesota Vikings +3

Tagged with: nfl

Nem tudom visszafogni a felháborodásom. Hogy a picsába lehet idáig süllyedni??? Undorító patkányok!


[ Posted Sat, 09 Oct 2010 10:55:03 ]

Bármit meg kell tenni a tekintélyelvű hatalom ellen. Nézzük meg mi folyik Oroszországban. Egy naptárban 12 lány lenge ruhában méltatja a lassan 11 éve hatalmon lévő Putyin-t (még ha a tisztségeket másnak is nevezik), akik történetesen újságírónak készülnek. Talán várhatja tőlük bárki is az objektív tájékoztatást a jövőben? Mondhatnánk, hogy jobb a rend és a tekintélyelvűség, mint hogy több érdek szétszakítsa egymást, és állíthatnánk, hogy Putyin alatt fejlődött a gazdaság, mert “erős kézben volt minden”. Közben az oligarchák uralma ugyanúgy folyt, csak a nevek változtak, érdemes elolvasni Luzskov feleségéről szóló cikket. Az oroszok nagy része egy kicsit jobban él, de még mindig nagyon szegény, és a fellendülés fő oka a nyersanyagárak emelkedésében keresendő, amely hatásaiból kevesen részesültek. Alig történt lényeges szerkezeti átalakítás. Még kevésbé társadalmi. Ahogy a cári időkben, vagy Sztálin és Brezsnyev idején, az oroszok ma is azt hiszik, hogy a Nagy Vezér old meg mindent helyettük. Nem hajlandóak lemondani az álmodozásról és rátérni a nehezebb, de működő útra, amit a liberális demokráciák bejártak, és nem tökéletesek, mégis sokkal jobban működnek. Lehet, hogy egy valódi (!) liberális demokrácia néha fárasztóbb, lassabb és kevésbé szigorú, de még mindig ezerszer értékesebb, mint egy olyan társadalom, ahol akár jogi erővel, akár intoleranciával, akár a média kontrollálásával egyetlen ember vagy csoport tekintélyével szeretnék kontrollálni az eseményeket. Teljesen mindegy, hogy Putyin, Berlusconi, Kim Jong-Il, vagy akár Gyurcsány és Orbán, a tekintélyelvűség veszélyes, és soha nem vezet jóra. Általában nyomor, tudatlanság, csüggedtség, csalódottság, és nem egyszer háború jár vele. Nincs olyan Cár Atyuska aki megoldja egy nép problémáit.

Tagged with: politics

Végre egy kifejezetten jó jel a külker mérlegben. Eddig azért nem lehettünk igazán lelkesek, mert az egyensúly inkább a belső fogyasztás, és ami még rosszabb: beruházás visszaesése miatt javult. Most viszont az export nagyon régen nem látott erősödése miatt (is) lett igencsak pozitív a mérleg, és ez jó, mert itt teremtődik az értéke egy olyan típusú gazdaságban, mint a magyar. Az adatban valószínűleg része volt az elmúlt pár nap kivételével gyengélkedő forintnak is, az exportcégek könnyebben és szívesebben adtak el többet.

A bázisadat nagyon gyenge volt, ha a korábbi évekkel hasonlítjuk össze, akkor is inkább pozitív a kép. Időarányosan számolva a kivitel 68 mrd EUR lesz, de sejtésem szerint az utolsó negyedév erősebb szokott lenni, van benne szezonalitás. Így megközelíthetjük a 2008-as csúcsot, ami 73 mrd EUR. A körülményeket tekintve ez is bizakodásra adhat okot.

Kép forrása: Portfolio.hu


[ Posted Thu, 07 Oct 2010 10:34:00 ]

Tagged with: eco

If you’d like to help the victims of the toxic flood disaster in Hungary, please visit this link and make a donation:

Red Cross

More about the disaster in the video above, and the links below:

CNN

Hungary sludge flood called ‘ecological disaster’ (via itnnews)

Please forward this message. Thank You.


[ Posted Wed, 06 Oct 2010 23:40:00 ]

Embed code:

Tagged with: video

A piac néha olyankor adja a legnagyobb meglepetést, amikor a legkevésbé számítasz rá. Durván bedöntötték a Cloud részvényeket, 7-8-10+ százalékokkal pár óra alatt. Tudtuk, hogy eljön ez a nap, csak azt nem tudtuk, hogy ilyen hamar. Bár lehet, hogy még mindig nincs új korszak. Mindegy, holnap erről cikk, a korábbi, amiben a felülértékeltségről írtam: itt.


[ Posted Wed, 06 Oct 2010 22:06:08 ]

Tagged with: trading

Férfi - Női színhatározó.


[ Posted Mon, 04 Oct 2010 22:24:13 ]

Tagged with: fun

…tartós strukturális, kiadásoldali költségvetési kiigazítással…
[ Posted Mon, 04 Oct 2010 13:53:00 ]

Ezek az évtized legfontosabb szavai a magyar gazdaságpolitikában.

Karvalits: A legfontosabb az államadósság csökkentése | PORTFOLIO.HU

Tagged with: eco

A nő olyan, mint az olimpiai érem. Harcolnod kell érte, aztán egy életen át lóg a nyakadon.
[ Posted Mon, 04 Oct 2010 11:26:16 ]

Tagged with: quote, fun

NFL Week 4.

Expectations:

Buffalo Bills - New York Jets -14
Cleveland Browns - Cincinnati Bengals -3
Pittsburgh Steelers - Baltimore Ravens -7
Tennessee Titans - Denver Broncos +3
Green Bay Packers - Detroit Lions +21
Atlanta Falcons - San Francisco 49ers +10
New Orleans Saints - Carolina Panthers +7
St. Louis Rams - Seattle Seahawks -10
Jacksonville Jaguars - Indianapolis Colts -17
Oakland Raiders - Houston Texans -10
Philadelphia Eagles - Washington Redskins +7
San Diego Chargers - Arizona Cardinals +17
New York Giants - Chicago Bears +7
Miami Dolphins - New England Patriots +3

Fantasy:

At 2-1.Most points scored in the league.

QB: Schaub (Hasselback)

RB: Foster, Addai (Sproles, Jackson - if Addai won’t play Sproles will)

WR: Reggie, Donald, Wes (Roy Williams was great, but Dallas has a bye week)

TE: Clark (Owens)

K: Janikowski (Gostkowski)

DEF: Seahawks (dropped the Pats)

Almost everyone has a weak opponent, like Rams, Raiders, Lions, Jags. On top of it my opponent has one WR slot empty because of bye week of his players, so I hope I’ll win this week.

Tagged with: nfl

Nézegetem a small cap relatív erőt. Középtávon, sőt hosszú távon is, a válság óta nem létezik. Az elmúlt két év teljes sávjában az S&P 600 161 van a sáv 80%-a felett. Ugyanez az S&P 500 esetén 229 részvény. Ez utóbbi százalékban ugye még magasabb a kevesebb komponens helyett.

A SPY ebben az időszakban 64,85 - 120,85 között mozgott. Pénteken: 114,61, tehát majdnem a tetején van.

A fenti számok rövidebb időtartamokon:

Az elmúlt egy évben. S&P 500: 191. S&P 600: 155.
Az elmúlt fél évben. S&P 500: 167. S&P 600: 147

Minden időtávon a nagyobb cégeket kedvelik inkább a recovery (?) során.

Tagged with: trading

Nem tudom feltűnt-e valakinek, de kampányidőszak van, és holnap választások. Nem minden lefutott. Az egyértelmű, hogy mindent a narancsingesek nyernek, kivéve Tóth József és a XIII. kerület esetét. Az viszont nem mindegy, hogy a képviselőtestületekben milyen arányok alakulnak ki. Mivel van esély arra, hogy a Jobbik Budapesten át sem lépi az 5%-ot, ezért minden nem rájuk leadott szavazat növeli az esélyét, hogy be sem jutnak. Emellett engem zavar, hogy a Fidesz lényegében totális kontrollt gyakorol majd az ország felett, most már helyi szinten is. Nem gondolom, hogy ezzel nagyon vissza fognak élni, de ezt akkor sem érzem egészségesnek, alig van demokrácia a világon, ahol ilyesmi elképzelhető. Ezért rájuk sem fogok szavazni, korábban sem tettem. A baj az, hogy másra sem szívesen teszem. Az elmúlt 20 év irányvonalát a fővárosban én nem tartom annyira rossznak mint a többség, de a gyengekezűség, még a szociálliberális kormányok alatt is súlyos gondokat okozott, a korrupció is ennek tünete. Valószínűleg majd feldobok egy pénzérmét, hogy LMP vagy MSZP, sajnos ez van.

Egyébként kitöltöttem a Szavazatszonda tesztjét (képek fent), ott az MSZP-é lett a leginkább hasonló az álláspontjaimmal, de jobban megnézve egy-két defenzív, közömbös pont miatt került az első helyre, egyébként alig van különbség a pártok között. Ez sem segített a döntésben.

Az egyetlen pozitívum a kampánynak, hogy sokkal kevesebb volt az idegesítő hirdetés. A pálmát Pécel polgármestere vitte el, akinek a hirdetését egy országos rádióban hallottam. Vajon a település pénzét is ennyi ésszel szórja?

Kíváncsi vagyok, hogy Tarlósék mit fognak csinálni a következő minimum 4 évben. Holnap minden akadály elhárul az elől, hogy bizonyíthassanak. Csak rajtuk múlik majd minden.


[ Posted Sat, 02 Oct 2010 12:31:58 ]

photoset

Tagged with: politics

Amióta a rally áprilisban véget ért, és a fejlett piaci részvényindexek többsége a mai napig alatta vannak az akkori szinteknek, azóta a small cap egyértelműen alulteljesítő, és ezen a szeptember sem változtatott.


[ Posted Fri, 01 Oct 2010 18:00:47 ]

Tagged with: trading

The Social Network’s trailer is the best I’ve seen in a while.

The Social Network Official Trailer -In theatres Oct 1 2010 (via SonyPictures)


[ Posted Fri, 01 Oct 2010 15:12:00 ]

Embed code:

Tagged with: movie, video

COSE DELLA VITA - 1993 - EROS RAMAZZOTTI official (via ErosRamazzotti)


[ Posted Fri, 01 Oct 2010 00:18:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, music

Sikertelen próbálkozás.


[ Posted Thu, 30 Sep 2010 21:04:11 ]

Tagged with: fun, photo

Korábban az arany trendet írtam, él és virul továbbra is. Viszont most pár nap vagy hét pihenő minimum kinéz.


[ Posted Wed, 29 Sep 2010 22:07:54 ]

Tagged with: trading

A ki a legszebb önkormányzati képviselőjelölt verseny néhány helyen megdöbbentő. Ne felejtsük el, hogy a bambi szemek mellett - ha beválasztják őket - sokkal fontosabb, hogy több milliárd forintos döntésekben fognak részt venni, amihez komoly szakmai tudásra ÉS tapasztalatra lenne szükség ezek után néhány gyöngyszem.

7 éves korától versenyszerűen sportol, többek között karatézik.” - Szükség is lesz rá.

Jelenleg egy üzletlánc dombóvári áruházában dolgozik.” - Hadd találjam ki melyik cégnél 1.

2004-től pénzügyi tanácsadással foglalkozik.” -Hadd találjam ki melyik cégnél 2.

Az LMP békéscsabai képviselőjelöltje néhány nappal ezelőtt vette át közgazdász diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen.”

Az MSZP XVI. kerületi képviselőjelöltje 25 éves, öt éve él a kerületben. Művelődésszervezésből, kommunikáció-, film- és média szakból szerzett főiskolai végzettséget. Hat évig foglalkozott gyerekekkel. Két évig ingatlanfejlesztő és -közvetítő területen is dolgozott. Jelenleg nemzetközi rendezvényszervezéssel foglalkozik.” - …és napi 25 órát dolgozott, este fél tízkor kelt, azaz félórával azelőtt, hogy lefeküdt volna.

Az LMP kőbányai képviselőjelöltje 1989-ben született Budapesten, jelenleg az ELTE BTK történelem szakos hallgatója.”

Jelenleg a Harsányi János Főiskola idegenforgalmi szakos hallgatója.”

az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát történelem szakon. Jelenleg egy ügyvédi irodában dolgozik.” - Látom magam előtt, ahogy viszi a kávét. Egyébként nálam ő kapta a legtöbb pontot.

Bemutatkozójából csak annyi derül ki, hogy a kerületben élve látja, hogy az építkezések engedélyezése milyen “laza”“

Pázmánd független polgármester-jelöltjét szintén férje ajánlotta a következő subjecttel: 3 gyerek 3 diploma mellett egyszerre család és karrier és gyönyörű” - Szép dolog, hogy ennyire szeretik egymást és büszkék, tényleg, de az istenért, nagyon régóta vérciki a diplomák számával büszkélkedni, vannak olyan szakok amit egy lobotómiás műtéten átesett orángutánnak sem okoznak gondot.

A Bugyiban induló független jelöltről több információnk nincsen.”

A Fidesz fővárosi listáján 10., azaz várhatóan befutó helyen álló képviselőjelöltet mamája ajánlotta a figyelmünkbe.”

több évig egy telekommunikációs cég ügyfélszolgálati menedzsereként tevékenykedett.”

Ez sajnos nem szerepel, de vicces lenne: Tüttő Katát L. Tamás nevű lelkes olvasónk ajánlotta a figyelmünkbe…

Index - Belföld - Ki lesz 2010-ben a közgyűlések bombázója?

Tagged with: politics, fun

Egy érdekes tanulmány a májusi flash crash-ről. Lényegében a rendszer szándékos (?) túlterhelésével a világ tőzsdéit be lehet dönteni. Ráadásul annyira gyorsan történik ez, hogy észre sem lehet venni, miért történt. 5 hónap telt el és még mindig a vizsgálatoknál tartanak.

Mi történt? Egy hirtelen könyvbe betett gigantikus order zuhatag kiakasztotta a NYSE rendszerét, ami késleltetve kezdett el adatokat közölni. Néhány miliszekundummal később az e-mini és a legfontosabb részvényindex ETF-ek piacára többszáz milliós tételeket öntöttek. Eközben a high frequency trader vállalatok a késő árfolyamokat érzékelték valódinak. A késés nem volt nagy, csak miliszekundum (bár pár perc múlva akár több másodperces) nagyságrendű, de ezt a rendszerek nem vették észre, a NYSE rendszerének sajátos időpecsét rendszere miatt. A HFT-k azt érzékelték, hogy a párhuzamos piacokon alacsonyabbak az árfolyamok, mint a NYSE-n a bid-ek, normál esetben ez is csak pár miliszekundumig tart és ezt használják fel. Most viszont a bid-ek valójában lejjebb voltak, de a rendszerek a késleltetett jelzések miatt mindent adtak mint az őrült, és persze gépiesen. Sokan a helyzet miatt kihúzták a zsinórt a konnektorból, ezzel felszárítva a likviditást, tovább rontva a helyzetet. Nyilván a stoppok is gyorsították az esést. Érdekesség, hogy volt egy bő héttel korábban egy hasonló eset kicsiben, és az is, hogy a határidős és a részvénypiac között durva arbitrázs lehetőség a zuhanás végefelé, percekig (bár 1987-ben is volt ilyen, ezt tenné a pánik?)

Ezt szűrtem le, nem vagyok HFT szakértő, ezért lehet hogy tévedek.

Tanulmányok és összefoglalók itt (nehéz olvasni, de érdekes):

http://ftalphaville.ft.com/blog/2010/09/28/354736/the-annotated-flash-crash-diagram/

http://blogs.wsj.com/marketbeat/2010/09/27/data-wonks-debut-dizzying-diagram-of-flash-crash/

http://www.nanex.net/20100506/FlashCrashAnalysis_Part1-1.html

http://www.nanex.net/FlashCrashFinal/FlashCrashSummary.html

http://www.nanex.net/FlashCrash/FlashCrashAnalysis_042810_MiniFlashCrash.html

http://www.nanex.net/FlashCrash/FlashCrashAnalysis_NBBO.html

Tagged with: trading

A British Petrol árfolyama előtt megnyílt az út felfelé. A CDS-ek ára a befektetési kategóriába esett vissza, tehát a piac saját maga úgy ítéli meg, hogy az olajkatasztrófa kapcsán kialakult kockázatoknak lényegében vége. Az, hogy ez mennyibe kerül, még mindig nem tudjuk, de egyszeri tétel, és a kapitalizációban elveszett értéknek csak egy kis része. A jövő évi nyereség valószínűleg a 2008-as és 2009-es között lesz, ami az értékelési mutatókban 40% körüli diszkont van, most már nem igazán indokolhatóan. Ezért minden lehetőség adott, hogy a BP visszatérjen a korábbi 50 dollár feletti zónájába, ehhez persze a piaci szereplők akarata is kell. Egyelőre úgy fest, hogy ez megvan, ma egy hosszú altatós szakaszból tört ki felfelé, növekvő forgalommal, kiderül majd kitart-e. A sok value stratégiát alkalmazó Hedge Fund után jöhetnek a momentum kereskedők.

Korábban itt és itt írtam róla, a helyzet egyértelmű, de időzíteni itt is nagyon nehéz, nekem sem sikerült elsőre.


[ Posted Tue, 28 Sep 2010 23:35:39 ]

Tagged with: trading

There were 650 funds with Growth in their names that actually shrunk over the past decade.
[ Posted Tue, 28 Sep 2010 15:12:00 ]

More interesting statistics of mutual funds:

12 Shocking Mutual Fund Statistics

Tagged with: investing

Szalagcím lett a hazai aktivitási ráta rekord szintű magassága. Ez azonban szabályozási és/vagy statisztikai bravúr, és nem strukturális javulás. A 2007-es csúcshoz képest közel 150 000 fővel kevesebben dolgoznak ma Magyarországon (amire a KSH rálát), a munkanélküliek száma valamivel kevesebb mint 170 000 fővel lett több. Arról van tehát szó, hogy szűk 20 000 fő, az inaktívak kevesebb mint 0,8%-a tért vissza munkát keresni, némi egyszerűsítéssel. Az állások száma tehát továbbra is alacsony, és év/év alapon lényegében változatlan maradt. Bár felfedezhető némi pislákoló tendencia a foglalkoztatottak számában és az aktívak körében, ennek hatása statisztikai értelemben marginális.

KSH jelentés: fog21008.pdf (application/pdf objektum)

Tagged with: eco

(…)a tolerancia terjesztése nem tartozik Magyarország sürgető teendői közé.
[ Posted Mon, 27 Sep 2010 23:08:00 ]

(Gyöngyösi Márton, Jobbik)

Most már odáig süllyedtek, hogy emberi alapértékeket negligálnak.

Jobbik: Ne nevezzenek el intézetet Ceausescu legjobb barátjáról! | barikád.hu

A legijesztőbb rendszám valaha. Nem photoshop, én csináltam a képet.


[ Posted Mon, 27 Sep 2010 21:50:53 ]

Tagged with: fun, photo

ESPN hétvégi program, ez azért már túlzás.


[ Posted Sat, 25 Sep 2010 12:14:37 ]

Tagged with: nfl

Daniel Merriweather featuring Wale - Change ft. Wale


[ Posted Sat, 25 Sep 2010 10:46:35 ]

Embed code:

Tagged with: music, video

Elküldték nekem a lenti linken hallható rádióbeszélgetést, amely elég pesszimista képet fest a világgazdaság helyzetéről.

Sarkadi Szabó Kornél interjú

Az interjú érdekessége, hogy egy brókercég vezető elemzője igen markánsan fogalmaz meg egy apokalipszis közeli véleményt mind a pénzügyi piacok tekintetében, mind a világgazdaság kilátásait illetően. Márpedig a brókercégek inkább a vételi oldalon igyekeznek motiválni ügyfeleiket, ezért Sarkadi nagyon komolyan gondolhatja, amit elmondott.

Aki elküldte nekem, azt kérdezte, hogy tényleg ilyen rossz-e a helyzet. Ahogy hallgattam a beszélgetést, csak egyetlen érzés erősödött bennem. Azt, hogy fogalmam sincs mi fog történni, és másnak sem lehet igazán. A pénzügyi piacok és a reálgazdaság is egy egészen komplex, dinamikus rendszert alkot, amit adott pillanatban senki sem ért teljes mértékben. A különbség a tőzsdék és a reálgazdaság között ebből a szempontból (!) csak a sebesség különbségében van. Nem lehet olyan kategorikus kijelentéseket tenni, mint például az “államadósság visszafizethetetlen”, mert fogalmunk sincs, hogy mi fog történni a jövőben. Még az olyan helyeken sem, mint Japán, ahol nagyon valószínű, hogy vagy a hitelezők, vagy az adózók (ott ez a kettő majdnem teljesen ugyanaz) kemény árat kell, hogy fizessenek az eladósodásért. Hogy mikor és hogyan fog ez megtörténni, és más víziók miként valósulnak meg, ha megvalósulnak egyáltalán arról fogalmunk sem lehet. Még Sarkadinak sem, aki majdnem pontosan két éve a szabadpiac végéről és a tőkeáttételes kereskedés eltörléséről beszélt, ám egyiknek sincs semmi nyoma azóta sem. Viszont a válság eszkalálódása előtt szinte mindenkinél tisztábban látta a helyzetet.

Az emberek szeretnék előre tudni, hogy mi fog történni. Ezért is olyan népszerűek egyes szubkultúrákban az olyan apokalipszist előre vetítő emberek, mint Faber, Roubini, Prechter, Hetesi és még sorolhatnám. Bizonyosságot árulnak, és a negatív következményekkel járó bizonyosság sokak szemében még mindig jobb, mint a bizonytalanság.

Sokkal jobb rugalmasan állni minden helyzethez, hiszen az dinamikus, átláthatatlan rendszerben folyamatosan alakul, ezért óhatatlanul lesznek tévedések, amihez ragaszkodni értelmetlen lenne.

Tagged with: trading, eco, philosophy

A tegnapi Red Hat gap up kapcsán: úgy látszik nem telik el nap a cloud részvények esetén, ami eseménytelen lenne. A cég közzétette a legfrissebb számait. Többféle számviteli módszer van, de lényeg, hogy az előző év azonos negyedévéhez képest 0,16 centről 0,19 centre emelkedett. Az árbevétel egy év alatt 20%-kal emelkedett. Ez jól hangzik, de a piac még a mostani teljesítmény alapján is a nyereség 53-szorosára értékeli a céget, és ehhez a 20%-os növekedés nagyon szerény. Ezt az ütemet legkevesebb 8 évig kellene fenntartani ahhoz, hogy a részvényesek a jelenlegi árfolyamon legalább a kockázatmentes hozamot megkapják, kérdés hogy a fejőstehén állapot milyen messze van, de akkor még a kockázatokról nem is beszéltünk. Az optimizmus az elemzőkét is felülmúlja, ők is közel 20%-os növekedést várnak, így nem csoda, hogy a PEG is nagyon magas, bár mint írtam korábban, ennek sem feltétlenül van jelentősége.

A reakció a szokásos, mindennek örülnek, aminek csak lehet, vagy beleképzelhető, de az eufória csak pár napig (mint a Netsuite esetén), vagy pár óráig tart (mint itt). A trend él, a vevők szívesen ugranak bármire ami él és mozog, de a volatilitás növekedése a kételyek felébredésére is utal.


[ Posted Fri, 24 Sep 2010 10:56:35 ]

Tagged with: trading

NFL week 3

Expectations:

New York Giants - Tennessee Titans +3
Carolina Panthers - Cincinnati Bengals -10
Houston Texans - Dallas Cowboys +1
Kansas City Chiefs - San Francisco 49ers -3
Tampa Bay Buccaneers - Pittsburgh Steelers +6
New England Patriots - Buffalo Bills +14
Baltimore Ravens - Cleveland Browns +10
Minnesota Vikings - Detroit Lions +17
New Orleans Saints - Atlanta Falcons -3
St. Louis Rams - Washington Redskins -10
Jacksonville Jaguars - Philadelphia Eagles -10
Denver Broncos - Indianapolis Colts -7
Arizona Cardinals - Oakland Raiders +3
Seattle Seahawks - San Diego Chargers -10
Miami Dolphins - New York Jets +3
Chicago Bears - Green Bay Packers -13

Fantasy:

QB Schaub (bench: Hasselbeck)

RB Brandon Jackson & Addai (Foster (& Sproles) on Bench if Addai plays, Dallas rushing D is too strong)

WR the usual: Reggie, Wes, Donald (Williams on bench)

TE Clark (Daniels on bench)

K Janikowski

DEF Patriots (almost sure I’ll drop them next week, but vs. Buffalo they might score a lot fo points)

Tagged with: nfl

Nyár eleje óta négy fő befektetési szegmenst lehet kiemelni, ami egyértelműen alulteljesítő: Japán, félvezetők, pénzügy, kis kapitalizáció.


[ Posted Wed, 22 Sep 2010 21:55:11 ]

Tagged with: trading

WS2 quote: “You stop telling lies about me, I stop telling the truth about you” :)

“Quite The Bear” - Wall Street: Money Never Sleeps (via officialwallstmovie)


[ Posted Wed, 22 Sep 2010 00:43:00 ]

Embed code:

Tagged with: movie, video

Választási plakát, alacsony költségvetéssel, mértéktartó kreatív munkával.


[ Posted Tue, 21 Sep 2010 20:52:08 ]

Tagged with: politics, photo, fun

Olyan szinten lóg ki a szeptember a részvénypiacokon a modellekből, amit utoljára 2008 októberében láttam, csak az ellenkező irányba. Főleg a technológia szektorban, jellegében még jobban is, mértékében valamivel, volatilitást tekintve persze sokkal kevésbé. Hogy egy egyszerűsített példát mutassak, itt van a Nasdaq 100, olyan mint egy sorminta, 14 kereskedési napból 13 magasabb zárást mutatott, és a határidők által jelzett hangulat alapján lehet, hogy újabb taggal bővül a minta.

Van ilyen, ezzel kell most együtt dolgozni.


[ Posted Tue, 21 Sep 2010 13:32:08 ]

Tagged with: trading

Gordon Gekko’s Greatest Hits (Wall Street 1987) (via wsbroker87)


[ Posted Mon, 20 Sep 2010 23:17:00 ]

Embed code:

Tagged with: movie, video

The classic split-screen scene reborn.

“Bretton James Rumors” Clip - Wall Street: Money Never Sleeps (via officialwallstmovie)


[ Posted Mon, 20 Sep 2010 00:34:00 ]

Embed code:

Tagged with: movie, video

A pénteki Netsuite eseményekről. A hírek szerint az árfolyam arra indult meg, hogy a vezérigazgató azt mondta, hogy nyitottak egy felvásárlási ajánlatra. Ez egyrészt nem jelez semmit, másrészt csak egy kérdésre válaszolt (itt a videó), ami elég egyszerű igen/nem lehetőség, nyilván nem zárja ki, ezért igennel felelt.

A piac reakciójáról sokat elárul, hogy erre nyomták fel úgy 10%-kal. Egyrészt teljes a valóságtól való elszakadás és az érzelmek szerepe, másrészt az eset jól jelzi, hogy van potenciál a további emelkedésre, hiszen egy kis jelre is ugrottak a vevők. Bármi is lesz ezután, izgalmas lesz.

Korábbi cikk a Cloud részvényekről.


[ Posted Sun, 19 Sep 2010 22:07:55 ]

Tagged with: trading

NFL week 2

Expectations:

Green Bay Packers - Buffalo Bills +14
Cincinnati Bengals - Baltimore Ravens -3
Tennessee Titans - Pittsburgh Steelers -7
Dallas Cowboys - Chicago Bears +10
Detroit Lions - Philadelphia Eagles -7
Carolina Panthers - Tampa Bay Buccaneers +10
Atlanta Falcons - Arizona Cardinals +6
Cleveland Browns - KansasCityChiefs -7
Minnesota Vikings - Miami Dolphins +10
Denver Broncos - Seattle Seahawks -3
Oakland Raiders - St. Louis Rams -3
Washington Redskins - Houston Texans -7
San Diego Chargers - Jacksonville Jaguars +13
New York Jets -NewEngland Patriots +3
Indianapolis Colts -NewYork Giants +10 (Peyton vs. Eli, could be very exciting)
San Francisco 49ers -NewOrleans Saints -7

Fantasy:

QB: Schaub (added Hasselbeck, on bench)

RB: Foster, Brandon Jackson (added this week, because the other GB RB, Grant is out for the season, on bench: Addai)

WR: Driver, Wayne, Welker (Williams on bench)

TE: Clark (Daniels on bench)

K: Janikowksi (Rams is the opponent of Oakland, so Gostkowski on bench)

DEF: Patriots (dropped 49ers after they lost large vs. Seahawks)

Tagged with: nfl

B.o.B - Airplanes ft. Hayley Williams of Paramore [Official Music Video] (via AtlanticVideos)


[ Posted Fri, 17 Sep 2010 21:13:00 ]

Embed code:

Tagged with: music, video

Duoyuan Printing, kínai cég, nem is olyan régen még benne is voltam. Szétzúzták, sokkoló ami történt az árfolyammal. Az ok: a vezetőség lemondott, a könyvvizsgálót lényegében elűzték. Van ok a diszkontra a kínai smallcap-ben.


[ Posted Thu, 16 Sep 2010 23:04:33 ]

Tagged with: trading

Time Magazine cover pages from 1956 and 1989 about Hungary.


[ Posted Wed, 15 Sep 2010 18:58:00 ]

photoset

CIB: nem ördögtől való gondolatok Kósa és Rogán javaslatai
[ Posted Wed, 15 Sep 2010 15:10:00 ]

Félelmetes, hogy tudnak nyalni a bankok. Éppen most rabolják ki a teljes szektort több száz milliárd forintra, de a nyilvánosság előtt a szemük sem rebben, hanem vadul helyezkednek.

Az, hogy a devizahitelt érdemes-e átváltani, nagyban függ a jövőbeni devizaárfolyam változástól is, hiszen a maradék tőketartozás átváltása is függ majd az aktuális árfolyamtól. Ha igaz is a 241-es szinte egy tipikus hitelnél, akkor is: ha eléri, minél feljebb vált valaki, annál rosszabbul jár. Hogy milyen lesz a jövőbeni árfolyam, azt nem tudja senki, a CIB sem.

Visszatérve a fentiekre: én nem nyalnék egy politikusnak sem így soha. Annyit viszont szeretnék elmondani, hogy nagyon szép lett Debrecen és az V. kerület is, amióta Kósa és Rogán úr van a vezető poszton. Nagyon szépen köszönjük! :P

PORTFOLIO.HU | CIB: nem ördögtől való gondolatok Kósa és Rogán javaslatai

Tagged with: eco, finance, politics

A Jen intervencióról. A Japán deviza ugye tipikus menekülőeszköz, a befektetők ide teszik a pénzüket, főként állampapírba, ha a volatilitás növekedésétől, részvénypiaci eséstől, feltörekvő piaci pániktól tartanak. Attól most tekintsünk el, hogy ez mennyire okos lépés hosszú távon. Amennyiben ez a helyzet, akkor a szeptemberi megnyugvás és emelkedés a piacokon nem lehetett olyan szignifikáns, hiszen olyannyira tartott a menekülés, hogy az exportcégeket védendő, be kellett avatkozni a folyamatokba. A piac vevői oldala a Jen esetén erősebb. Még van félelem, talán alig változott. Különösen érdekes kérdés, hogy ez a félelem szembe mer-e szállni a japán jegybankkal.

Tagged with: eco, trading

Khalid Askri - The Most Stupid Goalkeeper Ever - Funny Penalty 09.09.10


[ Posted Tue, 14 Sep 2010 13:16:00 ]

Embed code:

Tagged with: sports, fun, video

Möbius szerint Görögország még így sem tudja majd visszafizetni a hiteleit. Möbius egyébként egy javíthatatlan optimista. Csak mondom.

Tagged with: eco

X Faktor Szabó Mariann 2010.09.11 - Ami 1:40-től jön, az zseniális.


[ Posted Mon, 13 Sep 2010 00:56:58 ]

Embed code:

Lehetővé kell tenni a devizahitelek forintra történő átváltását a hitel felvételekor (!) érvényes árfolyamon(…)
[ Posted Sun, 12 Sep 2010 17:42:56 ]

Remek ötlet, egyben a kisbefektetőknek is lehetővé kellene tenni, hogy a 10 000 Ft-on vásárolt OTP részvényeiket “visszaválthassák” a vásárláskori árfolyamon.

Ezek az emberek a kommunizmusban élnek szellemileg, éppen abban a rendszerben, amit a legjobban gyűlölnek. Félelmetes tájékozatlanság ordít a párt legfőbb gazdasági ideológusának a szavaiból. A különbözetet ki fogja kifizetni? Gondolom a bankok, összeomlik az ország pénzügyi rendszere, bankbetétekkel, számlákkal együtt, semmi probléma, igaz? Vagy az állam? Nem gond, az eladósodásba és a költségvetési hiányba úgyis belefér még jó néhány száz milliárd forint, és aki nem vett fel devizahitelt, az miért is ne állná azok többletköltségeit, aki igen. Félelmetes. Ki az aki ezt a sok sületlenséget elhiszi?

Jobbik: A kormány magukra hagyta a devizahiteleseket | Szebb Jövő

“The Wrong Question” Extended Clip - Wall Street: Money Never Sleeps (via officialwallstmovie)


[ Posted Sun, 12 Sep 2010 13:26:00 ]

Embed code:

Tagged with: movie, video

Egy kis játék. Egy átlagos ember a képen 47 mp alatt találja meg Felipe Massa F1 versenyzőt. Neked mennyi idő alatt sikerül?


[ Posted Sun, 12 Sep 2010 12:47:38 ]

Tagged with: photo, fun

Undorító szokás a lomtalanítás. Minden évben kb. két hétre sikerül egy szemétdombbá változtatni a város egy-egy kerületét. Ráadásul szegény emberek, akik gyűjtögetnek abból, amit más kidob, az eső miatt kisebb “bázisokat” hoznak létre, ami egy ponyva kifeszítését és az alá való bevackolást jelenti. Nem ők tehetnek róla, jó okuk van erre, de mégis, csak harmadik világbeli országokban látni ilyeneket. Ha egy külföldi ide jön, azt hiheti, hogy ez a megszokott itt. Miért jó ez?

Tagged with: personal, Budapest

“Gordon Gekko is Back” - Wall Street: Money Never Sleeps (via officialwallstmovie)


[ Posted Sat, 11 Sep 2010 13:42:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, movie

A Cloud computing hullámra ült cégek eddig is csúnyán magas értékelési mutatókat vonultattak fel, de a trend él. Ugyanakkor a technikai kép is kezd fáradni, a tetőt nem lehet előre eltalálni, de de időben már nincs messze. A zászlóshajó a Salseforce (CRM) másfél év alatt négyszerezett. Hétfőn bővebben írok a témakörről a blog-on.


[ Posted Fri, 10 Sep 2010 15:46:38 ]

Tagged with: trading

Kína a gyenge és alulteljesítő év ellenére szép lassan az erő jeleit mutatja. A májusi globális visszaesés óta érezhetően felülteljesíti a fejlett piacokat (amerikai szemszögből), és hozza a feltörekvők formáját.


[ Posted Fri, 10 Sep 2010 12:11:08 ]

Tagged with: trading

Finally the NFL season is here!

Fantasy:

QB: Schaub, Stafford (backup)

RB: Foster, Addai, Sproles (backup)

WR: Driver, Wayne, Welker, Williams (backup)

TE: Clark, Shockey (backup), Daniels (backup)

K: Gostkowski, Janikowski (backup)

Def: 49ers

Team looks solid, except RBs. Colts and Texans have the same bye week (7), so I’ll need another RB anyway soon.

Expectations for 1st week:

New Orleans Saints - Minnesota Vikings +4
Pittsburgh Steelers - Atlanta Falcons -3
Tampa Bay Buccaneers - Cleveland Browns +3
Houston Texans - Indianapolis Colts +7
Jacksonville Jaguars - Denver Broncos -10
New England Patriots - Cincinnati Bengals +7
Buffalo Bills - Miami Dolphins -10
Tennessee Titans - Oakland Raiders +14
Chicago Bears - Detroit Lions +5
New York Giants - Carolina Panthers +9
St. Louis Rams - Arizona Cardinals -10
Philadelphia Eagles - Green Bay Packers -3
Seattle Seahawks - San Francisco 49ers -12
Washington Redskins - Dallas Cowboys -7
New York Jets - Baltimore Ravens +6
Kansas City Chiefs - San Diego Chargers -14 

Expectations for playoff:

AFC: Colts, Ravens, Chargers, Jets, Texans, Steelers

NFC: Packers, Saints, 49ers, Cowboys, Vikings, Redskins

Super Bowl: Chargers win over Cowboys.

MVP of the year: Philip Rivers

NFL.com - Official Site of the National Football League

Tagged with: nfl

This is really funny:

Top Gun - North Korean style (via jadedmajor)


[ Posted Thu, 09 Sep 2010 23:48:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, politics, video

Jobb világ az, ahol nem gazdagodhatnak meg a spekulánsok?
[ Posted Thu, 09 Sep 2010 20:53:00 ]

Ugyanezt a kérdést másképpen is fel lehetne tenni, és egészen más válaszok is jönnének rá. :) (tképpen ez máris egy példa a framing-re…)

Volt olyan, amikor a spekulánsok nem gazdagodhattak meg, sőt ma is van olyan ország. Valamilyen rejtélyes oknál fogva a bevándorlás mégsem erős ezekre a helyekre.

Az érték fogalmának a kérdése is fontos. Sok ember számára csak az az érték, ami kézzel megfogható. Van, aki számára a szolgáltatások is ide tartoznak. Van, aki szerint a piaci folyamatokban való részvétel és ezáltal likviditás növelése - a tranzakciók implicit költségeinek a csökkentése is értékteremtő tényező.

Csak tisztelni tudom azokat a spekulánsokat, akik bennfentes információk nélkül, hosszú éveken át, nagyjából konzisztens módon jó teljesítményt tudnak felmutatni. Azért, mert nagyon nehéz megcsinálni, nem csoda, hogy keveseknek sikerül, és mentálisan elképesztő energiákra van hozzá szükség.

Miért utáljuk, ha valaki keres a tőzsdén? - Tőzsdesügér

Tagged with: trading, society

Új film Orbánról. Október 3.-tól a mozikban.


[ Posted Thu, 09 Sep 2010 17:14:33 ]

Tagged with: fun, politics

Őrültség, hogy országokat napok alatt bedönthetnek
[ Posted Thu, 09 Sep 2010 14:22:00 ]

Ha a piacok valóban maguk döntenék el, hogy egy ország csődbe megy-e (még jobb szó a fizetésképtelen), akkor Magyarországnak már 2008 októberében annyi lett volna.
Amelyik országokat Kuttner felsorolta, mind saját maga döntött úgy, hogy nagy adósságokat és költségvetési hiányt vállal és/vagy egyoldalú kitettség kockázatát is futja. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy az állampapírjaikat senki nem akarja megvenni, vagy csak jelentős diszkont, magas hozam mellett. Sajnos 92 óta él a mítosz, hogy egy országot csak úgy be lehet dönteni, ha néhány WASP-nak egy NY-i irodában éppen erre támad kedve. Pedig ha a piac valamit durván elad, pláne ha állampapírt vagy devizát, annak mindig nagyon nyomós oka van.

Pénzpiacok, IMF, válságkezelés, bankmentés - interjú Robert Kuttner professzorral

Tagged with: eco, trading, quote

Az elmúlt évtized volt a legrosszabb az amerikai részvénypiacon valaha. Minden évtized pozitív eredményt hozott, kivéve a harmincas éveket, amelyben -0,2% volt az éves átlagos hozam. 2000 és 2009 között ugyanez a szám -0,5% volt.

Érdekesség, hogy ezek az adatok a nem túl széleskörű Dow (a legismertebb persze) alapján lettek összeállítva. Szélesebb körű indexeknél, főleg a bigcap területén még rosszabbak az eredmények.

Az eltérés egyik oka lehet, hogy Amerika olyan szintre jutott el a kilencvenes évek végére, ahol a növekedés nem volt fenntartható és ez az árfolyamokban is lecsapódott. Külkereskedelmi mérleg hiány tartósan, eladósodás növekedése, a globális gazdaságban a versenyképesség csökkenése a magas jövedelmek miatt, úgy általában társadalmi elkényelmesedés. Brazília fő indexe több mint 300%-os, India és Indonézia 200%-os eredményt mutatott fel ugyanezen időszak alatt, érdekes, hogy Kína hozzájuk képest nem sokat, csak 126%-ot. A másik ok pedig az, hogy két nagyon jó évtized volt Amerika mögött. A Reagan korszak expanzív gazdaságpolitikája, a Hidegháború megnyerése, a kilencvenes évek technológiai boom-ja, és erre még egy nagy buborék fújás is rájátszott. A harmadik ok, hogy a lufi teteje éppen a 1999 vége után volt pár hónappal.


[ Posted Tue, 07 Sep 2010 13:17:16 ]

Tagged with: trading, eco

Jelentős mértékben, 427,6 millió euróval minden eddiginél magasabb szintre, 35,274 milliárd euróra ugrottak augusztus végére Magyarország nemzetközi tartalékai. (Magyar Nemzeti Bank)
[ Posted Tue, 07 Sep 2010 11:17:45 ]

Szükség is lesz rá.

Tagged with: eco, trading

Egy nagyon jó cikk a Facebook értékeltségéről. Nem dől be a kis tranzakciók által okozott hype-nak, és józan tud maradni.

Ekkora értékeltségi mutatókat semmi nem indokol, még a legoptimistább forgatókönyv szerinti sok éves növekedés, és amint a cikk rámutat, a növekedés korlátai már nincsenek is olyan messze. Ettől a Facebook még az évtized egyik legnagyobb sikertörténete, csak a vevők álmodják még nagyobbra, mint amilyen.

Mindenesetre a mánia tényleg a 2012-es évben érhet a csúcsára, a bennfentesek tudják jól, hogy hol (és mikor) kell rásózni a népre a részvényeket, mint általában.

PORTFOLIO.HU | Facebook: a 33 milliárd dolláros ötlet?

Tagged with: investing, finance

Mesterházy “Jacko” Attila. Csak erős idegzetűeknek 1:14-től.

Dóra rappelt, Mesterházy Michael Jacksont próbálta utánozni (via balazsg)


[ Posted Sun, 05 Sep 2010 20:09:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video, politics

4 hónap, 3 hét, 2 nap - nagyon jó film
[ Posted Fri, 03 Sep 2010 11:29:00 ]

Csak tegnap láttam a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című román filmet, amit még 2006-ban készítettek és 2007-ben nyerte el Cannes-ban a fődíjat. Megérdemelten, mert elképesztően jó film, régóta nem volt ilyen filmélményem. Megkockáztatom, hogy talán ebben a filmben láttam a leghitelesebb és mégis erős alakításokat valaha. A jelenetek valami hihetetlenül életszerűre sikerültek, szó szerint azt érzed, hogy ott vagy a jelenetben a szereplőkkel, érzed minden rezdülésüket, életre kel a fájdalmuk és a félelmük benned is.

A történet egy még a diktatúra idején véghezvitt illegális abortusz megszervezését és körülményeit meséli el. A film egyszerre mesél az elnyomás és a mindenre rátelepedő rendszer nyomasztó létéről, valamint a pro-life rezsim kegyetlenségéről, és a gyermeket vállalni nem tudó fiatal lányok szenvedéseiről és kiszolgáltatottságáról. Ráadásul ezt nem az abortuszon áteső lány szemszögéből, hanem a neki segítő szobatárs oldaláról mutatja be, és ez lehetőséget ad árnyaltan és finoman kidolgozott konfliktusok és emberi drámák érzékeltetésére is. Ez önmagában is nagy szó, mégis az említett színészi alakítások adják az igazi erőt a filmhez.

PORT.hu - 4 hónap, 3 hét, 2 nap

Tagged with: movie

Az eladósodás fő tényezője a hiedelmekkel szemben nem a válság során alkalmazott gazdaságélénkítés, nagyobb részt a fenntarthatatlan szociális kiadási szerkezet okozza.
[ Posted Thu, 02 Sep 2010 15:39:00 ]

Forrás: IMF

Az élénkítés és bankmentés csak növelte az adósságot, alapvetően arról van szó, hogy a fejlett államok többsége nem képes finanszírozni a kiadásokat. Elsősorban a szociális ellátórendszert, egészségügyet, oktatást, hadi kiadásokat (ezt annyira nem bánjuk) és legfőképpen a nyugdíjrendszert. Magyarország sem úszhatja meg kiadáscsökkentés nélkül.

PORTFOLIO.HU | Súlyos reformokra lesz szükség - 440%-ra nőhet a fejlett országok adóssága (IMF)

Tagged with: eco, quote

Bámulatos, hogy a szülők milyen lelkesedéssel csinálnak hülyét a saját gyerekükből a netre feltett videókban.

A kislány egyébként nagyon cuki.

Dad Steals Daughter’s Snack (via eneodjaloshi)


[ Posted Thu, 02 Sep 2010 09:56:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, fun

Judit kérdi, hogy tudjuk-e valamivel biztatni a svájci frank hiteleseket?
Persze! Hajrá, svájci frank hitelesek! Hajrá, Judit!
[ Posted Wed, 01 Sep 2010 09:09:00 ]

Milliók Reggelire, Radio Café.

Tagged with: eco, finance, quote

Linkin Park - Numb (via linkinparktv)


[ Posted Tue, 31 Aug 2010 20:27:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, music

Leading country stock market indicies in the world: Thailand, Chile, Malaysia. The last two: I’m in. Thailand is a little overbought. Anyway who remembers the fights on Bangkok streets 3 months ago? Noone.

Tagged with: trading

What a beautiful and at the same time sad song. Vietnam War - Hue Massacre 1968 (via quocviet2006vn)


[ Posted Mon, 30 Aug 2010 10:02:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, music

Úgy érzem, hogy a mostani tőzsdei helyzetnek nagyon fontos szerepe van. Nemcsak a jövőbeli árfolyamokra nézva, hanem a világgazdaság középtávú kilátásait tekintve is. Mindenki retteg a double dip-től, a W-től, vagyis a recesszió újabb hullámától. Bár a vállalati gyorsjelentések jók, a makroadatok kevésbé. Főleg a lakosság nagymértékű defenzív pozíciója aggasztó, és az alacsony bizalom. Ennek híján nincs fogyasztás, nincs részvényvásárlás, esnek az árfolyamok, a beruházási kedv alacsony marad. Maga a félelem is lefelé nyomja a részvényvásárlást (időszakosan a félelem visszapattanást is okozhat, ha extrém értéket vesz fel, lásd a pénteket, de a trend negatív még ettől), ez rontha a bizalmat. Itt a reflexivitás a double dip-től való félelem saját maga nyírja ki a fellendülést. Ráadásul más téren sincs sok jó, az állami eladósodás (ami a magán szektorból vállaltak át a kormányzatok) csak arra volt jó, hogy a pénzügyi rendszer összeomlását akadályozza meg, a stimulusok alig működnek, elképesztően alacsonyak a kamatok, az eszköztár kiürült. Bizalom nélkül a világ minden pénze sem elég, ezt kellene valahogyan helyreállítani. Nemcsak arról van szó, hogy nincs ami helyreállítaná, hanem nem is nagyon látni azt, hogy lenne valami, ami potenciálisan képes lenne erre. Persze még nincs veszve semmi, csak ha a mostani támaszok, tipikusan az S&P 500-ban az 1040-es szint, ahonnan idén négyszer jött vissza az index, elesik, akkor a bizalomhiányos spirál tovább erősödik, és tényleg jön a második recesszió. Akkor sem dől össze a világ, de a kilábalás lassú lesz, sok teherrel.

Tagged with: eco, trading

Just finished ‘Nothing To Envy” book, about 6 North Korean defector. Do read it, it’s beyond great and touching emotionally.

Nothing To Envy: Ordinary Lives in North Korea by Barabara Demick

Tagged with: book

Sasolnak a macskák.

Ma egy belvárosi gangos ház belső udvarán a sokadik emeleten várakoztam valakire. Teljes csend, a város zaja kizárva, az ott lakók növényekkel dobják fel a szűk folyosót és a rozsdás korlátot. Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki figyel. Nem láttam, csak éreztem. Gondoltam valamelyik ráérős nyugdíjas szomszéd ellenőrzi, hogy nem-e az évszázad rablója jár-e arrafelé, de sehol senkit nem láttam leskelődni. Aztán a közeli ablakon megakadt a szemem. Az ablakban a nagyjából leeresztett redőny alól kinézve négy macska bámult rám mély tekintettel. Mágikus pillanat volt.


[ Posted Thu, 12 Aug 2010 22:55:38 ]

Tagged with: photo, personal

A defláció mindenkinek problémát jelent, talán kivéve egy szűk réteget. Főleg a most fenyegető formájában. Az alacsony kamatlábak miatt ugyan a többség nem tud pénzt csinálni, nem éri meg beruházni és befektetni. Kivéve azokat a komplex, abszolút hozamú stratégiákat, amelyek nem függnek a gazdasági növekedéstől. Tipikusan a kvantitatív, és/vagy a neutrális megközelítést magukénak vallókról van szó. Nekik megmaradnak a lehetőségeik, de eközben szinte ingyen kapják a pénzt a tőkeáttételhez, amire a profitabilitásuk amúgy is érzékeny. Nekik ez lehet az aranykor, de szinte csak nekik.

Állami és jegybanki ösztönzés oldaláról eléggé reménytelennek tűnik a helyzet. A hatóságoknak már nincs mozgástere, vagy csak igen kicsi. Kamatot már nem lehet csökkenteni, pénzzel még lehet elönteni a világot, de ha nem használják, értelmetlen. Fiskális fronton hatalmas adósságok és hiányok vannak, ösztönözni csak további eladósodás útján lehet, ezt már nem nyelik le sokáig a hitelezők. Kiadáscsökkentés szintén a spirált erősítheti, kivéve ha elengedik a szegényebb rétegek kezét, ezt nem valószínű, hogy sokan vállalják. Valahogy a bizalmat kellene növelni, egyelőre nem úgy fest, hogy ebben sikeresek lennének, legalábbis a fejlett országok.

Tagged with: eco, trading

Janicsák István (Z’ Zi Labor) polgármester jelölt lett. Első programpont: Veresegyháza egyesítése Zuglóval.

Fent a klasszikus videó 1991-ből, enjoy :)

Z’ Zi Labor - Veresegyházi Asszonykórus - Honky Tonk Woman (via Videoviki021)


[ Posted Wed, 11 Aug 2010 11:45:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, politics, video, music

Short straddle stratégia kötvénybe csomagolva. 3-4% rejtett éves jutalék egy kockázatmentes terméken. Ki vesz ilyet? A bankokban dolgoznak a legjobb kreatív csomagolóipari mérnökök, az biztos.

A kötvény azokon a napokon, amikor az EUR/HUF árfolyam a 255-275-ös szint (szűkebb sáv) között tartózkodik, 5%-os éves kamatot fizet. Ha ebből a sávból bármely irányba kilép az árfolyam, de a 235-295-ös (tágabb sáv) EUR/HUF árfolyamszinteket nem hagyja el, akkor a papír azokra a napokra 2,5%-os éves kamatot fizet. Amennyiben a tágabb sávból is kilép az árfolyam, arra (azokra) a napra (napokra) a kötvény nem fizet kamatot.

Forrás: Raiffeisen Bank Zrt.

Tagged with: finance

Torture in North Korea. Please do share this video, if you care about human rights.


[ Posted Sun, 08 Aug 2010 23:53:22 ]

Embed code:

egy kísérőt kaptak, aki jelezte, csak az általa engedélyezett módon gyűjthetnek anyagokat. A kísérő korlátozta őket mozgásukban, és azt is megszabta, kivel elegyedhetnek szóba, mikor készíthetnek fényképeket. “Csak azt lehet fotózni, amire engedélyt adok, máskülönben az összes képet letöröljük. Interjút is csak előre egyeztetett személyekkel, előre egyeztetett kérdésekkel készíthettek, és csak akkor kapcsolhatjátok be a magnót, ha engedélyt adok.
[ Posted Sat, 07 Aug 2010 11:40:00 ]

Ez akár Észak-Koreáról is szólhatna, ott szó szerint ez a helyzet, kísérő, fényképezés engedélyezése, szabad mozgás korlátozása, nem szólíthatok meg bárkit csak úgy stb.. Mégsem erről szól, hanem a “Magyar Szigetről”. Ha jobban belegondolok, akkor Észak-Korea valamivel jobb, mert ott az idő 80-90%-ban szabadon fényképezhettem. Persze lehet, hogy az újságírók túloznak, csak nem valószínű.

Index - Belföld - Verést ígért egy jobbikos honatya a Hetek munkatársainak

Tagged with: politics, quote

Mad World - Gary Jules (via orijimi)


[ Posted Fri, 06 Aug 2010 22:30:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, music

Nagyon durvák az árupiacok, a búza egy (bár belassuló, de élő) csökkenő trendet radírozott le úgy, hogy bő 1 hónap alatt majdnem megduplázta az árát. Ehhez elegendő szélsőséges időjárás egyetlen országban, amelyik történetesen az egyik legnagyobb gabonatermelő a világon, nagy meleg és a vele szinte menetrendszerűen járó tüzek napok alatt eltüntessék a termés 20%-át (persze ez a szám lehet túlzó is). Pillanatok alatt iszonyatos mozgások és rések fordulhatnak elő egyetlen esemény, vagy eseménysorozat hatására. Hasonló eset, mint ami a földgáz piacán volt 2005-ben, de száz példát lehetne felsorolni. Ha csak 1-2 ilyen piacra specializálódik az ember, akkor előbb-utóbb biztosan beleszalad egy durva és gyors drawdown-ba, ez pedig korlátozza az ésszerű tőkeáttétel lehetőségét. Nem irígylem azokat, akik ilyesmire specializálódtak.


[ Posted Fri, 06 Aug 2010 12:31:00 ]

Tagged with: trading

Ma volt egy kb. 20 perces időszak, amíg nem lehetett order-t betenni az IB rendszerébe. Pontosabban be lehetett, csak nem hajtotta végre. Kilépés után 7-8 percig nem engedett vissza, és utána is csak lassan. Ráadásul a Current System Status-ban csak az opciókra írták a problémát, de nemcsak rájuk vonatkozott, tapasztaltam is és külön el is ismerték. Kisebb megszakításokkal összesen 10 éve vagyok ügyfél, de nem emlékszem ilyen esetre. Ők sem tökéletesek.

Tagged with: trading, personal

Ami most a tőzsdéken történik, tipikus példája a pszichológia vezérelt piacnak. Bármilyen hír, esemény jön fel, az általános lelkiállapot napok óta pozitív. A résztvevők venni akarnak, és megtalálják rá az okot, hogy meg is tegyék. A félelem idején inkább kivártak és nem adtak el. Most, hogy emelkedik sokminden, megnyugodnak és vesznek még. Kissé mint egy gátszakadás. Itt van a Bernanke hír, próbálja hűteni a piacokat, de azokat ez a legkevésbé sem érdkeli. Az lesz továbbra is az érdekes, hogy miként reagálnak a hírekre, és a közvetlen reakció után a megváltozott helyzetet mire használják fel. Tipikusan a nap második felének (akcióban és nem feltétlenül időben) az akciója érdekes. Mindenki tud már elvileg mindent, mit dönt…ha negatív hírre visszajönnek az árfolyamok, vagy pozitív hírre fent maradnak, akkor a hangulat kitart.

Tagged with: trending

A jelenlegi autóeladási adatok folytatódása esetén a hazai autópark kb. 70 évente cserélődne ki teljesen. Vagyis teljesen átlagos lenne, ha 30 év körüli autók járnának a hazai utakon. Akkor még nem is beszéltem arról, hogy a családok kb. felének a mai napig sincs egyetlen autója sem. Természetesen a fenti számokon valamit javít a szürke, illetve magánimport, a használt autók behozatala. A helyzet azonban így is eléggé elborzasztó. Nyilvánvalóan az új autó adatok sem lesznek ilyen rosszak sokáig, ezért a fenti szám csak egy gondolatkísérlet, de a visszaesés mértéke az amúgy sem magas szintről (kb. 15 éves kicserélődési idő és 11-12 éves átlagos autó kor) nagyon jól jelzi a válság hatását Magyarországon. Még csak az export kezd beindulni, a belföldi fogyasztás még mindig szenved.


[ Posted Mon, 02 Aug 2010 17:12:02 ]

Tagged with: eco

“You should have seen his face when I told him, I was his father” EPIC JOKE at 1:29.

Darth Vader recording for TomTom GPS - behind the scenes (via TomTomOfficial)


[ Posted Fri, 30 Jul 2010 20:09:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, movie, video

Azt láthatjuk, hogy éves 20-30%-os hozamok stabilan, minden évben történő elérése továbbra is világcsúcsnak számít: Buffet, és Soros teljesítménye kijelölte nagyjából a normális kockázatvállalás mellett konzisztensen elérhető maximumot. (Nem azt állítom, hogy nem lehet nagy kockázatvállalással néhányszor, néhány évben akár többszáz, vagy ezer százalékos hozamot elérni, nekem is voltak meglepően jó időszakaim, pláne kis tőkével, de értelmes kockázat mellett, normális pozíciókkal, mérettel az éves 30% gigantikusan jó eredménynek számít - ha hosszabb távon fenntartható).
[ Posted Fri, 30 Jul 2010 11:09:00 ]

Teljesen egyetértek. Pontosan erről írtam közel 3 éve ebben a cikkben: Mekkora hozamot lehet elérni?(PDF)

Forrás:Mennyi pénzt lehet keresni? | Citadella Consulting

Tagged with: trading

“Unatkozó apuka lett? Tőzsdézzen!”. A hónap netes hirdetése.


[ Posted Tue, 27 Jul 2010 11:26:26 ]

Tagged with: trading, fun, business

Kíváncsian “várom”, hogy mikor veszik elő az amerikai hatóságok a tőkeáttételes ETF-eket. Érdemes megnézni, hogy a kis kapitalizációt háromszoros tőkeáttétellel shortoló ETF árfolyam mit művelt az elmúlt két évben. Pénzügyi szektorban, ingatlanos ágazatokban ennél még látványosabbak is vannak. Ha már tiltják a saját állampolgáraiknak a CFD-ket, warrantokat, valamint a daytrade tevékenységet adott tőke alatt (amely rendelkezéseknek sincs sok értelme), akkor nem sokáig feledkeznek meg a gombamód szaporodó spekulatív ETF-ekről. Mert nagyrészt erről van szó, az eszközállomány kevesebb mint 500 m USD, a napi forgalom néha ezt könnyedén eléri, tehát van benne daytrade vastagon, és a tőkekímélő fedezeti ügyletek jelentősége minden bizonnyal korlátozott. Ráadásul valószínűleg éppen a kisbefek…spekulánsoké a forgalom nem kis része, hiszen már pár ezer dolláros letéttel, illetve pár tízezer dolláros árfolyamérték mellett ennél nagyobb tőkeáttétel is elérhető a határidőben.


[ Posted Mon, 26 Jul 2010 19:10:13 ]

Tagged with: trading

Magyarország gazdasági vajúdásának jó részéért a bankok felelnek, a kölcsönök elképesztő arányát, 70 százalékát külföldi valutában, többségében svájci frankban adták ki.
[ Posted Mon, 26 Jul 2010 17:39:00 ]

Igen, és lasszóval szedték össze az embereket a bank előtti téren, mert maguktól nem mentek volna be, majd bent kínzással vették rá őket, hogy vegyék fel a kölcsönt.

PORTFOLIO.HU | “Éljen Magyarország, amiért szembe szállt az IMF-fel” (Times)

Tagged with: eco, fun, finance

Az amerikai állampapírhozamok is nagyon alacsonyak. Az államnak ez az évszázad üzlete, hogy ennyire kockázatos eszközöket ilyen alacsony kamatláb mellett tonnaszámra tudja kinyomni a piacra (a kuponok is alacsonyak, nemcsak a hozamok a másodpiacon). Még ezzel is csak csökkenti tudja a bajt. Viszont csak akkor, ha komolyabban elindul a gazdaság, ha nem, akkor csak a problémák elódázására való ez az egész. Előbb-utóbb úgyis el kell kezdeni adót emelni, vagy kiadást csökkenteni. Aki pedig ezeken a szinteken vesz állampapírt, egy ekkora adóssághalmot görgetve, könnyen lehet, hogy nagyot fog nézni. Évi maximum 0,5%-3%-ért kockáztatni ennek a többszörösét nem jó üzlet.

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=7&k=4&i=136416


[ Posted Mon, 26 Jul 2010 14:23:40 ]

Tagged with: trading, eco

Csúnyán túlvettek a kötvénypiacok. Leginkább a feltörekvőek, de ez hosszútávon kevésbé érdekes, mint a szintén eléggé túlvett fejlettek. Különösen Japán, ahol a lakosság kedélyesen finanszírozza a hatalmas adósságot. Azon kevesek közé tartozom, akik szerint még van visszaút (a lakosság így vagy úgy történő durva megfejése árán), de 2% alatt adni kölcsön a Japán államnak 30 évre (!) egy vicc. Már a kamatláb is az, de a kedves befektetők a nagy félelmükben még lejjebb nyomják a hozamot. Futnak valami elől, és bemenekülnek egy még veszélyesebb barlangba, ahonnan kiút sincs.

Tagged with: trading

Inception. A bit of a disappointment. A good movie, but 9,3 on IMDB and 10 years of screenwriting for this??? Come on! It’s nowhere near close to Memento or The Prestige. They are masterpieces, this isn’t. A little exciting, but nothing really special. The time-stretch on different dream levels, and the hotel scenes with the changing gravity is really amazing, though. The story is only a little better than mediocre. I hated the snow fighting scene, full of cliches. There were really no twists in the plot, which is something I expect from Nolan. Acting is OK, but nothing special. I don’t know, maybe I expected too much, but this is only a typical summer movie blockbuster, maybe a little more.

Tagged with: movie

Egy ismerősöm kitette az irodája ajtajába a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát. Igen, viccből. Na de hogyan! Akárhányszor ránézek erre a fényképre, röhögnöm kell.


[ Posted Thu, 22 Jul 2010 22:03:52 ]

Tagged with: politics, fun

Mókus és a 40+ - Dunántúli sláger (via MR2Music) Ez a legjobb verzió :)


[ Posted Thu, 22 Jul 2010 00:15:29 ]

Embed code:

Kakaó. Megint a szokásos szöveg, ha emelkedik valaminek az ára, akkor a gonosz spekulánsok nyomták fel. Ha csökken, akkor csend honol.

A valóság az, hogy a kakaó ára 9 éve emelkedő trendben van. Azért, amiért a cikkben is írnak róla: a termelés nem elegendő a növekvő kereslethez. Az már külön vicces, hogy a cikk az angol Twix vásárlókat sajnálja. Lehet szabályozni a piacokat ezerféle módon, de hiába: ha a kereslet meghaladja a kínálatot, akkor ettől nem lesz több kakaóbab, vagy olcsóbb csoki. Milyen kegyetlen a világ.

Ettől nagyrészt független, de fontos szempont, hogy ha az Armajaro kifejezetten a piac bekerítésére játszik, az ellen tényleg fel kell lépni, hiszen a piaci folyamatok gátlására szolgál, és nem korrekt a többi szereplővel szemben. Viszont fundamentális tényezőkkel szemben fellépni elképesztő rövidlátás.

Hedge fund takes a big bite of cocoa sales - Channel 4 News

Tagged with: trading

North Korean Camps - North Korea (via journeymanpictures)


[ Posted Sat, 17 Jul 2010 11:52:00 ]

Embed code:

Tagged with: politics, video

Júliusban ugyan “csak” 1,2%-kal teljesítette alul a Russell 2000, tehát a smallcap az S&P 500-at, de három olyan nap is volt, amikor az utóbbi esett vagy nemz mozdult, amíg a másik emelkedett. Továbbra sincs nagy kockázatkeresés.


[ Posted Thu, 15 Jul 2010 22:12:23 ]

Tagged with: trading

Ma jó napom van a portfolio.hu-n. Egy blog bejegyzésem is főoldal tetején van, és a származtatott alapokról írták a vezércikket. Ebben az alapok első fél évét elemzik, hozam tekintetében az általam kezelt Alap van az élen. Ennyire rövid időszaknak nincs igazán jelentősége, ezt a cikkben is írják, ezért olyan hosszú időtávot elemeznek, amennyit csak a származtatott alapok hazai pályafutása szempontjából csak lehet, 3 évet. Mivel a mi Alapunk még ennél fiatalabb, ezért nem került fel ezekbe a táblázatokba. Itt külön felhívom a figyelmet Vakmajom-ék Alapjára, amelyik úgy lett az egyik legsikeresebb, hogy közben nagyon alacsony szórása volt, remek Sharpa rátája lehet, és még jobb Sortino, aminek igazán van jelentősége. Egyébként hozamok szempontjából a Concorde és az OTP dominál, ez utóbbi a kötvénypiacra fókuszáló alapjaival, látszik hogy ennél a két cégnél biztosan folyik nagyon tudatos termékfejlesztés és stratégiai tervezés. Gratula nekik.

PORTFOLIO.HU | Szemet gyönyörködtető hozamok a származtatott alapoknál

Tagged with: investing, personal

Jó érzés ilyen levelet kapni:

Kedves Balázs, Múlt héten védtem meg a Szakdolgozatot és csak szerettem volna megköszönni az időt amit a segítségemre szántál! Végül nagyon jól sikerült (ötösre védtem) és úgy gondolom, hogy az általad elmondottak nagyon jól belepasszoltak a témába! Tehát mégegyszer nagyon köszönöm a segítséged és minden jót, további sok sikert kívánok!

Pedig tényleg csak egy nagyon keveset segítettem, gyakorlatilag egy rövid beszélgetés erejéig, azt is jó pár hónapja. Példát vehetünk róla, ha mindenki ilyen apró, odafigyelést jelentő gesztusokat tenne a másik felé, és kis dolgokban is kimutatná a pozitív érzéseit, sokkal több mosolygó embert látnánk az utcán. Én is megpróbálok erre mostantól odafigyelni.

Tagged with: personal

Olyanok a piacok, mint a drogfüggők. Kijön a növekvő amerikai külker mérlegről az adat, és pozitívan reagálnak. Mondván az amerikai kereslet növekedése majd kirángatja a világot a válság utáni langyos vízből. Ráadásul az import jobban nőtt, mint az export, azaz a válság előidézésében, sőt inkább az eszkalálódásában az egyik fontos tényező ezzel ismét növelte a rizikófaktorát. Amerika sokkal többet fogyaszt, mint amit megtermel, és a strukturális problémái a fenntarthatatlanság felé visznek mindenkit, ha túlságosan támaszkodunk az ottani keresletre. Lehet, hogy az ottani import növekedése jó rövid távon, de hosszútávon még több kárt okoz, akárcsak egy drogosnak az újabb löket.

Technikailag jó hír, fundamentálisan nem.

US trade deficit widens to $42.3 billion in May - Yahoo! Finance

Tagged with: eco, trading

Stuck in the Middle with you- Steelers Wheel (via MagicHat233)


[ Posted Mon, 12 Jul 2010 23:08:00 ]

Embed code:

Tagged with: music, video

Indonesia’s ETF looks even more promising than Malaysia, I mentioned yesterday. This is a bull rarely seen nowadays.


[ Posted Mon, 12 Jul 2010 23:06:00 ]

Tagged with: trading

Az adatok alapján a részvénypiac - arany negatív korreláció legenda nem állja meg a helyét. Meg lehet nézni régebbi adatokat is, de csak az utóbbi hónapokban egy darabig együtt emelkedtek (a likviditás bőség miatt), majd együtt oldalaztak, majd ismét együtt emelkedtek, és csak április vége óta járnak külön utakon. Érdekes, hogy ebben inkább a deflációs félelmek játszanak szerepet. Hogy így marad-e az egyáltalán nem törvényszerű, mint az ábra mutatja. Részvény-arany long-long, short-short pozíció is hozhat egyszerre nyereséget.


[ Posted Mon, 12 Jul 2010 12:22:00 ]

Tagged with: trading

Beautiful relative strength in the Malaysian stock market. That is something. Developed countries markets are down or breakeven in the last 200 days. China and even Vietnam is lagging. But Malaysia is way ahead. Worth watching.


[ Posted Thu, 08 Jul 2010 16:09:49 ]

Tagged with: trading

Charles Wyplosz, genfi professzor szerint az eurózóna életben maradásának feltétele, hogy a döntéshozók olyan intézkedéseket hozzanak, amelyekkel sikerül véget vetniük a válságnak és megakadályozniuk, hogy újabb válságok alakulhassanak ki.
[ Posted Thu, 08 Jul 2010 09:28:00 ]

Ritkán olvasni ekkora butaságot. Eleve nem érti a sajtó és a piac pszichológiájának nyomása alatt lévő szakértők többsége, hogy a probléma okainak semmi köze az euróhoz. Arról van szó, hogy egyes államok felelőtlenül eladósodtak. Ha saját nemzeti devizájuk van, ez akkor is megtörténik. Akkor ugyan leértékelhetnek, illetve leértékelhet a piac, de az ország akkor is fizet, csak másképpen, például inflációval, recesszióval, elszegényedéssel. Más európai bankoknak akkor is lenne kitettsége ezekben az országokban. Legsúlyosabb esetben ezeket a bankokat lehet bailout-olni. Rettenetes hiba volt pszichológiai szempontból egész Európára felvállalni a problémát, ebben főleg Merkel a ludas, aki ráadásul még időzítésben is nagy hibát követett el. Szemmel láthatóan most sem érti a lényeget.

Még rosszabb a fenti idézetben azonban, hogy a professzor szerint meg kell akadályozni az újabb válságokat. A válság a társadalom és a gazdaság fejlődésének, ciklusainak alapvető része. Mindig is voltak válságok, és amíg gyarló az ember, addig lesznek is. Amit tenni lehet, hogy a hatásokat enyhítjük.

Sajnos a refelexivitás miatt a butaságok - ha elterjednek és elhiszik őket - is hatnak a valós eseményekre, ezért az ilyen hiedelmek a problémákat mélyebbre vihetik. Ha nem hiszik el túl sokan ezeket, akkor az eurónak hosszútávon jó esélyei vannak a dollárral szemben is.

PORTFOLIO.HU | Hogyan menthető meg az eurózóna? - Javaslatok 12 közgazdásztól

Tagged with: eco, trading

A Tőzsdecápák Blu-Ray verzióján remek extrák vannak, kötelező megnézni annak, aki szerette a filmet.

A kimaradt jelenetekből megtudhatjuk, hogy Darian szerepe sokkal nagyobb volt az eredeti elképzelések szerint, már Gekko partija előtt le lett pattintva Bud és a zárójelenetben mégis várja őt a szőke hajzuhatag a bíróság lépcsőjén. A nyálas befejezés helyett Stone jól döntött, 23 év után is megnyugvás. Jó a film készítéséről született werkfilm, a pálmát mégis a Wall Street-en dolgozókkal, továbbá a mű fő alkotóival (Stone, Weiser, Douglas, Holbrook) készített, elemezgetős, ízekre szedős, néhol moralizálós dokumentumfilm viszi el, amelyik kívülállók számára is megmagyarázhatja, hogy miért lett legendás a film.

Gordon Gekko, az örök rohadék visszatért - Blu-ray Blog

(blu-ray lejátszót és lemezt sem érdemes venni, még túl drága, nekem is csak egy családi PS3 - ami futtatja a BD-et - miatt volt szerencsém látni az élesebb verziót és az extrákat)

Tagged with: movie

A jelenlegi adatok szerint idén olajtermelés rekord lesz. A kitermelés időarányosan 1,9%-kal haladja meg a tavalyit, és 0,5%-kal a 2008-as csúcsévet. Szezonalitást az adatokban nem figyeltem meg, egyedül 2001 volt az elmúlt 10 évben, amikor az első hónapok látványosan erősebbek voltak (illetve 2008, de ott a harmadik negyedév végén jött a globális sokk). Idén a február és március minden idők 2. és 3. legerősebb hónapjai voltak. Mindez azt jelenti, hogy a világ olajkitermelése idén elérte a recesszió előtti szintet. Ráadásul ez ha nem is látványos, de létező hatékonyság javulás mellett következett be. Tehát a globális gazdaság most viszonylag erős és egyelőre nem vetette vissza másfél évnél jobban a válság. Másrészt úgy fest, hogy a peak oil hívei újabb két évvel kénytelenek kitolni jóslataikat. Előbb-utóbb igazuk lesz, lehet, hogy 1, 10 vagy 100 év múlva, nem viccből írom. Van aki szerint pedig rengeteg olaj van még, és a technológia előbb haladja meg a készletek kifogyását, így a kereslet fog tetőzni, nem a kínálat. Egyelőre nekik sem lett igazuk, bár ők nem mondják be minden évben a tetőt.

EIA - International Energy Data and Analysis

Tagged with: eco

Ezt a levelet kaptam :)

FIGYELEM KÉREM

Érthetõ, hogy lehet, hogy kissé nyugtalan, mert nem ismersz engem, de van
egy jövedelmezõ vállalkozás javaslatot kölcsönös érdeklõdésre számot tartó
megosztani veletek. Megkaptam az utalást én keressen valakit, aki megfelel
az én javasolt üzleti kapcsolat.

Én vagyok ügyvezetõ igazgató és gazdasági
vezérigazgató. Van egy kitakart üzleti javaslatot az Ön
számára. Azt kell, hogy segíteni nekem végrehajtása egy üzleti projekt
Hong Kong-hoz országotok. Ez magában foglalja az átadás egy nagy
pénzösszeg. Mindent erre az ügyletre kell tenni jogilag nem akadály.
Kérjük, törekednek arra, hogy figyelembe legteljesebb diszkréció érintõ
valamennyi ügyben ezt a kérdést.

Miután az alapokat már sikeresen át a fiók, akkor osztoznak az arány jóvá
kell hagynia mind a ketten. Én inkább el nem éri nekem privát e-mail címét
, és végül azt követõen, hogy azt
átadják Önnek további információt a mûvelet.

Kérjük, ha nem érdekel törölni az e-mail, és nem vadásznak rám, mert én
vagyok elhelyezés a karrieremet, és a családom életét a tét ebben a
vállalkozásban. Bár semmi sem kockáztatta meg semmi szerzett.

Ön legkorábbi választ erre a levélre, lesz méltányol."

Tagged with: fun

A külkereskedelmi mérlegünk bámulatosan feljavult, kár hogy olyan áron, amin nem kellett volna. Az ábra első látásra szép, erős exportorientált gazdasághoz való visszatérést jelenthet. Valójában volt némi javulás 2004 után, de ez inkább köszönhető az adókkal megterhelt vállalkozói szektor, így a fogyasztás először relatív visszafogásának, majd végül a válság hatásainak. A gazdaság szerkezete nem javult érdemben, persze az utóbbi szűk két évben erre már figyelmet sem lehetett fordítani. Azért az jó jel, hogy az export gyorsan tér vissza a válság előtti (?) szintre, de a lakosság ki van véreztetve, a KKV szektor is. Ha lesz eszünk, még egyszer ezt a hibát nem követjük el.


[ Posted Fri, 02 Jul 2010 15:40:18 ]

Tagged with: eco

Még soha ilyen két jó hónapom nem volt piaci időzítésben és soha ennyire rossz egyedi részvényválasztásban. A rendszer minden fordulópontot eltalált maximum 2 nap különbséggel, és mindegyik pozíció nyereséget hozott. Viszont stock picking-ben több részvény a jelzések után nagyot esett, csak ma három ígéretes és a piac ellenére erős midcap pozit ütötték ki, de több egyébként fundamentálisan is agyonadott papír esett tovább, amelyekről itt is írtam. Nagy jelentősége nincs, nyilván a szerencse és balszerencse játéka, a valószínűségek hosszú távon visszatalálnak a jellemző értékükhöz, a rövid időszakokkal együtt járó örömöt és frusztrációt pedig kezelhető mértékűre kell csökkenteni.

Tagged with: trading

Just seen Grizzly Man, a great documentary about a guy who spent 13 summers all alone (or together with her girlfriend) in Alaska among bears. Beautiful film, a little bit about the bears and foxes, but much more about a human drama.

Grizzly Man Trailer (via fierythornbushes)


[ Posted Thu, 01 Jul 2010 20:58:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, movie

Tesla Motors részvény: rettenetesen drága.

Adva van egy cég, amelyik tavaly 111 millió dollár bevételt termelt, és a vesztesége ennek a fele. Az idei első negyedévben időarányosan több mint a dupláját, majdnem 30 milliót veszített. A részvényesek a cég 93 millió darabjából 13,3 millió darabot jegyeznek le, vagyis a cég 20%-sem az övék, mégis ez 160 millió dollárt ért meg nekik. Ez az összeg a jelenlegi trendek mellett egy-másfél év alatt párolog el. Azóta a cég értéke a piacon több mint 50%-kal emelkedett. Az új vevők tehát 250 millióra értékelnek egy vállalatot, amely ezt az összeget két év alatt veszíti el. Színtiszta pszichológia, ahogy a tőzsde rövidtávon, de ez a legrosszabb lufifújó arca. Értem én, hogy forradalmi a termék és jók a növekedési lehetőségek, de 100 000 dollárért egy 200 km-t guruló autó mindenképpen rétegpiac, egy amúgy is szenvedő nagy piacon. Az árazást jelen pillanatban semmi sem indokolja.

TSLA: 27.26 +3.37 (+14.11%) : Tesla Motors, Inc. - Yahoo! Finance

Tagged with: trading, investing

Miért munkálkodik valaki azon, hogy a saját részvényei árfolyamát még jobban letörje? A BP munkavállalói, akiknek megtakarítása részben BP részvényekben van, illetve egyéb részvényesek is perlik magát a társaságot, az árfolyam zuhanása miatt. Elképesztő ostobaság, a mondhatni szokásos rövidtávú, reflexivitást nem ismerő szemlélet által. Annyi értelme van, mint ha egy autó hátsó ülésén ülnél, és elkezdenéd hátulról ütni a sofőrt. Akár a szakadék felé tart, akár nem, ez semmiképpen sem a jó megoldás.

Ha az ilyen hülyeségek nem terjengenek túl, és a környezeti károk tényleg “csak” akkorák, mint amit akár a legpesszimistább szakértők mondanak, akkor a BP az évtized value befektetése is lehet.

BP Employees Are Suing the Oil Company - DailyFinance

Tagged with: trading

A VB hátralévő részén az alábbi csapatoknak fogok szurkolni. Jó lenne, ha olyan ország nyerne, amelyik még sosem tette, bármennyire is szépen vagy profin játszik Argentína, Brazília, Németország. Emellett a fociban fogyatkozó dominanciájú Európa adhatná a végső győztest, főleg a nagy focitörténelemmel rendelkezők, mi magyarok ezt átérezzük. Azt is igazságosnak érezném, ha nemcsak a VB-re jó formát eltaláló csapatok, hanem évek óta kiugró eredményeket szállító nemzeti válogatottak itt is jó eredményt érnének el. Tehát a drukkolási sorrend: Hollandia (70-es években, 90-es évek elején nagy csapat, 4. a FIFA listáján most), Spanyolország (2x EB győztes, 78 óta egy kivétellel stabil résztvevője a legjobb 16-nak a VB-ken, FIFA 2. és a 2007 eleje óta tartó veretlenségi sorozat nagyon durva, ugye mínusz egy meccs most már), Portugália (1966 kivételével nincs említésre méltó eredmény, viszont az utóbbi évtizedben meghatározó csapat, kiváló eredményekkel, FIFA 3.), Németország, Brazília, Argentína, Ghána, Japán, Uruguay, Paraguay.

Sport Géza - Futball - Világbajnokság, Dél-Afrika

Tagged with: sports

Messziről jött ember Észak-Koreáról azt állít, amit csak akar
[ Posted Mon, 28 Jun 2010 06:15:00 ]

Néha megdöbbentő, hogy a médiában milyen szemérmetlenül és feleslegesen írnak a szenzáció kedvéért össze-vissza mindenfélét. Itt van például az Index Észak-Koreáról szóló cikke.

A cikk még az ÉK-t nem ismerők számára is egy nagy ellentmondást mutat:

“Ottlétük minden egyes pillanatában négy kísérő követte őket, és már hetekkel a kiutazás előtt előre tudták ötnapos programjuk minden pontját(…)Az észak-koreai metró 120 méterrel a föld alatt a legmélyebb a világon. A magyar csapat is szerette volna megnézni, de eleinte nagyon ellenkeztek velük, és csak napokig tartó győzködés után vitték le őket az alagútba.”

Egyébként a metró megtekintése és “utazás az ÉK-i emberekkel” a sztenderd program része.

“„Zárt csoportokban közlekednek az utcán, sorban állnak a busznál, iszonyú fegyelem van.”

A sorállás még úgy ahogy igaz, a zárt csoportokban való közlekedés az úttörők kivételével egyáltalán nem.

“A gyerekek az uniformizmus ellenére viszonylag színesen öltöznek”

Mármint a kisgyerekek, de őket ugye öltöztetik.

“„Nyugodtan lehetne pikniket szervezni az autópálya közepén, és másfél óránként csak egyszer kéne felállni.”

Ez enyhe költői túlzás, hétvégén viszont igaz.

“És van egy olyan dolog, amit sehol sem találtunk, még a külföldieknek fenntartott boltokban sem: csokoládét egyszerűen nem lehet kapni.”

Dehogynem. Nem olyan márkát, amit itthon ismerni, például oroszt. Kép: http://www.2shared.com/photo/pJYzARO2/DSCF3928.html

“Amikor a szeretetszolgálat önkéntesei ott jártak, épp az Arirangra, egy nemzeti fesztiválra készültek. Minden nagyobb téren fiatalok ezrei gyakoroltak az ünnepségre. Természetesen sem lefilmezni, sem lefotózni nem hagyták őket, mert félnek, hogy a képek kiszivárognak és lelövik a poént.”

Hogyne lehetne. Ez nem úgy működik, hogy nem fotózhatod le, hanem nem mész olyan helyre, ahol gyakorolnak, amikor pedig az utad keresztez egy teret, akkor ott rohanni kell, illetve átrobognak veled az autóval. Kép: http://www.2shared.com/photo/N2bbpFYZ/DSCF5183.html

A csúcs mégis a pénzváltós történet.

A 6. kép melletti szöveg (“
A hotel ablakából titokban fotózva - az emberek vagy az Arirangra gyakorlatoznak, vagy katonai hadmozdulatokat gyakorolnak”) pedig egy az egyben hazugság. Az a kép nem egy hotel ablakából készült, hanem Juche Toronyból. Emiatt aztán titokban sem készülhetett. Az pedig külön vicces, hogy “vagy katonai hadmozdulatokat gyakorolnak”. Kép, én fotóztam a toronyból, ugyanabból a szögből: http://www1.sharebomb.com/2775926070.html

Index - Győzelmi induló a metróban - Galéria

Tagged with: politics, travel

Chiddy Bang - Opposite Of Adults (HD) (via parlophone)


[ Posted Wed, 09 Jun 2010 04:02:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, music

Első blikkre több a pozitív, mint a negatív elem a kormány akciótervében. A három legfontosabb megállapítás:

Az egyes pontok kapcsán:

1. Remek és bátor lépés a társasági adó ilyen nagy mértékű csökkentése, viszont a limit kikerülhető.

2. Egykulcsos SZJA, feltörekvő országban, tehát itt is, nagyon jó lépés, kérdés, hogy a “családozást” hogyan építik be.

3. Jó az adónemek eltörlése, de minden a részletektől függ.

5. Nemcsak vér szerinti rokonoknál, de egyébként sincs semmi keresnivalója az államnak az ajándékozásnál, öröklésnél; adományozásnál sem (10. pont)

6. igen, csökkenteni kell a beruházások bürokráciáját, ezt mindenki tudja, de hogyan?

8. Igen, egy ingatlan bérbeadónak felesleges vállalkozóvá válnia.

14.-23. Nagyrészt demagóg irányba elhajló, és ahol kellene, nem elég bátor költségcsökkentési elképzelések. Ha (!) a végrehajtás hatékony, akkor arra ez elég lehet, hogy a hiány ne nőjön, de mindez nagyon messze van attól, hogy akár a végleges megoldás irányába mutasson.

25. Az tetszett, hogy Orbán hangsúlyozta mennyire fontos a bankrendszer stabilitása, így egy kicsit kevésbé populista ízt adott a kérdésnek, de ez akkor is bizalomcsökkentő lépés.

26. Eszetlen nagy butaság, azon túl, hogy a piacgazdaság és a szabad döntéshozatal, illetve felelősségvállalás alapelveinek a semmibe vétele, még értelme sincs, hiszen ilyen magas árfolyam mellett már a korábbi hitelfelvevőket nem segíti.

28.-29. Halogatós paternalizmus reborn.

Összességében eléggé kétélű, kicsit talán még mindig bizonytalankodó az akcióterv, de a pozitív meglepetések száma meghaladja a negatívakét. Van remény a józan gazdaságpolitikára.

A 29 pontos teljes listát csak itt találtam meg:

MNO Magyar Nemzet Online

Tagged with: eco, politics

Mi kellhet még egy okostelefonba? Még nagyobb kijelző? Még jobb felbontás? Még tutibb multitouch? (…) a csúcskategória az okostelefonok piacán lassan be fog fagyni.

Minden csúcskategóriás készülék nagyjából ugyanazt fogja tudni jövő tavaszra. És nem lesznek olyan hardveres igényeink, ami miatt még jobb, még erősebb telefonra váltanánk. Nem lesz meg a vágy. Mert minden álmunk teljesült már.


[ Posted Tue, 08 Jun 2010 11:28:48 ]

iPhone 4: az utolsó smartphone - Webisztán

Furcsamód az ún. long-short alapok - amelyek úgy vannak kitalálva, hogy esésből is profitálhatnak - vesztettek a legtöbbet a hónap során, hiszen a portfóliójuk átlagosan több mint 5 százalékkal értékelődött le a Merrill Lynch elemzője szerint.
[ Posted Mon, 07 Jun 2010 16:48:00 ]

Ebben ma már semmi furcsa nincs, a Long/Short Equity korrelációja a legmagasabb a főbb részvény indexekkel. Még az Event-Driven, és nem meglepő módon az Emerging Markets kategória van a közelében együttmozgást tekintve.
Az ok kettős: egyrészt sok, valójában shortolást kevésbé végző HF kerül ide besorolásra, másrészt az indexekben a nagyobb alapok vannak, amelyek nem tudnak egyik percről a másikra pozíciót váltani, és egyre gyakrabban tartanak közép vagy hosszú távú részvény long pozíciókat. Például az SAC is a nagy trader híre ellenére már több fundamentális okok miatt vett hosszú távra a portfoliójába részvényeket, például ők a Baidu egyik legnagyobb tulajdonosai. Azt hiszem éppen ugyanaz, amelyik például a Tremont L/S alindexének komponense is.

PORTFOLIO.HU | A májusi borulást a hedge fundok sem úszták meg

Tagged with: hedgefund

Kaptam egy levelet, ami szerint most kell forintot venni, mert a helyzet nem olyan rossz, mint ahogy a kormánypárt lefestette a héten. Ez valószínűleg igaz is, a kérdés az árfolyam kapcsán nem is ez. Ha jobb is a helyzet, az a kritikus tényező, hogy a piac ezt elhiszi-e. Különös tekintettel arra, hogy a görögöknél is a bizalmi válságot az idézte elő, amikor végleg egyértelművé vált, hogy az adatokkal manipuláltak. Még ha az adatok szépek is nálunk, akkor is kérdés, hogy a piaci szereplők ezt a valóságnak fogják fel vagy sem. A nyilatkozatok egy pszichológiai hintába ültették bele a forintot, és onnan nehéz lesz kiszedni. Az esetleges erősödés is a lelki és nem a fundamentális tényezőktől függ majd.

Tagged with: trading

A smallcap február óta nem zárt olyan mélyen, mint pénteken. Az egész tavasz úgy ahogy van le lett radírozva. Vajon radíroznak tovább?


[ Posted Sun, 06 Jun 2010 22:13:37 ]

Tagged with: trading

“Gyengélkedik a forint”, ez az egész annyira abszurd, hogy ha nem a saját hazám bőrére menne ki a játék, röhögnék rajta. Tényleg mindenhol Magyarország, és azon belül is Szíjjártó ostoba nyilatkozata a téma, jellemzően a második helyen: Yahoo Finance (1. kép, illetve a cikk), CNN Money (2. kép), a Twitteren is: Financial Times, FT Alphaville, Bloomberg.

Van azonban egy hely, ahol nincs a vezető hírek között, sem Szíjjártó nyilatkozatának megfelelő része, sem ami a pénzügyi piacokon történik. Igen, ez a Hír TV főoldala, ahol a vezető hírnél Orbánt láthatjuk, ahogy esőkabátban nyilatkozik az árvízről. Van hír Hagyóról, Sólyomról, Sukoróról. A Gazdaság rovaton belül, lefelé görgetve pedig olvashatjuk az alábbiakat: “gyengélkedik a forint”, és “szerénykedik a BUX”. Szerénykedik….

(a magam részéről nem okozott kárt a Fidesz politikusok ámokfutása, igaz a fedezeti ügyletek miatt nyereség sem volt belőle, de a lakáshiteleseket, nyaralni vágyókat, import termékeket fogyasztókat, az adófizetőket a magasabb kamatteher miatt és még sorolhatnám, nagyon sajnálom az értelmetlen veszteségek miatt, és lehet hogy még nincs vége)


[ Posted Fri, 04 Jun 2010 22:30:00 ]

photoset

Tagged with: eco, politics, trading

Lehet, hogy én várok túl sokat, de egy sok perces HD videót a YouTube-ra feltölteni felér egy vesszőfutással. Rettenetesen lassú, kb. másfél óra, a sávszélességemet is leviszi, ráadásul ha időközben bármit állítani akarsz az információk között, akár azt, hogy személyes legyen, ne láthassa bárki, akkor szinte biztos, hogy lefagy, és kezdhetem előlről. Ezért tartott nekem egy 10 és egy 6 perces videó felöltése majdnem két napomba, nyilván ezer más dolgot csináltam közben, de ez akkor is vicc. Ráadásul miután az ember feltölti, még kb. 1 órán keresztül csak nagyon rossz minőségben lehet megnézni a videót. Azért 2010-ben ennél nagyobb gyorsaságot és gyakorlatiasságot várna az ember a vezető web2 cégtől.

Az is igaz, hogy 5 évvel ezelőtt még a probléma felvetést sem értettem volna, amiről most pampogok. :)

Tagged with: personal, internet

Kőkeményen osztja mindenki a kormánypártot a tegnapi nyilatkozat(ok) miatt. Okkal.

Külföldi reakciók Kósa Lajos szavaira

Gúnyos hangvételű cikkek Szíjjártó tegnapi “badarság lenne azt gondolni” szövegére: 1, 2.

A Matolcsy-program (amit alig ismerünk) bukásra áll.

A rendszeresen viccesnek szánt Commerzbank-os elemzés is “érthetetlen”, illetve a az “értelmetlen” szavakat használta.

Az ország egyik legjobb portfolió menedzsere pedig egyenesen a “megőrültek” szót használta.

A Fidesz alig pár napja van kormányon, talán még időben szól fülsüketítően a vészcsengő nekik, hogy vége annak a korszaknak, amikor az ellenfelet démonizáló kommunikáció, és a saját érdekeik kompromisszumok nélküli erőltetése működő stratégia volt. Ha nemcsak ego-ból dolgoznak, most megmutathatják mennyire felelős politikusok. A háttér megvan hozzá.

Tagged with: eco, politics

Ha vége a British Petrol hisztinek, akkor ez egy nagyon jó ár. Már pedig ma az eddigi legerősebb indikációt kaptuk, hogy vége. A cég 1 hónap alatt a kapitalizációjának a harmadát veszítette el, ez 60 milliárd dollár környékén van. A sajtó sokkal kisebb kárról ír (de ha kicsi, akkor is szomorú, ami történt). Nem értek hozzá, a presztizsveszteséget sem tudom felmérni. Viszont tény, hogy a rés utáni fordulós alakzat szép jelzés lehet felfelé.


[ Posted Thu, 03 Jun 2010 20:54:20 ]

Tagged with: trading

Dj Bootsie - horseriders toward the abyss (via komonyi)


[ Posted Thu, 03 Jun 2010 15:26:00 ]

Embed code:

Tagged with: music, video

“Goodbye Gordon Gekko”, Book Title and Picture EPIC WIN.


[ Posted Thu, 03 Jun 2010 12:18:00 ]

Tagged with: fun, book

Steve Cohen, Hedge Fund king to retire? Hard to believe it’s true. There will be a detailed interview and personal photos of him in the july issue of Vanity Fair. Too bad I have to wait at least one week to read it, until it’s published. I’ve heard Tom DeMark saying “The smartest guy, even smarter than Soros or PTJ”. And Cohen is a workoholic, he is the guy who rents a whole floor of a 5 star hotel, just to be able to work for a couple of hours during vacation. Why would he retire at the age of 55?

Tagged with: trading

Shortoljuk-e a Kospi-t a Koreai-félszigeten lévő politikai feszültség miatt? Nem látom értelmét, sem technikai, sem fundamentális szempontból.

A fundamentális kép nyilván nehezen megítélhető, és most már neves kutatóintézetek is a válság forgatókönyveket irogatják. Pedig a hisztéria szinte minden évben újra és újra megismétlődik. Észak-Koreának érdeke elsősorban és azért, hogy fitogtassa egyébként alig létező erejét, de még inkább, hogy a feszültséget befelé fenntartva és kommunikálva tartsa a hatalmát. Orwell-t újra érdemes elolvasni. Ott voltam, láttam. Kínának és az Egyesült Államoknak pedig stratégiai ütközőpont 60 éve a félsziget (nem is beszélve korábban a Szovjetunióról), néha burkoltan kóstolgatják egymást. Ez az egész nem az “őrült diktátor ki tudja mit csinál” nevű játék, hanem inkább a “az okos és végtelenül önző diktátor apuval évtizedeken át így tartotta a hatalmát” játszma. Nem azt mondom, hogy kizárt, de nagyon valószínűtlen, hogy eszkalálódna a konfliktus, egész egyszerűen azért, mert ez senkinek sem érdeke.

A technikai kép egyszerű. Hosszútávon Dél-Korea masszív felülteljesítő a világ legnagyobb részvénypiacához képest. A válság kevésbé viselte meg a Kospi-t, mint a legtöbb indexet. Még most is, ahogy a piacok májusban nagyot estek, Szöul viszonylag keveset mozdult lefelé, annak ellenére, hogy a cirkusz megint megy. Már megszokták, pszichológiai oldalról is, ezzel kalkulál mindenki. A show folytatódik tovább.


[ Posted Wed, 02 Jun 2010 11:36:44 ]

Tagged with: politics, trading

Meglepően jó Magyarország energiahatékonysága. Nagyon meglepődtem, amikor elolvastam a VG cikkét, majd a KSH részletes jelentését. Például:

mo2009.pdf (application/pdf objektum) (80-81. oldal)

Tagged with: eco

“Hey, I wanna play with you kitty buddy! No, just leave me alone” :)


[ Posted Tue, 01 Jun 2010 15:25:41 ]

Tagged with: fun, photo

Visegrád, Nagyvillám (via bfalu79)


[ Posted Tue, 01 Jun 2010 13:53:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, travel

Nem hinném, hogy van értelme ilyen időszakokban mozgóátlagokkal kombinálni, de ha valaki feltétlenül ragaszkodik hozzá, mint az elemzők 90%-a, akkor a 200-as elesett, ez alapján be lehetett volna mondani a trendfordulót (ha lenne értelme, de mint mondom: nincs), az 50 és 200 napos pedig még matematikai okokból nem tud találkozni egy rövid ideig (ez meg túlságosan lagging ahhoz, hogy kezdeni lehessen vele valamit). Sokkal fontosabbnak tűnik ez a 105 (indexben 1050) körüli szint, de ez is csak áttekintésre jó.


[ Posted Tue, 01 Jun 2010 12:36:18 ]

Tagged with: trading

Megy a problémázás “felállva köszöntik Orbánt” témakörben. Tőlem breakdance-elve is fogadhatják. Megszokhattuk már, hogy Orbánnak vannak uralkodói allűrjei, például ha ők nyerik a választást, akkor az forradalom, mindegy hogy a rájuk nem szavazó felnőtt lakosság közel 70%-a bizonyára nem akart részt venni ebben a forradalomban. Ezek mégsem fontos kérdések, csupán szimbolikusak. A fontos az lenne, hogy akár a királyi viselkedés mellett és után jó döntések szülessenek. A baj az, hogy ennek semmilyen előjelét nem látni.

“Kérdésre elmondta, hogy az első Orbán-kormány idején a kormányülések kezdetén a kormányfő elhíresült állva üdvözlésének nem szabály, hanem a kölcsönös tisztelet volt az alapja, és ennek megfelelően az új kormány tagjai is igyekeznek azt egymásnak megadni (vagyis felállva köszöntik majd Orbán Viktor miniszterelnököt).”

Index - Belföld - Megint felállva köszöntik majd Orbánt

Tagged with: politics

Fodrászom mesélte, hogy az öccse befektetett 700 000 Ft-ot egy Brokernetes konstrukcióba. Hogy nem járt jól, az nem újdonság, viszont azt mondta, hogy 40 000 Ft-ja maradt belőle. A válság sokaknak okozott veszteséget, de a mérték megdöbbentő. Ez csak egy durván tőkeáttételes megoldás esetén történhetne meg, normál befektetés esetén. A fodrászom nem ismerte a részleteket, de valószínű, hogy a költségek okozták ezt. Ha személyesen ajánlgat neked valaki valamit, annak ára van. Mielőtt belevágsz alapvető, hogy a költségeket megnézed, és az alternatív lehetőségeket is.

Tagged with: investing

Olvasom, hogy miket ígérnek a pártok a cseh választási kampányban, aminek vége tkép. ma van. SZJA kulcs emelés, jövedéki adó emelés, örökösödési illeték emelés, közbérek csökkentése, segélyek csökkentése, nyugdíjreform, egészségügyi reform, egyetemi tandíj bevezetése, stb.

Még szerencse, hogy Magyarország Csehországnál sokkal gazdagabb és stabilabb ország, így az itteni pártoknak a sikerhez ilyen butaságokat nem kellett ígérni. :0

Hetilap: Döntő viszonyok - HVG.hu

Tagged with: politics

Egy kis update a könyvkritikához. Zuckerman, a szerző, és egy magyar kiadó is írta nekem, hogy érdekli a magyar kiadás, szóval lehet, hogy lesz a dologból valami. Szurkoljunk.

Egyébként Zuckerman még azt is írta, hogy neki is a kedvenc karaktere Pellegrini.

Bridge Wealth Management Blog: A legnagyobb tőzsdei nyereség valaha - könyvkritika

Tagged with: book, trading

Apple’s market cap is over Microsoft now. It’s all because of growth estimates, MSFT’s cash flow is still 70% higher. But even considering this, what a great gratification could it be for Jobs. Anyway, look at Jobs and Gates making jokes, it’s funny.

Its Official: Apple Is Now Worth More Than Microsoft*: Tech Ticker, Yahoo! Finance

Tagged with: trading, fun

Akárki akármit mond, az aranyban egy teljesen tiszta közép és hosszútávú emelkedő trend van. Paulson-éknak teljesen igaza van, hogy teletömték magukat vele.


[ Posted Thu, 27 May 2010 17:32:49 ]

Tagged with: trading

Sok hónapos olvasás után végre befejeztem Susan Blackmore: Conversations on Consciousness című könyvét. Azért tartott ennyi ideig, mert egyrészt angolul van és a szövegben van bőven szakzsargon, még ha alapvetően inkább ismeretterjesztő, mint szakmai könyvről van szó. Másrészt, és az fontosabb, a témakör rendkívül nehezen emészthető, elgondolkodtató, fájdalmas logikai csavarokba taszító, és a lehető legnehezebb dologról szól a világon: saját magunkról. Annak is a legmélyebb valójáról: a tudatunkról. Mi az a tudat, hogyan működik, van-e szabad akarat, ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Blackmore neurobiológusokkal, pszichológusokkal, filozófusokkal. Együtt keresik, mert bár a könyv interjúkból áll, maga a kérdező, a pszichológusként végzett egykori parapszichológia kutató, mára szkeptikus írónő kőkeményen beleszövi a véleményét a beszélgetésekbe. Ez engem inkább zavart, mint örültem volna neki. Máskülönben a beszélgetések érdekes távlatokat nyitnak meg, lehúznak a tudomány talajára, de így is izgalmas elméleteket hoznak a felszínre. Érdemes elolvasni, de egyszerre csak egy-egy fejezetet, utána esetleg újra, ülepedni hagyni, egy hét múlva egy következőt, csak lassan és óvatosan. Megváltani a világot nem fogja a könyv, ahogy a megjelenése óta eltelt 5 évben sem tette, már csak azért sem mert a kutatóknak valójában maguknak sincs halvány gőzük (tulajdonképpen) a saját működésükről, és a sötétben tapogatóznak. Viszont ők inkább ezt elismerik, nem úgy mint egyes spirituális tanítók.

Visual Bookshelf a Facebookon | Conversations on Consciousness: What the Best Minds Think about the Brain, Free Will, and What It Means to Be Human by Susan Blackmore

Tagged with: book, philosophy

Ebben a cikkben gyönyörűen kiviláglik, hogy mi a magyar gazdaság problémája. Jóléti igényű társadalmat építettünk fel, az életszínvonal emelkedés élettartam emelkedést hozott magával, ráadásul még a fizetések arányában is folyamatosan emeltük a nyugdíjak értékét. Ennek következménye az lett, hogy a nyugdíjasok száma meghatszorozódott, míg lényegében a lakosság száma alig nőtt (a természetes fogyás probléma már “csak” hab a tortán), a nyugdíjakra fordított összeg még jobban nőtt. A cikkben említett összegeknek önmagukban azért kevés jelentősége van, mert a reálértékekről szó sem esik. Arányaiban kevesebb ember tart el több embert. Még a korhatár emelés sem jelent igazi megoldást. Csak az öngondoskodás, és az hogy nem erőltetik rá az egész országra a jóléti megoldást. Nem a jólét kellene, hogy legyen a cél, hanem annak lehetőségének megteremtése.

Ez egyébként nagyon hasonló a legtöbb fejlett ország problémáihoz is.

567-szeres nyugdíjemelés Magyarországon! - Inforádió

Tagged with: eco

I was holding ODSY since early january, it is over today. A true example of good prospects and clear trend, which is partially could be made by insiders, who might knew that a high value buyout could be coming. The great thing is: you don’t have to be an insider, it’s enough to look at the chart. And yes: luck is much needed sometimes, sold some of them weeks before it jumped.

I guess there must be other similar treasures in the small and mid cap zone around nowadays.


[ Posted Wed, 26 May 2010 16:51:17 ]

Tagged with: trading

A Forex piac tényleg 90+%-nak hatalmas veszteségeket okoz. Pár napja beszéltem egy hazai brókercég egyik vezetőjével. Mesélte, hogy szinte heti rendszerességgel bejelentkeznek náluk kifejezetten forex-re (tkp. online, jellemzően magas tőkeáttételű bankközi devizaügyletekre) szakosodott, kis ügyfeleket megcélzó nyugati cégek (persze az ilyen cégekkel nem szerződnek le soha). Nagy ritkán, ha valami érdekeset mondanak, meg is hallgatják őket. Az egyik ilyen - ahogy az ismerősöm mesélte - “megmondóember” azzal büszkélkedett, hogy sikerült az iparági ügyfél lenullázási átlagos időtartamot felemelniük. Az átlagos 184 nap helyett náluk az ügyfelek csak 302 nap alatt veszítik el a forex piaci spekulációra szánt pénzüket. Dolgozzuk fel, amit mondott. Tehát azok, akik a legjobban látják és értik, mit csinálnak az ügyfelek, továbbá gyakran széles spread-ekkel sokat keresnek rajutk azt mondják: Nagyszerű, hogy fél év helyett csak 10 hónap alatt veszítenek a kis ügyfelek a forex piacon mindent. A kockázatvállalásnak csak akkor van értelme, ha az esélyek 50% felett melletted, és nem ellened szólnak.

Tagged with: trading

Csapj bele, avagy adj egy ötöst!


[ Posted Fri, 07 May 2010 17:19:00 ]

Tagged with: fun, photo

Interjú a kedvenc húgommal a szinhaz.hu oldalon. Egy színész élete nemcsak játék és mese. Az alábbi előadásokat láttam, és ajánlom a TV-n eltunyultaknak:

Oresztész: Nagyon jó, a klasszikus és a modern ötvözete, és a “körítés” is remekül eltalált, elképesztő színészekkel. Itt írtam még róla.

Buborékok: Könnyed darab, remek szórakozás, és szenzációs, ahogy Udvaros Dorottya elengedi magát.

Pokoli Disznótor: Már nincs műsoron, kissé elvont, de a közepén a tombolós jelenet nagyon eltalált.

Mein Kampf: A téma kissé lerágott csont, emészteni sem könnyű a rendezés stílusa miatt, viszont a darab a színészi alázat és koncentráció magasiskolája. Törőcsiket és Sinkót pedig nagyon jó látni egy ilyenben is.

Interjú - Gerlits Réka- szinhaz.hu

Tagged with: theatre

A Portfolió közölt egy cikket arról, hogy a VIX értéke nem is olyan magas. Pedig az. Láttunk már ennél nagyobb pánikot a piacon párat, de egy kisebb pániknak - hibás mega order ide vagy oda - ez is értelmezhető. Nekem 1990 óta vannak adataim, emlékeim szerint valamikor 87 után kezdték számolni, és 1990-től 2007-ig mindig is a 40 feletti érték jelentette a fordulópontot a félelemben, soha nem tudott pár napnál tovább felette maradni. Tegnap is volt felette pár percet, végül jóval lejjebb zárt. Már önmagában az, hogy a VIX kb. egy óra alatt 26 körüli értékről 40-hez jut begyorsulva, pánikot jelent. 35 alá csak a zárás előtti percekben ereszkedett vissza. A hosszútávú grafikonon egyedül a 2008-as válság idején ment jóval feljebb, mint 40 és maradt jóval tovább ott. Az viszont egy 20, de egyes nézőpontok szerint 70 évenként bekövetkező kataklizma volt (lásd a napi sávokat). A VIX 30 felett enyhe, 40-nél már komoly pánikot jelez. Az idő kb. 95%-ban ennél alacsonyabb értékek vannak. Persze sorozat államcsődök esetén a pánik lehet nagyobb ennél is, nem is kevéssel. Viszont bármilyen a pénzügyi rendszert alapjaiban nem megrázó időszakban a mostani már egyértelműen magas érték.


[ Posted Fri, 07 May 2010 11:31:00 ]

Tagged with: trading

A mai az S&P 500 11. legnagyobb intraday mozgása ‘87 októbere óta. Ami megdöbbentő, hogy előtte (egy 2002-es nap kivételével) csak 2008 őszi napok voltak, és még utána is egészen a 16. helyig (illetve egy nap már 2008 december 1.). Nagyon durva amit ma láttunk, de még durvább, ami 2008 őszén, a teljes statisztikát felforgatja. Azokra a hetekre még sokáig emlékezni fogunk, amennyiben nem jön valami durvább.

1 2008.10.28 11,22% 2 2008.11.13 11,07% 3 2008.10.10 10,61% 4 2008.10.13 10,47% 5 2008.10.09 9,75% 6 2008.10.15 9,08% 7 2008.10.16 9,02% 8 2008.11.20 9,02% 9 2002.07.24 8,60% 10 2008.09.29 8,46% 11 2010.05.06 8,40% 12 2008.10.06 8,15% 13 2008.12.01 8,14% 14 2008.11.24 8,05% 15 2008.11.21 8,00% 16 2008.10.22 7,94%

Tagged with: trading

Nincs mese, előbb -utóbb minden politikus népszerűsége csökken. Még azok is, akik viszonylag sikeresek, lásd Horn vagy Orbán, vagy akár időszakosan ezt el tudják hitetni, lásd Medgyessy, folyamatos erodálódást kénytelenek végignézni. Ez külföldön is igaz. A legjobban még azok járnak, akik képesek 50% környékén stabilizálódni úgy, hogy durván megosztó személyiségekké válnak. Például Bill Clinton, vagy nagyon úgy fest, hogy itthon Orbán Viktor.

Index - Belföld - A választás éve a bukás éve?


[ Posted Thu, 06 May 2010 09:46:13 ]

Tagged with: politics

Hol az alacsony korreláció mostanában (vagy megint)? Nem csoda, hogy a trendkövetőknek sem könnyű


[ Posted Wed, 05 May 2010 12:14:16 ]

Tagged with: trading

Bejelölt a Facebook-on egy általános iskolai osztálytárs. Gondoltam megnézem az ismerőseit, biztos van még ott pár régi ismerős. Vért izzadtam. Túl azon, hogy arcról senkit sem ismernék meg, még a nevekkel is bajban voltam. Azt ugye szinte senki nem írja le az adatlapjára, hogy hova járt általánosba. Könnyen lehet, hogy nem vettem észre néhány embert, de még az sem lehetetlen, hogy olyan embereket is bejelöltem, akikkel valójában sosem találkoztam :) Volt ugyan jó pár éve egy osztálytalálkozó, és régen a wiw-en is be voltak jelölve páran, de ezen túl két-három arc kivételével olyanokról van szó, akiket 16 éve nem láttam. Alig emlékszem valamire a gyerekkoromból. Most döbbentem rá, hogy nem emlékszem a régi nyári barátok nevére sem a szülői, nagyszülői telkekről. Durva. Ha így folytatom pár év múlva nem emlékszem, hogy kivel jártam a későbbi iskolákban egy évfolyamra, kikkel dolgoztam együtt, kikkel repültem, búvárkodtam, utaztam, izéltem. :) Öregszem. Megyek, megnézem a tükörben van-e ősz hajszálam.

Tagged with: personal

Szerintem Hugh Jackman kegyetlen nagy arc, hogy ezt bevállalta.

Lipton Ice Tea Ad: Hugh Jackman - Tokyo Dancing Hotel (Extended version) (via Tvspotblog1)


[ Posted Wed, 05 May 2010 00:37:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, fun

Ezek után miért ne hinnék a számisztikában? 1, 1, 111, 1, 1, 12…Ha az utolsó számjegy is egyes lenne, akkor talán hinnék is benne. A viccet félretéve: egyébként a 3. és a 6. számjegy a fontos, illetve a minél hosszabb időtáv úgy általában, és ezen még bőven javítani szeretnék.


[ Posted Tue, 04 May 2010 01:01:00 ]

Tagged with: investing

Tegnap Anyák Napja okán voltunk a fővárosi Ráspi étteremben. Megtapasztaltuk az erőlködés és művészkedés nélküli vendéglátás magasiskoláját. Az apperitfként adott balzsamesszencia jó értelemben véve brutális. Zweigelt-et kaptam a medvehagyma leves mellé, ami a pincér ajánlása ellenére nekem nem passzolt össze, de nem is ütött el azért nagyon. A bor önmagában egyébként kiváló, a leves is elképesztően jó, azért egy kicsit kár, hogy kevés folyami rák volt benne. Az elején még kaptunk egy kis házi kenyeret háromféle krémmel-habbal főleg a töpörtyűs volt jó, de a többi sem volt rossz. A bárányszűz medvehagymás derelyével és kucsmagombával az egyik legjobb és legharmonikusabb fogás amit valaha ettem. Mellé Ráspi saját Cabernet Sauvignon-ját kértem, nem azt amit az étlapon ajánlottak hozzá, és a bor így is valóban zseniális lett. A végén az Aszujukat kértem a Chuao csokoládé felfújt mellé, és megértettem, hogy mit jelent, ha egy vacsora teljes és tökéletesen van lekerekítve. A berendezés emlékeztet a Fertőrákosira, lent egy hűvös borospince-különhelység is van. Ugyanúgy, ahogy ott is, a csúcszinten űzött gasztronómia ellenére itt sem érzed, hogy egy laborban lennél, szemben más mostanában felkapott hazai éttermekkel. A kiszolgálás nem fehér kesztyűben történik, az adagok nem csárdásan hatalmasak, de nem is finomkodóan miniatűrök, a kommunikáció közvetlenebb, a berendezés otthonos, és nem akar trendien minimál design-os lenni, mégsem csárdásan giccses. Feszélyezettség és kísérleti nyúl érzet nélkül, magadat elengedve tudsz itt enni és inni.

A hely persze atomdrága, éppen a steril étterem-laborok azok csak, amelyek efelett vannak ma Budapesten, egy-egy fogás ára simán hozza a drága szállodai szintet is. Nem fogok ide járni minden nap :), az biztos. Nem is voltak sokan, kb. két órát voltunk ott, azalatt volt egy külföldi pár az ablakban, és egy 4 fős társaság belül, de ők is az üzletvezetővel (?) együtt. Egy idő után még bejött az M1 Estés Mészáros Antónia diáklány stílusban egy magas arccal, gondolom randevú okán (jó választás erre is a hely). Ennyi, az egyébként sem nagy étterem így is elég üres volt. Remélem ez nem lesz mindig így, és a fővárosi étterem is nyitva lesz jó sokáig, hogy néha el lehessen menni oda. Az jó, hogy amikor voltam Fertőrákoson, ott sem voltak soha sokan, mégis vidáman él a hely. A Ráspi ma Budapest egyik legízletesebb fogásait kínáló és egyben egyik legkellemesebb étterme.

Ráspi Budapest Étterem és Vinárium

Tagged with: restaurant, food

It’s amazing how much Nick Clegg and Obama has in common

If Clegg wins, there will be a strong link between the UK and the USA, I guess.

Any way Clegg was working in Hungary in the early nineties. I hope he likes us.

He and his party is likable, but I still don’t agree with some of the economic policies.

Nick Clegg - Wikipedia, the free encyclopedia

Tagged with: politics

Még szerencse, hogy Orbán utálja az oligarchákat, ezért csak kettőt tett a saját kormányába. Egy mondatos értékelés az összes kormánytagról:

Semjén: Feleslegesen magas poszt a súlytalan KDNP-nek, egy alapvetően rossz, szenteskedő irányvonalnak.

Varga: Egyike a még szimpatikusnak nevezhető Fideszes vezetőknek, szívesebben látná az ember pénzügyi területen a kormányon belül.

Navracsics: Várható helyen van.

Pintér: Hihetetlen, hogy újra megcsinálták, nagyon-nagyon aggasztó.

Martonyi: A legjobb kormánytag, elismert, higgadt, tapasztalt.

Matolcsy: Szintén elismert szakember, kicsit félő, hogy a technokrata oldalát az ideológiai felülírja.

Fellegi: Egy vicc, hogy “Fellegi Tamás fejlesztési miniszter feladata, mondta hétfőn Orbán, annak bebizonyítása, hogy az állam is lehet jó gazda, illetve harcolnia kell majd az oligarchák ellen is.”

Réthelyi: alig halottam róla, mindenesetre kőkemény, hogy egy ilyen csúcsminisztériumot és egy ekkora integrációt négy fő területtel egy 71 éves emberre bíznak, nagyon rövid államigazgatási tapasztalattal.

Fazekas: róla sem tudok sokat, alapvetően egy jó szakpolitikusnak tűnik.

Hende: opportunista és politikus, nem is igazán ért a honvédelemhez.

A jelek aggasztóak. Miközben az ország, a másik oldal elleni bosszú okán, soha nem látott bizalmat szavazott meg a Fidesznek, úgy hogy az nem mondta el, hogy mit akar, a nyertes már napokkal később visszaélni látszik ezzel, és a hatalomkoncentrációra teszi a hangsúlyt, bizalmi és ki nem mondom, hogy milyen emberekkel. Közben durván és alaptalanul betámadták az egyetlen embert, akit a kétharmaddal együtt sem képesek elmozdítani. Nem foglalkozva azzal, hogy az MNB okkal független intézmény. Akit a helyére szánnak, annak vannak jó meglátásai, de róla mégis alig hallani. Az is feltűnő, de nem feltétlenül baj, hogy mostanra Orbán régi harcostársaiból nem maradt egy ember sem a legbelső körben: Áder és Deutsch száműzték magukat, a régiek leléptek vagy háttérbe vonultak, és Kövér sincs már sehol. Ez persze nem baj.

Még megvárom a kormányprogramot, aztán röviden arról, hogy mire számítok a következő négy évben.

Index - Belföld - Soha ilyen kevés miniszter

Tagged with: politics

Megnéztem végre a leginkább dicsért koreai filmet, az Oldboy-t. Tény, hogy a rendezés zseniális, a színészek átütő erejűek, a történet is nagyot üt, a folyósón lévő tömegverekedés jelenet koreográfiája elképesztő. Mégis, nekem ez a film túl van az ingerküszöbömön. SPOILER WARNING Nehéz azt lenyűgözőnek találni, ha emberek egymás fogait kalapáccsal szedik ki, élve esznek meg egy tintahalat, kivágják a saját nyelvüket egy ollóval, vagy testvérek illetve apa és lánya egymással akár tudván egymás személyazonosságát, akár nem, de vérfertőző viszonyt folytatnak. Még azt sem mondanám, hogy ezek üres hatásvadász elemek, sőt az utóbbiak kifejezetten alapvető építőelemei a sztorinak, de nekem ez ettől függetlenül bőven sok.

Tagged with: movie

Robert Mundell, a Nobel-díjas közgazdász szerint a görög krízis fiskális probléma, és nem az euró szélesebb hitelvesztését jelzi. “Ez nem az euró problémája, az euró kiváló megoldás” - mondta tegnap a Columbia Egyetem professzora egy Bloomberg televízió interjúban.
[ Posted Fri, 30 Apr 2010 13:36:00 ]

Teljesen igaza van.

PORTFOLIO.HU | Több pénzre lesz szükség, mint a Lehman-csőd után

Tagged with: quote, eco

National Bank of Greece, a “görög OTP”, amely nyereségének csak 43% görög, a többi a környező országokból származik. A nagy része a török leányvállalattól (ami nagyon dinamikus piac), de jelen vannak Bulgáriában, Romániában, Szerbiában, Máltán és Cipruson is, ha a kevésbé fontos érdekeltéseket nem vesszük figyelembe.

A cég “békeidőben” közel 2 mrd dollárt keres, például 2007-ben. Eközben jelenleg 9 milliárd dollárra értékeli a piac, tegnapelőtt 8 milliárd is volt, ma valószínűleg 8-10%-kal megint feljebb lesz nyitáskor, kicsivel 3 dollár felett.

Az árfolyam bejárta a 14 dolláros magasságot (kapitalizáció: 42 mrd dollár), és a 2 dolláros szintet is az NYSE-n.A saját tőke 2009 végén majdnem 10 mrd euró, 13 mrd USD, részvényenként kb. 4,3 USD.

Ez így nagy növekedési potenciált jelent, és nagyon alacsony értékelést. Különös tekintettel arra, hogy ez már nemcsak egy görög érdekeltségű cég, és a piac teljes mértékben görögként kezeli. Amíg a FTSE Athex durván feleződött, az NBG árfolyama majdnem harmadolódott. EUR/USD-vel korrigálva nagyjából ugyanaz a helyzet.

A probléma az, hogy nehéz belátni a görög államcsőd kockázat hatásait a bankra. Hiába van a nyereség viszonylag alacsony aránya Görögországból, az eszközök és a kötelezettségek nagy része hazai illetőségű. Egyrészt ott a recesszió (ami biztosnak tűnik), másrészt a pánik (ami nem teljesen biztos). A cég adataiból nem világos az állampapír kitettség, nagyon nagy biztos nincs, de nem kizárt, hogy a teljes saját tőkét felemésztheti önmagában ez, ami egy banknál tudjuk mit jelent. További kockázat, hogy nem tudni mennyire kreatív a könyvelés, különösen ilyen nehéz időkben.

Három forgatókönyv van:

1. Államcsőd. A bank súlyos veszteségeket szenved, a lakosság megrohanja a és kiveszi betétállományt, fizetésképtelenség, árfolyam zuhan.

2. Szigorú megszorítások és megegyezés az IMF/EU-val. A bank nyeresége főként a görög rész miatt tovább csökken, de így is 1 mrd dollár közelében lesz, ez még így is jó értékelés. A mély görög recesszió miatt lassú növekedés a bank nyereségében.

3. Megegyezés az IMF/EU-val, piacok megnyugodnak, de csak átmenetileg. A strukturális reformok elmaradnak, és a később a problémák kiújulnak. Innentől az árfolyam szempontjából lényegtelen, hogy a bank mit csinál pár hónapig, csak pszichológiai tényezők viszik az árfolyamot.

Akár a 2. vagy 3. forgatókönyv lesz, egy sok tíz százalékos visszapattanás elképzelhető.

NBG: Key Statistics for Natl Bk Greece Ads Common Stock - Yahoo! Finance

Tagged with: trading, investing

Mark Möbius szerint a csőd lenne a legjobb megoldás Görögország esetében, ezzel ugyanis csökkenteni lehetne az európai fiskális krízist, valamint az esetleges fertőzést(…)Möbius szerint nem jelenthet hosszabb távon problémát az esetleges fertőzés, ha a görög adósságválság megoldódik. Véleménye szerint a következő három-négy hónapban még éreztetni fogja magát a görög kálvária, azonban a hatások egyre kisebbek lesznek a helyzet tisztázódásával. Éppen ezért Möbius határozottan az euró mellett van.
[ Posted Thu, 29 Apr 2010 13:05:00 ]

Ez már a második olyan vélemény a napokban, ami komoly hangadótól érkezik. Csak egyetérteni lehet vele. A görög adósság önmagában nem dönti romba Európát, viszont a kisegítés nagyon rossz precedenst teremt. Görögország egye meg, amit főzött, és az Eurozóna tagjai ne vállaljanak felesleges kockázatokat az ügyben állami szinten. Csak úgy segítsenek, ha az a teljes zónát nem befolyásolja negatívan. Ez nem egy európai, hanem görög probléma.

PORTFOLIO.HU | Möbius: súlyos hiba kimenteni a görögöket

Tagged with: eco, quote

Heineken - Men With Talent (via biglebowskiwalter)


[ Posted Wed, 28 Apr 2010 21:05:00 ]

Embed code:

Tagged with: video

Megint egy kínai smallcap, ami alulteljesített, aztán a gyorsjelentésre úgy bedöngölték 25%-ot, hogy egyetlen nap alatt eltüntette, amiért 6 hónapja dolgozott vért izzadva. A számok nem jók, de a büntetés ehhez mérten is nagy, a piac nagyon nem bízik Kínában mostanában.


[ Posted Wed, 28 Apr 2010 18:20:29 ]

Tagged with: trading

Előjött a szokásos agybaj, betiltották a shortolást a görög tőzsdén. Újabb jel, hogy állami, és társadalmi-kulturális szinten sem, még mindig nem esett le nekik, hogy mi a probléma. A piac értékítéletet mond. Olyan ez, mintha egy sportoló betiltaná az eredmények közlését. Egyébként pedig, ha valaki akar, tud például NBG-t shortolni a NYSE-n, vagy éppen Lyxor Greece ETF-et az Euronext-en vagy a Xetra-n.

PORTFOLIO.HU | Ez lenne a megoldás? - Short tilalom Görögországban

Tagged with: trading

A mai 5 Ft körüli forintgyengülés nem katasztrófa. Az hónapok óta bebizonyosodott, hogy a piac más hatásoktól függetlenül kezel minket, ez a relatív jó költségvetési helyzetnek is köszönhető. A forint a várakozásokkal szemben a 260-270 sávban maradt, ott van még így is. Az állampapírhozamok folyamatosan csökkentek, az MNB sorban csökkentette, most már történelmi mélypontra az alapkamatot, és kevésbé fontos ebből a szempontból, de még a BUX is erős. A görög válság elmélyülése meg sem érintett minket. A mostani reakció is inkább pszichológiai jellegű, és látványos, hogy az állampapír piacot alig érintette, sőt a DKJ kibocsátás nagyon jól sikerült, alacsony hozamon is ötszörös túljegyzés, a piac további kamatcsökkentést vár. A görögök miatt nekünk nem kellene félnünk. Egyedül akkor kellene, ha azt mutatnánk, hogy félünk miattuk. Ne tegyük.

Tagged with: eco, trading

Vannak azért ilyen időkben is nagy negatív meglepetések a small cap-ben. Főleg az alulteljesítők között, például Kína, lásd a CSR-t. Valószínűleg arányaiban egyre több ilyen lesz.


[ Posted Tue, 27 Apr 2010 16:38:59 ]

Tagged with: trading

Kezd nagyon elszállni a smallcap, ezért defenzívebbé váltam, és csökkentettem a legtöbbet futó small és midcap breakout stratégia által nyitott pozíciókat a napokban. Emellett részbeni fedezeti jelleggel S&P 500 és Russell shortok is nyíltak. Ezt elsősorban manuális felülbírálással. A kitettség továbbra is long, de jóval enyhébb. Egyre válogatósabbnak kell lenni. A jó adatok és gyorsjelentések mellett egyre inkább nyomás van a piacokon. A szorosan figyelt listán még ma is több részvény rég nem látott csúcsra ment: ACAT, PRFT, ACXM, NYX (ez már mondhatjuk: bigcap), AHT, AXS, TDW. Nincs mindegyikben pozíció, de négyben is csökkentettem csak ebből kb. 20%-kal a méretet. A túlvettség egyre inkább él. A Russell-nek ránézésre még sosem volt ilyen 13 hónapja.

Az arany pedig továbbra is jól néz ki, negatívabb környezetben ki is törhet.

Tagged with: trading

Jim Rogers szerint hagyni kellene csődbe menni Görögországot, és adott szempontból igaza is van. Méghozzá abból, hogy senkinek nem feladata egy rosszul gazdálkodó, költekező, adatokat akár manipuláló országgal közösséget vállalni, és felelősséget, terhet a vállra venni, csak azért, mert egyazon devizával fizetnek itt is és ott is. Nyilván, ha nagyobb országról lenne szó, az komolyabb gond lenne. Tehát az EU-nak semmiképpen nem kellene segíteni, és még látszatát is kerülnie kellene, hogy az eurozóna védelme miatt akárcsak fontolgatja a segítséget (ezzel persze már elkéstek). Azt, hogy az IMF, vagy egy másik nemzetközi szervezet keretében a globális világ, vagy a fejlett világ segít, az több mint jó, ha megfelelő feltételek mellett teszi ezt. Ha viszont azért segítenek, hogy magukra tegyenek egy stigmát, rettenetes hiba. Inkább a görög csőd, mint egy rossz precedens az eurozónában.

PORTFOLIO.HU | Megdöbbentő szavak a gurutól - ...Hagyni kéne, hogy csődbe menjen Görögország”

Tagged with: eco

A legszebb környezetvédő dokumentumfilm, amit valaha láttam. A nagy részéhez nem értek, a lényeg nyilvánvalóan fontos üzenetet hordoz. Igaz, vannak benne csúsztatások is, például arról, hogy a szegények mennyivel többen vannak. Pedig az emberiség nagy részének, a szegényeknek is nőtt az életminősége az elmúlt évtizedekben, éppen ezért is vagyunk a Földön ennyien. Ezen még az sem változtat, ha a különbségek is nőttek. A gazdag sokkal gazdagabb lett, a szegény csak egy kicsivel, és távolodtak egymástól.

Akárhogy is, ilyen szépen fényképezett, helikopterrel “úsztatott” operatőri munkát talán még sosem láthattunk.

HOME (English with subtitles) (via homeproject)

(most látom, hogy a beágyazott videót nem játssza le, ami hülyeség, mert a terjedését nagymértékben gátolja, de mindegy, kattints a linkre és ott meg tudod nézni)


[ Posted Fri, 23 Apr 2010 19:13:00 ]

Embed code:

Tagged with: video

Természetesen Hitler is hozott rossz döntéseket, neki is voltak rossz napjai, de senki sem tökéletes és tévedhetetlen, ne várjuk el tőle sem.
[ Posted Fri, 23 Apr 2010 19:08:00 ]

Ezen a mondaton nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Belegondolni is rossz, hogy meddig kell lélekben eljutni ahhoz, hogy valaki írjon egy olyan cikket, amiben a fent idézett mondat az egyetlen kritikus rész Hitlerről, és amely a többi részben méltatja az “emberi nagyságát” és “eredményeit”.

Kuruc.info - 121 éve született Adolf Hitler

Tagged with: politics

A Goldman Sachs ezeken az árszinteken elsőre kifejezetten olcsónak tűnik. Ha a jelenlegi negyedév eredményeit fenn tudják tartani, akkor az 22-23 dollár EPS-t jelenthet 2010-re. Ez elképesztően alacsony árazást jelent, a részvénypiac árazása P/E, Forward P/E alapon a duplája a GS-ének, hasonlóképpen az ágazaté is jóval magasabb. A mérleg stabil, ha (!) nincs benne trükközés. A cég a konkurenseinél kisebb állománnyal veri meg őket bevételben jó ideje, a válságot is könnyebben úszta meg, a kompenzációs ráták lényegesen alacsonyabbak az ágazaténál. Viszont ebben a negyedévben kifejezetten visszafogták magukat az ügyben, még kevesebbet adtak az alkalmazottaknak és ez a legfontosabb költségtétel (5,5 mrd, szemben az összes többi operatív költséggel, ami 2,1 mrd). A diszkontot két tényező okozza vélhetően. Az egyik a SEC vizsgálat, amely egyre gyengébb lábakon áll. Ha a cég végül bűnösnek találtatik az legrosszabb esetben is 1 mrd dollár körüli konkrét veszteséget jelent a cégnek, de sokkal valószínűbb a 100-150 millió közötti tétel. Ez marginális a 84 mrd-os kapitalizációhoz képest. Sokkal nagyobb lehet a presztizsveszteség, az ügyfelek elmaradása, és a cég machinációiról hallva az elmúlt évtizedekben, nem lepődnénk meg, ha kiesne pár csontváz a szekrényből. A másik a bevétel szokatlan struktúrája és annak változásai. A Goldman bevételének közel háromnegyede kereskedésből származott, amíg a klasszikus befektetési banki és vagyonkezelési üzletág bevétele csökkent, nem is kicsit tavalyhoz képest. A cég most még inkább egy Hedge Fund-ra emlékeztet. Persze a magas trading nyereség máshol sem szokatlan mostanság, de az arány így is kirívó. Ez máshol is, például a Morgan Stanley-nél is így van, és ott is óvatosságra int, hogy az emelkedés nem generálhatja sokáig önmagát. Ezért még egy stabil, jó hangulatú piacon is, a reális eredmény kb. 20%-kal lejjebb van, de még az is nagyon jó árat jelent. Ha nincs nagy csontváz, és durva W a következő két-három negyedévben, az több tíz százalékot is jelenthet az árfolyamban, a kockázat miatt inkább esetenként minimális OTM call-ok formájában érdemes rá spekulálni.

2010-q1-earnings.pdf (application/pdf objektum)

Tagged with: trading

A kampány 10 leghülyébb politikusa
[ Posted Thu, 22 Apr 2010 20:23:21 ]

Lassan véget ér a kampány, ideje összegyűjteni a legidiótább politikusi megnyilvánulásokat.

10. Spaller Endre, az egyetlen Fideszes, aki képtelen volt megnyerni a saját körzetét, és az egyetlen, aki képtelen 20 embernél több támogatót összehozni egy kampányrendezvényre, ahol még Pataky Attila sem tud rajta segíteni.

9. Molnár Gyula, aki simán lenyúlta a konkurens párt szlogenjét.

8. Morvai Krisztina, akinek a mentelmi jog már nem is fáj annyira, ha a saját autójának kerékbilincseléséről van szó.

7. Ivády Gábor, aki a “lehetmásozást” úgy gondolta, hogy kitiltja az általa irányított településről a neki nem tetsző politikusokat, és aki egy tanácsadó cégtől pénzt kér, majd amikor nem kap, bosszúból besározza őket.

6. Herényi Károly, aki szerint különbség van a kommunista és a fasiszta gyilkolászás között, és nem ér oda időben egy interjúra, ahol össze-vissza beszél.

5. Szegedi Csanád, aki számos “aranyköpése” mellett javasolta, hogy az MSZP ne induljon a választáson, két egyetemet is félbehagyott, és a www.csanadvezer.hu a saját bejegyzett domain-je.

4. Kósa Lajos, aki szánalmasan magyarázkodik arról, hogy ők bizony teljes adatbázist vezetnek támogatóikról és ellenszimpatizánsaikról.

3. Szanyi Tibor,aki felháborodik és alaptalanul vádaskodik az átjelentkezések kapcsán, mondván, hogy azt az ellenfelei szervezték szándékosan ellene, majd akiről kiderül, hogy ő maga szervezett ilyet, és aki ennek nyilvánosságra kerülése után sajtótájékoztatót tart, ahol a kérdésekre azért nem válaszol.

2. Molnár Oszkár, aki egyszerre szidja a zsidókat, a melegeket, a cigányokat, az EU tagságot, úgy érzi, hogy a magyar legősibb nép, Széchenyiről azt hiszi, hogy költő, majd bejelenti, hogy a második fordulóban visszalép a Fidesz javára, de utána közli, hogy mégsem, sőt ő maga kéri és fogadja el örömmel a Jobbik helyi jelöltjének visszalépését.

1. Király András, a keresztényi szellemű párt szóvivője, aki káromkodik, füvezik, és transzvesztitákkal parádézik, miközben a saját pártja ezt mélyen elítéli.

Tagged with: politics, list

50 mp alatt lopták el a kocsiból a táskámat úgy, hogy kb. 8 méterre pénzt vettem fel egy ATM-ből. Megálltam az út szélén, előttem azonnal megállt egy új, metálfénnyel is ellátott Suzuki is (tehát nem arról van szó, hogy valaki nem tud ételt venni, és ezért kényszerül ilyesmire). Kiszálltam, bezártam az autót, odasétáltam az ATM-hez. A Suzukiban ketten ültek, a jobb oldali ember kiszállt, és odajött az ATM-hez, de elment mellettem, akár be is mehetett volna a bankba. Ezután kb. 40 mp-ig a pénzfelvétellel voltam elfoglalva. Időközben a szemem sarkából láttam, hogy elmegy valaki mögöttem. Végeztem, addigra a Suzuki sehol, vissza az autóhoz, vezetőoldali ajtó résnyire nyitva, a táska az anyósülésről eltűnt. Az ajtót nem felfeszítették, hanem a riasztót és a zárat valahogy kiiktatták. Fogalmam sincs, hogyan és miért szemeltek ki. Mögöttem kellett hogy jöjjenek, de nem tudhatták, hogy az ATM-nél meg fogok állni. Azt sem tudhatták, hogy van valami az anyósülésen. Nagyon profik voltak, de majdnem teljesen feleslegesen, a táskában egy-két más számára értéktelen apróságon egy régóta cserére érett laptop volt, amit pár tízezer forintért lehet talán elpasszolni. Nekem viszont okoztak néhány óra kiesést, mert jelszavak átállításával, mobilnet letiltással el voltam foglalva egy ideig. Persze hallottam már hasonló esetekről, de sosem gondoltam volna, hogy egy zárat és riasztót ennyire könnyen és gyorsan ki lehet iktatni. Meg úgy voltam vele, hogy ilyesmről csak hall az ember, de velem sosem történik meg. Hát mégis. Napi bölcsesség: vigyázzunk értékeinkre, ne hagyjunk semmit az autóban még 1 percre sem.

Tagged with: personal

Ryugyong Hotel’s development in Pyongyang seems to be moving on. Look at the top, it wasn’t ready last year. Will the whole building be ready finally, after 23 years?


[ Posted Thu, 22 Apr 2010 01:26:00 ]

Tagged with: photo

Az az érdekes a Morgan Stanley eredményben, hogy főként a kereskedési részlegnek köszönhetően jók a számok. Magyarul a válság visszaemelkedéséből profitálhattak sokat. Ez sok más befektetési bankra igaz. Azért emelkednek most a részvényeik, mert emelkedtek a részvénypiacok. Ez pár negyedévig még mehet, de hosszútávon nem, hiszen buborékhoz vezet, sokak szerint már most is ez a helyzet. A teljes gazdaság, és a szektor sem képes megélni a saját optimizmusából és az emelkedésből, ehhez elsősorban ettől eltérő értéket kellene teremteni, pl. brókeri, corporate finance bevételekből, amik szintén emelkedtek, de nem annyira mint a trading bevételek. A következő két negyedév számai kritikusak lesznek.

Morgan Stanley’s profit of $1.41B tops forecasts - Yahoo! Finance

Tagged with: trading

Csak azok szerint nagyobb a baj Görögországban, mint korábban, akik vakok voltak eddig.A Helléneknek tényleg nem 25 vagy 40 milliárd euróra van szükségük, hanem évente ennyire (beláthatatlan ideig) és ezen felül egyszeri kb. 150 milliárdra, hogy kezelhető szintű legyen az államadósság, és alacsony kamatlábak mellett menjenek el az állampapírok. Már amennyiben nem hajlandóak kb. 20%-kal visszavágni a kiadásokat, és nem úgy tűnik, ennél jóval kisebb megszorításra is sztrájkban forr az ország. Szóval nem árt, hogy ha ők is és a felelősséget értelmetlenül magára vállaló EU is kapcsol, hogy mekkora a gond.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a piacra való kommunikációs hatás miatt egy bizonyos szintig az érintetteknek az az érdeke, hogy a helyzethez képest optimista és megnyugtató nyilatkozatokat adjanak. Bár ezzel sem jártak nagy sikerrel.

Index - Gazdaság - Nagyobb a baj a görögöknél, mint gondolták

Tagged with: eco

Which sector/country leads the recovery? Brazil is the first, second is the US, even a little above emerging markets, Europe in the middle, except for Spain (one of the PIGS), and China, as well as Japan is lagging.

The best sector is consumer products (non cyclical), and Industrial companies. It’s a classic bull, which can’t live long IMHO, if Technology won’t take the lead soon. If we see the whole before and after picture, Tech is among the best. Finance is only in a huge bounce back.


[ Posted Tue, 20 Apr 2010 01:32:00 ]

photoset

Tagged with: trading

A Fidesz izzadságos munkával csinált egy olyan ciki kampányrendezvényt, mint az MSZP, és ugyanannyi résztvevővel, mint az MDF. Gratulálunk.

A Fidesz Patakyval szántotta fel Angyalföldet


[ Posted Mon, 19 Apr 2010 22:17:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, fun, politics

Éppen előben hallgatok egy kávézóban egy biztosítási ügynök - ügyfél akvizíciós beszélgetést. Éppen most magyarázták el az ügyfélnek, hogy esés előtt adott részvény eszközalapból ki kell venni a pénzt és áttenni egy tőkegarantáltba, majd utána vissza az alján. Szegény ember bólogat vadul. Arról is meggyőzték, hogy mennyire logikus, hogy az első két év díja tulajdonképpen jutalék és költség. Az imént már majdnem hangosan felröhögtem, amikor az ügynök előhúzott egy papírt és közölte, hogy fel kell mérnie a “kockázattűrő képességét”.Arrébb ülni nem tudok, 6 asztal van összesen, mindegyik foglalt. Így hát hallgatom a műsort.

Tagged with: investing

Paul Newman, Bud Spencer, Arnold Schwarzenegger - mi a közös bennük?
[ Posted Sun, 18 Apr 2010 23:44:57 ]

Olvasom a Paul Newman életrajzi kötetet és érdekes párhuzamokat találok a fenti három ember életútjában.

- Mindhárman világhírű színészek lettek (és legalábbis anyagilag elvitathatatlanul) számos sikerfilmet csináltak, több évtizeden át. A saját kategóriájukban mindegyikük legendává vált. Newman művészileg is sikeres volt, Oscar-t is kapott a Pénz Színéért (remek film), de kilencszer is jelölték, és a Golden Globe-ot rendezéséért is megkapta.

- Eredetileg egyikük sem színészként végzett. Spencer jogi, Scwarzenegger nemzetközi közgazdaságtan, Newman közgazdász diplomát szerzett.

- Mindhárman nagyon sikeres sportolók is voltak. Spencer úszásban többszörös olasz bajnok, majd vízilabdában Európa-bajnok, Scwarzenegger minden idők egyik legsikeresebb testépítője, Newman pedig 44 évesen szeretett bele az autóversenyzésbe és egyéniben 2. is lett, amíg csapatban - nem mellesleg 70 évesen - 24 órás versenyt is nyert.

- Szintén sikeres üzletemberek is voltak. Spencer-nek volt saját légitársasága, és étterem lánca, Newman élelmiszeripari láncot alapított és annak összes eredményét jótékony célokra fordította, Scwarzenegger pedig már filmkarrierje előtt is rengeteg pénzt keresett például csomagküldő, építőipari cégével, később pedig többek között éttermeivel is.

- Mindannyian aktívan részt vettek a politikában is. Bud Spencer a Forza Italia által indult egy regionális választáson - sikertelenül. Paul Newman ugyan formális szerepet nem vállalt, de rengeteget segített Demokrata jelölteknek és számos fontos ügy szószólója lett, olyannyira sikerrel, hogy Nixon Elnök 20 legnagyobb befolyású ellenségei között volt. Schwarzenegger pedig megszerezte a legnagyobb állam, Kalifornia kormányzói székét, ahol újra is választották - vélhetően ez a legnagyobb hatalmú végrehajtó hatalmi poszt egy nem Amerikában született ember számára.

Milyen hihetetlen akaraterő kellhet ahhoz, hogy az élet ennyire különböző területein ennyire sikeresek legyenek. Nincs olyan, hogy valakinek tehetsége van az üzlethez, a sporthoz, a színészethez, akár politikához egyszerre. Itt valamiféle olyan lelki, szellemi erő, hozzáállás lehet a háttérben, ami belülről jövő módon elképesztő sikerekre ítéli ezeket az embereket. Jó lenne tudni mi a titkuk.

Ha nincs a vulkánkitörés, akkor ez a felvétel sosem készülhetett volna el, a légtérszabályok miatt. Így viszont a magasan szálló gépek helyett a sportrepülés arany napja volt a tegnapi. Már ahol…

Thermik über Rhein/Main EDDF (via 1Buecker131)


[ Posted Sun, 18 Apr 2010 21:43:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, flying

Pénz közel megötszázszorozási lehetőség tegnap a Goldman Sachs opciók egyikében
[ Posted Sat, 17 Apr 2010 13:37:00 ]

A Tegnapi Goldman Sachs botrány és a részvények 13%-os (napon belül ennél is magasabb) zuhanása, valamint az a tény, hogy tegnap futottak ki az április opciók, érdekes lehetőségre adott okot a jól informáltaknak. A deep OTM put opciók egy része, amelyhez 10%+-ot kellett volna elmozdulni a papírnak, gyakorlatilag teljesen értéktelenek voltak, hiszen minimális volt a valószínűsége, hogy ekkorát essen a részvény. Több nappal előtte pár centtel többet érnek, így az emelkedésük mértéke is kisebb lett volna. Fontos (szerencsés?) volt azoknak, akik részt vettek az ügyletben, hogy éppen ezen a napon hozták nyilvánosságra az ügyet, amikor az opció kifutott (a májusiakban “csak” tízszeres volt az emelkedés). A részvény ugyan nagyot kezdett zuhanni a bejelentés után, fél 11 tájban, de hosszú percekig 170 dollár felett volt, volt benne egy felfüggesztés is, és csak dél tájban érte el a mélypontot: 155,55. A legérdekesebb a 165-ös árfolyamú put volt ekkor, amelynek a beárazott volatilitás duplázódása is segítette az opció vásárlóit.

Azt látom, hogy 2 cent volt a napi minimum és 9,65 a maximum, az 482,5* érték, az nem kevés. Persze ehhez a hír előtt kellett valakinek nyitni, akár egy SEC-s informátorral a háttérben (ami hallatlan nagy szemétség az opció eladójával szemben), és éppen a mélyponton eladni az opciót. A forgalom is kérdés, összesen 6167 volt, a szorzó százas, ha valaki 1000 db-ot el tudott belőle csípni (akár az előző napokon) az közel 1 m dollár profit elméleti szinten, gyakorlati szinten is sok százezer lehetett. Csak ebben a konkrét opcióban.

(kösz Illés Jozsónak, hogy a Buzz-on felhívta a figyelmet erre az érdekességre)

GPY100417P00165000: 4.00 +3.96 (9,900.00%) : GS Apr 2010 165.000 put - Yahoo! Finance

Tagged with: trading

Így teremti meg egy Hedge Fund a piacot magának
[ Posted Fri, 16 Apr 2010 18:03:04 ]

A Goldman botrányban nem az az érdekes, hogy milyen kétszínű volt a befektetési bank (ezt már tudhattuk), hanem az, hogy egy Hedge Fund, jelesül 2008 nagy sztárja, John Paulson, miként teremt piacot. Fizet a szolgáltatónak, hogy állítson össze egy olyan csomagot, amit aztán el is tud adni az ügyfeleknek.

Paulson shortolni akarta a jelzálogpiacra alapozott értékpapírokat, ezért fizetett a Goldman-nek, akik szándékosan úgy rakták össze a csomagot, hogy az eladható legyen. Ez még nem lenne olyan nagy baj, de az értékesítés során hazudtak is, mondván egy független cég ajánlásai alapján rakták azt össze, miközben a Paulson & Co szándékai érvényesültek.

Szerintem, amit a Goldman Sachs tett, az etikátlan. Viszont a veszteségért nem lehet felelőssé tenni, hiszen az értékpapírok megvásárlásakor még nem lehetett biztosa tudni, hogy mi lesz a piacon, a vásárlók egy tudatos, spekulatív döntést hoztak meg. Ismerni kell a megvásárolt pénzügyi termék kockázatait, és ezen még az sem változtat, hogy a Goldman azt állította, hogy egy független cég állította össze a csomagot.

Mindenesetre érdekes látni azokat a folyamatokat, ahogyan egy Hedge Fund és egy brókercég a spekulációs elképzeléseire megteremti az ellenoldali piacot.

StreetInsider.com - SEC Charges Goldman, Sach (GS) With Fraud Related to CDO Tied to Subprime Mortgages

Financial Times columnists and an analyst are worried about Hungary and the Forint, they compare Hungary to Greece, but they’re wrong. We’ve made a fiscal correction, that’s why the unemployment is high. Without interest payment, we have a budget surplus. We also have a trade surplus, because our consumption and import has declined. The banking system exceptionally strong, it is over any capital requirement advisable. We also have a one and a half year old IMF help, but it seems we won’t need it anymore as our much lower interest state bonds are sold easily recently. We are nowhetre near Greece.

Tagged with: eco

No commerciel planes over the UK, and Scandinavia! Not even one, while hundreds are still in the air over continental Europe. Almost unbelievable map screenshot I made from fligthradar. Ash from Iceland made this happen.


[ Posted Thu, 15 Apr 2010 17:48:00 ]

Tagged with: interesting

Miközben a hazai befektetési alapok értékesítése szárnyalt és az alapokban kezelt vagyon meghaladja a válság előtti értékeket is, a befektetések szerkezete továbbra is árulkodó. Vezet a pénzpiaci kategória, toronymagasan, de ezt úgy nagyjából megszokhattuk. Ami meglepő, hogy második az ingatlanalapok értékesítése, a 2008-2009-es bentragadás és leértékelődés után ez több mint érdekes. Félő, hogy a befektetők megint a rövidtávú hozamokat nézik, és az ingatlanalapokat nem a helyén kezelik. A garantált kategória első blikkre sokat vesztett a népszerűségéből, de ez talán a visszafogottabb új alap indításoknak is köszönhető (a garantáltak általában zártvégűek, csak jegyzéskor kerülhet beléjük új tőke). A kötvényalapok vannak a harmadik helyen, a hozamok sokat csökkentek mostanában, ezért itt már nagy ugrás kevéssé valószínű, kisebb hozam, főleg a rövidebb átlagidejűeknél annál inkább. A részvényalapok már nagyon le vannak maradva, és a származtatott kategória, annak ellenére, hogy több nagyon sikeres alap is van köztük, általában is jó értékesítési hálózattal vagy csapattal rendelkező vállalatoknál, egyenesen tőkekivonást szenvedett el.

Semmit nem változott a lakosság befektetési hozzáállása. Csak a rövidtáv és csak a kockázatkerülés. Ennek a hozzáállásnak következményei vannak.


[ Posted Thu, 15 Apr 2010 12:18:00 ]

Tagged with: investing

Érdekes megfigyelni, hogy az előretekintő EPS várakozások mennyivel gyorsabban menetelnek előre, lassan egy éve, mint a valós tényadat. Nyilván a most ismert 12 havi visszatekintő gördülőben még benne van pár visszafelé húzó negyedév és ezt egyensúlyozza ki két jó negyedév, de a különbség akkor is szembetűnő. Egy éves időszakra előre Európában 29%-os, Amerikában 27%-os eredmény növekedést várnak. Ez nyilvánvalóan látszik az árfolyamokban is. Az elemzők azt várják, hogy a kilábalás folytatódik ráadásul azzal az ütemmel, amivel az EPS-ek a mélypontról 1-2 negyedév alatt elrajtoltak. Nem mondom, hogy ez lehetetlen, de a viszonyítási alap magas, az elvárás ekkora növekedés. Csak efölöttinél lesz kiugró árfolyamemelkedés, amennyiben a várakozások nem enyhülnek. Ezek nemhogy nem enyhülnek, de még begyorsulni is látszanak. Az elmúlt hónapokban magasan van a léc, nem lesz könnyű megugrani.


[ Posted Wed, 14 Apr 2010 16:41:28 ]

Tagged with: trading, investing

Jól hangzik, hogy megnégyszereződött az Intel profitja, valójában a helyzet most tért vissza a rendes kerékvágásba, az árbevétel növekedés és eredmény emelkedés tendenciájába. Az EPS most közelíti meg a válság előtti szintet (2008 Q3). Az érdekes az, hogy a piac miként reagál. Az árfolyam a válság előtti szintekhez képest (!) nagyjából hasonló értékelési mutatókkal lövi be, ami még alacsony hozamkörnyezethez képest sem nevezhető alulértékeltnek, inkább valamelyest felülértékeltnek. Ha a mostani helyzetre pár héten belül ennek ellenére 10% feletti emelkedés lesz, az továbbra is jó pszichológiai állapotú piacot mutat. Ez nem tarthat ki örökké, de pár hónapig igen.

Az viszont a mértéktartás mellett is tény, hogy a technológiai szektor fundamentális és technikai szinten is maradhat az éllovasok között. Tíz év után talán először.

Tagged with: trading

Jópofa ez a meccs a KBC Equitas és a Random Capital brókercégek között. Ugye az Equitas kis cégként felépített egy ügyfélkört egy specializált online szolgáltatásra, majd eladta egy nagy banknak. Aztán rá nem sokra az Equitas korábbi tulajdonosai és vezetői újra elindítottak egy ugyanilyen specializált brókercéget, a Random-ot. A KBC-t (tulajdonképpen K&H-t) gondolom most megüti a guta, de ha nem kötöttek ki a fenti lépés ellen semmit, és miért tehették volna, akkor ez az ő üzletpolitikájának a baja. Most megpróbálnak hirdetésekkel védekezni és megtartani az ügyfeleket, olyan szövegekkel mint “stabil banki háttér”, vagy “15 éve a piacon”. Ez utóbbi külön vicc, hiszen éppen azok viszik a vetélytárs Random-ot, akik valóban 15 éve ezen a szűk réspiacon vannak. Annak idején az Equitas egyik vezetője azt mondta, hogy nekik semmit sem kell tenniük, mert ők kicsik és rugalmasak, így fókuszáltak tudnak lenni, és az ügyfelek automatikusan átmennek hozzájuk, például a szintén banki hátterű eBroker-től. Most is hasonló a helyzet. Vannak, amiket a kis, egyedi cégek jobban meg tudnak csinálni. Az egésznek pedig az ügyfelek látják a hasznát, olcsóbb jutalékok és jobb szolgáltatások révén egy bizonyos szintig. Ez még akkor is igaz, ha a kis magyar tőzsde kevés befektetési és kereskedési lehetőséget kínál.

Tagged with: trading, Business

Az MNB és a PSZÁF egyesítésének ötlete több mint meredek. Két teljesen más keretek között működő, más célokért dolgozó intézmény. Nem egyszer így házon belüli érdekellentét merülhetne fel, például egy bank növelné a betétállományát, de etikátlan módon. A függetlenség és a túlzott hatalomközpontosítás kérdéséről nem is beszélve. Nem jó ötlet, nagyon nem az.

Index - Gazdaság - Négy gyerek, nulla adó

Tagged with: finance

Továbbra sincs Magyarországon belső inflációs veszély (lásd ezt és ezt alul a kommenttel). Nyugodtan lehet kamatot csökkenteni, a forint is maradhat viszonylag erős. Nem azért, mert annyira jól működik a gazdaság és egyensúlyban vagyunk, hanem mert nagyon gyenge még mindig és csak kicsit javul. Az más kérdés, hogy az energiaárak és a nemzetközi pénzbőség később mit okoz, de attól mi még nyugodtan nyomhatnánk az expanziót. Az MNB fő feladata az infláció elkerülése, ez pedig most - ami rajtuk múlik - nem reális veszély.


[ Posted Tue, 13 Apr 2010 13:13:41 ]

Tagged with: eco

Nem érzem kétségbeesettnek egyik pártot sem a Fidesz nagyon valószínű kétharmada miatt. A Jobbik, LMP hitelesség kérdés miatt eleve nem játszhat a visszalépésekkel, az MSZP-nél pedig inkább arról lehet szó, hogy az LMP-t veszélyesnek érzik a szavazótáboruk egy részének esetleges elszívása miatt és próbálják beterelni abba a csapdába, hogy a választók szemében a Fidesz titkos szövetségeseként tüntetik fel. Ez már a kopogtató gyűjtésnél is vád volt. Érdekes kommunikációs meccs.

Tagged with: politics

Az olaj és az arany is, még mindig erős középtávú emelkedő trendben van. Ráadásul hajszálakkal a kitörés előtt. Az előbbi esetén még gondolhatnánk, hogy a fellendülő gazdaság növekvő energiaigénye miatt. A második viszont a parkolópályán is erős maradt a részvénypiaci optimizmus ellenére is. Mintha a piac azt akarná mondani, hogy előbb-utóbb mindenki kifizeti amit kell (most éppen az adósság után), ha kell infláción és a vagyon reálértékének csökkenésén keresztül. Amid van, azon kevesebb energiát tudsz venni. Menekülni pedig ott az arany. Persze az is lehet, hogy a likviditástenger miatt van az egész, de ez nem valószínű, hogy teljes indok az egyes szegmensekbe áramló tőkére.

Tagged with: trading

Néhány hónapja írtam az “új Buffett-ről”, aki a Steak ‘N’ Shake vállalatot holdinggá fejleszti, azóta az árfolyam 25%-kal emelkedett. Egy újabb lépés, a cég neve mostantól a mindössze 32 éves vezetőé: Biglari Holdings (BH). Az árfolyam azért nem alacsony, de a jövő izgalmas.

BH: Profile for - Yahoo! Finance

Tagged with: trading, investing

Az EU végül kisegíti intézményesített szinten a görögöket. Ennek rövid távon ugyan lehet egyfajta megnyugtató hatása, az árfolyamokon látszik is, de ez két okból is rossz üzenet. Egyrészt feleslegesen emelik európai problémává egy ország botrányos fiskális politikáját a piac szemében. Másrészt ha újra elő fog fordulni az ilyen, az elvárás lesz, hogy kisegítsenek másokat is, márpedig több ilyen ország könnyen lehet a jövőben: Olaszország, Portugália, Spanyolország, Írország például. A döntés hatását ugyan enyhíti hogy az IMF-el közös a csomag, de középtávon komoly nyomást gyakorolhat az euróra.

PORTFOLIO.HU | Európa megszavazta - 45 milliárd eurós mentőcsomagot kap Görögország (2.)

Tagged with: eco, trading

Első forduló értékelés
[ Posted Mon, 12 Apr 2010 03:25:14 ]

Az első három párt eredményét 1%-os hibahatáron belül eltaláltam délután, a Fidesz-t csak 0,16%-kal vétettem el nem is olyan nehéz ez az esélylatolgatás :)

Több dologban viszont mellélőttem. Az egyik az MDF bejutása, írtam is a wishful thinking-et. Gyakorlatilag az a 2,4%, amivel túllőttem az eredményüket, 3 tized híján az LMP-nél csapódott le. Az LMP jó eredménye a liberális (de nem igazán piacpárti) városi értelmiség megszólításának köszönhető, ez a helyi erős eredményekből lemérhető. Bajomi Iván is meglepően jó eredményt ért el nálunk. Az MDF-es listás szavazatom elveszett (mondanám az állami támogatást, de kétséges hogy bármi értelmeset kezdenek vele), viszont a Bajomira adott jól jön majd töredékszavazatként az LMP-nek és persze másik 3500+ mellett erődemonstrálásra is jó lesz nekik. :)

129 helyett 119 lett az első fordulóban megnyert mandátumok száma. Viszont 20 olyan van, ahol a Fidesz jelöltje 47% feletti eredményt ért el. A kétharmad nagyon valószínű, a maradék 57 körzetből 50-51 kell nekik, és csak három olyan körzetet látok, ahol megverhetik őket a második fordulóban, ha csak valami orbitális hibát nem követnek el a maradék 12 napban:

(1.)Tóth József az MSZP utolsó hőse. Nagyon keményen kampányolt, és hiába erős balos körzet, az eredmény így is köszönhető a saját erőfeszítéseinek. (2.)Szanyi “egyedülvagyunk” Tibor eredményén viszont meglepődtem.

(3.)Edelény érdekes. Nem ismerem a helyi viszonyokat, de az tény, hogy a Jobbiknak Molnár Oszkárt beleszámítva közel 50%-a lehetne. Elképzelhetetlen, hogy visszalép? (én már a Fideszből való kirúgása után is azt hittem, hogy ő lesz a helyi jelölt)

Ha lesz Edelényben visszalépés akkor itt a Jobbik, illetve a XIII. kerületben Tóth révén az MSZP nyerhet (és nekem bukhat egy fogadást), mindenhol máshol a Fidesz nyer szinte biztosan, azaz a kétharmaduk meglesz.

Ahol tévedtem a második fordulót illetően, és nem lesz még egy forduló: IX., XI. (17-es, éppen a mi körzetünk), az egyik XIV, XVI, két pécsi körzet (a Fidesz hatalmasat javított Baranyában). Ez nem sok a körülményeket tekintve. A szavazótáborok elég jól belőhetőek. Továbbá alábecsültem a Jobbik keleti eredményeit, több a második hely mint vártam.

Nagy öröm Ivády Gábor gyenge szereplése. Vona eredménye is gyenge, hiszen a megyében több ismeretlen jelöltjük is jobb eredményt ért el. A Jobbik egyébként a jobb módú BP-i kerültekben az összes húzó nevével (Hegedűsné, Balczó, Novák, Dúró, Szabó, Pörzse) durván alulteljesített. Az összes szegényebben, pedig felül és ez az egész országra igaz. A szavazótáborok sokkal szegmentáltabbak demográfiai adatok alapján, mint gondolnánk.

Tagged with: politics

Célárak - miért használják?
[ Posted Mon, 12 Apr 2010 01:46:07 ]

Kaptam néhány érdekes kérdést a fundamentális elemzésekben gyakran használt célárakról.

” Tisztelt Bridge Wealth Management! XXXXXXXX vagyok, a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy szakos végzős hallgatója. Szakdolgozatomat a fundamentális alapú célárfolyamok realitásáról írom. Szeretném az alábbi kérdéseket feltenni, egy szaktársam dícsérte az Önök segítőkészségét, remélem nem veszik tolakodónak! 1. Mennyire veszi figyelembe az Önök cége befektetéseiknél a fundamentális alapokon nyugvó célárfolyam-elemzéseket, előrejelzéseket (a saját illetve más elemzők, bankok előrejelzéseit)? 2. Önök szerint mennyire veszik figyelembe a piaci szereplők a fundamentális 12 hónapos árfolyamelőrejelzéseket? 3. Mi a véleménye arról az állításról, hogy az előrejelzések azért ajánlják többször egy részvény vételét, mint eladását, mert ez anyagilag jobban megéri az elemzőnek (befektető részvényvásárlásából jutalék), illetve hogy jobb legyen a kapcsolat az elemző és az elemzett cég között (vételre értékelés: népszerűsítés), ezáltal szisztematikusan felülbecsülve a jövőbeli árfolyamokat? Köszönettel és üdvözlettel, XXXXXXXX”

A válaszom:

Kedves László!

1. Nem készítünk ilyeneket, és egyáltalán nem vesszük figyelembe másokét sem. Ennek magyarázatát az alábbi két linken lévő írásaimban találja.

http://www.tozsdeliga.hu/letoltes/tanulmanyok/26_hol_szalljunk_ki.pdf

http://bridgewealthmanagement.blogspot.com/2007/06/mol-s-piaci-pszicholgia.html

2. Kevéssé. Az intézményiek közül akik valós (!) aktív stratégiát folytatnak, saját elemzést készítenek általában. A passzív stratégiát folytatókat nem érdekli és/vagy még jobban meg van kötve a kezük. A magánbefektetők közül sem sokan, a tapasztaltabbak már rájöttek, hogy nincs sok értelme használni őket.

3. Az első állítás miatt semmiképpen, hiszen az eladásból ugyanúgy jár jutalék, mint a vételből, és az érdek inkább a gyakori tranzakciókhoz fűződik, ami elsősorban nem egy közép vagy hosszútávú fundamentális elemzés kapcsán merülne fel. A második állítás hátterébe korlátozott a rálátásom, de az a benyomásom, hogy inkább a vállalatok investor relations emberei érzik magukat elkötelezve az elemzők (és a velük gyakran egy épületben dolgozó intézményi befektetők) felé, mint fordítva.

A célárhoz való ragaszkodást sokkal inkább a fundamentális elemzés megszokásai és alapfilozófiája mögött keresném. Azt tanítják az egyetemeken és befektetés elemzői oktatásokon, hogy mindennek meg kell határozni a belső, valós értékét. Ez a fogalom azonban egy komplex, dinamikus rendszerben, ennyi változó mellett, ráadásul köztük olyanokkal, amelyek részben vagy egészben még a vizsgált vállalattól is független tényezőnek tekinthetőek (például tőkeköltség), egész egyszerűen nem létezik.

Tagged with: trading, investing

Utolsó választási tippek + fogadás
[ Posted Sun, 11 Apr 2010 16:58:08 ]

Szavaztunk, aszerint, amit írtam. Sokan voltak, de sor nálunk nem volt nem sokkal 12 előtt. Ahogy nézem a részvétel kissé elmarad a négy évvel ezelőttitől, ennek ismeretében az utolsó tippek két órával a szavazás vége előtt.

Összes szavazat: 4 839 337

Listás szavazatok aránya országosan:

Fidesz 52,9%

MSZP 20,1%

Jobbik 15,8%

LMP 5,3%

MDF 5,1%

Wishful thinking igen, ötpárti parlamentet akarok. (marad 0,8%, az megy a nagyon kis pártoknak)

Egyéni körzetekben a Fidesz 129 helyen fog már az első fordulóban végső győzelmet aratni. Minden más körzetben szintén első lesz, de ott lesz második forduló. Az MSZP 167, a Jobbik 9 körzetben lesz második. Mivel a visszalépésekről egyelőre semmit sem lehet tudni, ezért a második fordulóra végső következtetést nem lehet levonni. A Fidesz esélyei az összes egyéni körzet megnyerésére jók.

Ehhez kapcsolódik, hogy fogadtam valakivel, hogy az MSZP egyetlen körzetből sem fog tudni képviselőt küldeni az Országgyűlésbe. Ha veszítek, akkor 20 percet kell kalapozva énekelnem a Vörösmarty téren.

Az egyéni körzetek, ahol a tippem alapján lesz második forduló:

III.ker. III.ker. IV.ker. IV.ker. V.ker. VI.ker. VII.ker. VIII.ker. IX.ker. XX.ker. X.ker. XI.ker. (17-es körzet) XIII.ker. XIII.ker. XIV.ker. XV.ker. XVII.ker. XVIII.ker. XVIII.ker. XIX.ker. XX.ker. XXI.ker. XXI.ker. PÉCS PÉCS KOMLÓ MEZÕKOVÁCSHÁZA MISKOLC MISKOLC ÓZD SAJÓSZENTPÉTER KAZINCBARCIKA TISZAÚJVÁROS SZEGED SZEGED SZÉKESFEHÉRVÁR DUNAÚJVÁROS GYÖNGYÖS HATVAN HEVES JÁSZBERÉNY KUNSZENTMÁRTON TATABÁNYA SALGÓTARJÁN SZIGETSZENTMIKLÓS NYÍREGYHÁZA

A teljes tábla az egyéni körzetek tippelt eredményeire

Tagged with: politics

“Democratic People’s Republic of Korea (DPRK) drops restrictions on US tourists

Until recently, American tourists had only been allowed into North Korea during the Mass Games for a maximum 4-night stay. Fortunately in 2010, everything has changed - we can now welcome US citizens on both group and independent tours all year around (we took US citizens on our group tours in February and March, and can confirm these changes are in effect).” (Source: Koryo Tours)

The constant state of talking about enemies is for the inside in DPRK. When it comes to US, all they need is their money. They’re not a danger for anyone, except their own people’s freedom.

Tagged with: politics, travel

Wiley ft Emeli Sande - Never Be Your Woman (Herve Re-work) (via tammyszu)


[ Posted Sun, 04 Apr 2010 12:04:00 ]

Embed code:

Tagged with: music

Daróczi Dávidról. Tavaly voltam egy előadás sorozaton, ahol ő is előadott (ezen kommunikációs szakemberek beszéltek a munkájukról, nemcsak politikában jártasak, de akik igen, azok is mindkét oldalról, ott volt például Orbán volt beszédírója is, volt SZDSZ-es miniszter is). Magabiztosnak tűnt, emberileg alapvetően szimpatikusnak, ha minden mástól elvonatkoztatunk (nem értettem egyet Gyurcsányék elvakult küldetéstudatával). Éppen azelőtt pár héttel ért véget Gyurcsány miniszterelnöksége, mégsem tűnt látványosan csalódottnak. Mellette egyébként nagyon határozottan kiállt, és nem tagadta, hogy elfogult az irányában. Szó szerint elhangzott ez a mondat: “Én szeretem ezt az embert.”. Magát az MSZP-t, már nem kedvelte annyira. Nagyon profi volt kommunikációs kérdésekben. Bármi is az oka a tettének, pontosan tudta, hogy egy héttel a választások előtt ez alapvetően tematizálni fogja a közbeszédet. Érthetetlen és megdöbbentő ez az egész. Még az jutott eszembe, hogy említette: megzsarolták a családja kapcsán valamivel, amit nyilvánosságra hoznának. Azt mondta, hogy hazugság, de nem lehet bizonyítani sem az ellenkezőjét sem az igazát ennek a vádnak. Azért említette, mert ilyen a politikai kommunikáció: a lényeg, hogy beszélnek valamiről, nem az, hogy mi az igazság, és az ellenfél ezt sokszor felhasználta ellenük. Nem tűnt úgy, hogy emiatt a dolog miatt nagyon aggódna, inkább érdekességként említette. Azt mondanám, hogy a politikának ehhez semmi köze, de ahogy mondtam: éppen most, amikor itt van a választás, legkevesebb erről kellett, hogy legyen egy tiszta gondolata.

Még annyit, hogy cigány származásúként tiszteletre méltó, amit elért egy alapvetően nem toleráns tág értelemben vett környezetben.

Nyugodjék békében.

Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő | Társadalom | Közélet | Világgazdaság Online

The past is a pretty good predictor of the future. It's not perfect. But human beings drive markets, and human beings don't change their stripes overnight. So to the extent that one can understand the past, there's a good likelihood you'll have some insight into the future. It's worked for us.
[ Posted Sat, 03 Apr 2010 00:37:00 ]

James Simons, The most succesful Hedge Fund manager of the world, 55th richest person in America, and the smaertest billionaire according to the Financial Times.

James Simons | AR Absolute Return - Alpha

Tagged with: quote, trading

Ausztriában is komoly gondokat okoz a devizahitelek kockázata. Az ottani Felügyelet viszont túl durván avatkozik bele a piaci folyamatokba. Ott is a CHF a divat, és ha az EUR túlságosan begyengül, emelkednek a törlesztőrészletek. Ott is sokan nemcsak ingatlan spekulációs (mert a lakásváráslás, pláne hitelre igenis spekuláció), hanem tőkeáttételes részvény spekulációs jelleggel vettek fel kölcsönt. Ezt gyakran részvényalapokon, életbiztosításokon keresztül tették. Ha ezek értek esik, márpedig 2008-2009-ben sokáig tette, akkor kemény veszteségek lehetnek. Persze fordított esetben nagy profit is lehet belőle.

A lényeg: szabadon választott spekuláció. Szabad piac, egyéni döntés. Nem kötelező. Az osztrák Felügyelet viszont erkölcsi felelősségét bőven túllépve most már előírja, hogy csak azok kaphassanak adott devizában hitelt, akik jövedelmüket is ebben kapják. Emellett a hitelből történő spekulációt - kvázi a szabad felhasználású jelzáloghitel egyik lényegét - is betiltotta. Ausztriában is azt hiszik a hatóságok, hogy az állampolgárok apukájának kell lenniük. Ahelyett, hogy a tájékoztatásra tennék a hangsúlyt, a saját döntéseiktől akarják őket megvédeni. Gyerekként kezelik őket, nem csoda ha néha azok is lesznek.

Hetilap: Nem frankó - HVG.hu

Tagged with: eco, finance

Mennyire nagy úr a megszokás a pénzügyi piacokon. A lett és a görög CDS felárákat összehasonlítva láthatjuk, hogy csak most kerültek ugyanarra a szintre. Alig több, mint egy éve a különbség négyszeres volt, ennyivel volt magasabb a lettek kockázati felára. A piacnak ennyi idő kellett, hogy azonos szinten ítélje meg a két ország rizikóját. De még most is tévednek. Mindkét ország súlyos válságon megy át, de Lettország egy egyszeri (kis ország, koncentrált export tevékenység miatti) brutális gazdasági visszaesése ellenére alacsony adósságállománnyal rendelkezik, és még a mostani gazdasági teljesítményével is könnyedén tudja fizetni a kamatterheket középtávon is. Görögország adósságállománya GDP arányosan a Lett négyszerese! Strukturálisan sokkal súlyosabb problémák vannak. A Lettek végrehajtották az elkerülhetetlen fiskális lépéseket, Görögország még mindig nem, ahhoz képest, hogy mit kellene tenni, még csak a felszínt kapargatják (és máris mekkora elégedetlenség van). Ne felejtsük: a CDS felár az államadósság nem fizetésére vonatkozik. Ez Görögországban sokkal magasabb. Ahogy a görög állami szféra és a szociális ellátást kapók megszokták, hogy a munka és segély nekik jár (nem jár, nem bírja el az ország), úgy a piac is megszokta, hogy egy eurozóna tag az biztos stabil ország, az új EU tag pedig biztos nem annyira. Hasonló a helyzet Amerika, Japán, Egyesült Királyság adósságának megítélésével. Évtizedek óta megszokták, hogy azok stabilak és kész. Hogy tényleg azok-e, azt a következő évek, egy-másfél évtized fogja eldönteni.

(ábra forrása: portfolio.hu)


[ Posted Fri, 02 Apr 2010 11:40:40 ]

Tagged with: eco, trading

“Pofátlanabbak vagyunk, mint gondolná”, csak most láttam az NFÜ hirdetését “Többet fejlődünk, mint gondolná”. Az MSZP kampányszlogen: “Többen vagyunk, mint gondolná”. EU-s vagy hazai közpénzt miért is ne használnának fel kampányra, szinte szó szerinti szlogen másolással. Hihetetlen.

Újabb szocialista botrány jöhet: MSZP-s szlogenbe bújtatott uniós kampány | Politika | Közélet | Világgazdaság Online

A Raiffaisen-nek akkora lehet a forint short kitettsége, hogy ilyenekre ragadtatja magát? Az ábra szerint a hosszú lejáratú devizaadósság besorolása rosszabb, mint Görögországé, amelyik bőven az ajánlott biztonságos kategóriában van, ami önmagában egy gyenge vicc. Az sem semmi, hogy Ukrajnával majdnem ugyanoda tesznek minket. Mindkét ország más-más háttérrel, de nagyobb adósságot, nagyobb hiányt, gyengébb gazdaságot tudhat a magáénak. Sokkal.

Külön nevetséges az is, hogy Írországot teszik a lehető legbiztonságosabb szintre. Pedig oda egész földrajzi Európában csak két ország fér fel: Dánia és Norvégia.


[ Posted Thu, 01 Apr 2010 17:52:00 ]

Tagged with: eco

Átadták az M6-ost most már Pécsig, de az öröm helyett a fanyalgás megy, hogy miért van alagút a dombokban. Ahhoz, hogy az ember véleményt alkosson az a minimális (de nem elégséges) követelmény, hogy legalább a másik oldal véleményét meghallgassa:

Index - Gazdaság - M6: ez a legdrágább, de nincs olcsóbb

Fogalmam sincs, hogy igaz-e amit írtak. Nem értek a löszös talaj támfalazásához, és a nyomvonal tervezés rejtelmeihez. Könnyen elképzelhető a hazai állapotok alapján, hogy a korrupció alakította a kivitelezési eljárásokat. Engem csak az zavar, hogy akik véleményt formálnak, azok meg sem próbálják megérteni, hogy mi miért történik, nem is néznek utána semminek, hanem egyből csípőből tüzelnek. A vitakultúra teljes hiánya, és az állandó pesszimizmus, ez zavar…és még ezer példát fel lehetne hozni.

Tagged with: society

Idegbeteg panda, hasonló jellegű japán kommentekkel.

木の枝にブチ切れるパンダ.mpg (via nekoLoVe06)


[ Posted Thu, 01 Apr 2010 14:15:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Minek szabályozni a vasárnapi nyitva tartást? Érthetetlen számomra. A vásárlók tudják, hogy mikor akarnak vásárolni, illetve mikor érnek rá. Az üzletek eldöntik, hogy a kereslet megfelelő nagyságú-e, és ez alapján nyitva tartsanak vasárnap, vagy nem. A munkavállalók pedig eldöntik, hogy a kínált bér esetén érdemes-e a vasárnapjukat munkára áldozni vagy nem. Mindenki a saját szabad akarata alapján szépen eldönti, hogy a lehetőségek közül mit választ. Minek ebbe erőszakosan, felülről beleszólni?

Egymillió aláírás a szabad vasárnapért - Pénzcentrum.hu

The government faces some challenges in growing out of its high public-debt levels given the current context of low economic growth, Alexander Kockerbeck, a Moody's analyst, said in a report released today. ...Italy has a proven track record in managing.”(…)Moody's has kept its AA2 rating since 2002
[ Posted Wed, 31 Mar 2010 15:34:00 ]

Funny thing to say about a country with the lowest activity rate in the EU, and soon a holder of GDP’s 117% public debt. I don’t know what Moody’s think (since 2002!). Italy is in a big trouble. I’m not saying there is no way out, but it’s not far from impossible. “Proven track record of managing”… Unbelievable.

Italy's High Debt, Low Growth Pose Challenge, Moody's Warns - BusinessWeek

Tagged with: eco

Csak hogy tudjuk, így kell táncolni a disco-ban. Már az elejét is nagyon nehéz feldolgozni, de ami 2:04-től jön, az priceless.

Finnish guy teaches how to disco (via stereoraadio)


[ Posted Wed, 31 Mar 2010 01:08:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Napi Cukiság, a világot az autó hátsó ablakából kíváncsian szemlélő kutya. (ma láttam, haláli volt tényleg)


[ Posted Tue, 30 Mar 2010 22:01:13 ]

Tagged with: fun, photo

A Kamermayer tér az egyik legjobb zug a szűk Belvárosban. Három irányban elindulva 2-300 méteren belül ott van a Ferenciek Tere, az Astoria vagy a Deák tér forgataga és zaja, itt pedig nyugalom és csend. Ott a kiváló Gerlóczy, most láttam, hogy a régi magyaros gyorséttermet (ami egész jó volt annak idején, csak nem oda való) felváltotta egy Guiness söröző. Egy-két fa, a névadó első polgármester szobra, ezenkívül egy darab gourmet szalámibolt árválkodik ott (a Gerlóczy utcában 20 méterre a sajtbolt párjával) és ez így nagyon jó. Ennek a térnek még az is jót tesz, hogy a becsatlakozó utcák nem sétálóutcák és a tér sem maga, viszont csak engedéllyel lehet behajtani a környékre. Így a turisták sem özönlik el a Váci utca irányából a helyet, de autó is csak nagyon ritkán megy el arra. Pedig már évek óta vannak (PDF) elképzelések a felújításra, ami - a legtöbb elkopott tértől eltérően - itt hiba lenne.

Tagged with: budapest

Ezek az emberek nem érdemelték meg a könyörületet, hogy megnézhessék a meccset. Lúzerek. A Heineken marketingesei egyébként tényleg ügyesek.

Heineken Italy. Case Study - Champions League Match vs Classical Concert (Real Madrid, AC Milan) (via uldissilins)


[ Posted Tue, 30 Mar 2010 00:16:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Most már nem telik el egy nap sem, hogy ne derülne ki egy-egy szélsőjobbosról valami epic-fail az álszenteskedés fronton. Tudom, hogy ezeket az ellenérdekelt fél (felek) nyomják, de a tények attól még tények. Csak az elmúlt néhány nap termése:

Ha valakinek esetleg még mindig nem lenne világos: az álszenteskedéssel van a baj, nem feltétlenül az adott cselekményekkel. Nekem az égvilágon semmi bajom azzal, ha valaki pornózik (aki akarja nézi, aki nem, az nem), vagy önmagában azzal sem ha MSZMP-s volt. Azzal persze már igen, hogy kerékbilincs ellen üvöltözve a mentelmi jogára hivatkozna, pláne ha pártérdekekért (vagy bármi másért) pénzt rabol. A legjobban mégis az zavarhat minden jóérzésű embert, ha valaki bort iszik és vizet prédikál, méghozzá helyenként nagyon durva retorika mellett.

Tagged with: politics

(…)az Európai Unión kívüli ország rendszámával rendelkező gépjárművet behozzák Magyarország területére, és azt a megfelelő vámeljárás lefolytatása nélkül, rendszeresen és tartósan használják - derül ki a közleményből.

A jogszabályok erre nem adnak lehetőséget, sőt, kötelező szankciók bevezetéséről rendelkeznek. Ezek szerint a vámok és adók beszedésén túl a vámhatóság vámigazgatási bírságot szab ki, illetve büntetőeljárásra is sor kerülhet.


[ Posted Sun, 28 Mar 2010 10:44:00 ]

Ennyit a határok nélküli Európáról. Egy mobil eszközt sokkal jobban megadóztatni, csak azért, hogy rosszul működő struktúrákat tartsanak fent, szemben egy általános szabad kereskedelmi elvvel, ez felháborító. Az állam a legnagyobb tolvaj az egész világon. A “hétköznapi” rablókhoz képest csak annyi a különbség, hogy erősebb a zsarolási potenciálja.

(Nekem nincs saját autóm, amivel járok az magyar rendszámú)

Totalcar - Magazin - Kiszedik a forgalomból a külföldi rendszámos autókat

Tagged with: quote, society

Gálvölgyi - Az optikus , az egyik legnagyobb jelenete (nem is tudtam, hogy van angol eredeti - ami gyengébb)


[ Posted Sat, 27 Mar 2010 16:27:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Új ismerősöm, a sebesség mérésre az út szélére kiállított rendőr. Nagyon barátságos volt, engedte, hogy lefotóztassam magamat vele, a masinájával együtt. Solymáron vannak, kb. 200 méterenként.


[ Posted Sat, 27 Mar 2010 14:56:00 ]

Nézem, hogy az LMP büszkén sorolja, mennyi közéleti személyiség van a listáján. Köztük egy olyan, hogy “Juga Veronika médiaszemélyiség”. Az meg ki? - kérdem én. Utánanéztem. Kapaszkodjatok:

Juga Veronika

Tagged with: politics, fun

Magyar Államkötvény piac
[ Posted Fri, 26 Mar 2010 10:37:00 ]

Minden jól működő pénzügyi piacon rövid és középtávon a várakozások és a hangulat alakítja az árfolyamokat, hosszútávon a fundamentumokhoz igazodva. A magyar kötvényeket most veszik mint a cukrot, a hozamok majdnem vonalzó mellett csökkenek. Ilyen a piac. Ami kicsit több mint egy éve 10-12% környékén is alig kellett, az ma 5-6% környékén is könnyedén kelendő. A piac is így gondolja, a Monetáris Tanács is igazodni fog: van tere további a kamatvágásnak is. Sokan csodálkoznak ezen, például ma reggel is a Café-ban Orbán Gábort (Aegon) is már kissé erőltetetten kérdezgették a kockázatokról, de azt mondta amit lát: nincs lényeges veszély, a választások sem, a görög vergődés sem. Technikai korrekció persze lehet, de a trend világos. A hangulat nemcsak rövidtávú kárt, de hasznot is tud okozni, ilyenkor bezzeg senki nem hibáztatja a “spekulánsokat”. A hatások pedig hosszútávon kiegyenlítik egymást a fundás görbe mentén. Stabil fiskális politikát kell csinálni, és akkor mindenki boldog, aki piaci szereplő (és nem shortol).

Tagged with: trading, eco

Magyarországon tényleg szinte minden ember, és minden párt baloldali. Legalábbis a Politográf szerint. Alig néhány órával azután, hogy leírtam a nézeteimet és nyafogtam egy sort, hogy nincs kire szavazni, bejelölt a Twitteren, gondoltam kipróbálom a tesztet, amely értékalapon igyekszik felmérni, hogy a politikai koordináta tengelyen hol helyezkedik el az ember. Az eredmény (fent zöld kitűzővel) nagyon hasonló lett az MDF kérdőívéhez. Nyilván ez is felveti a push-poll gyanúját, de ezt mindenki döntse el maga miután kitöltötte a tesztet. Sokkal érdekesebb, hogy a végén felsorolja az eredmények között mindenkiét, nemre, korra, lakóhelyre, de ami sokkal érdekesebb pártszimpátiák szerinti szűréssel. Ezt lehet végigpörgetni a csatolt képeken itt fent. Az eredmények alapján majdnem mindenki és minden párt baloldali-konzervatív, bár az MSZP-t olyan kevesen mondták, hogy az nem mérvadó (tényleg durván alulreprezentált a netezők körében az MSZP). A leginkább baloldali és egyben konzervatív párt a Jobbik, nagyon nagy az átfedés a Fidesszel, de az ő szavazóik inkább egy kicsit a centrista irányban vannak. AZ LMP lényegében az egyetlen liberális - baloldali párt szavazótábora értékrendjét tekintve, míg az MDF liberális - jobboldali. A magyarok konzervativizmusára jellemző, hogy éppen ez a két szervezet folytat elkeseredett küzdelmet e bejutásért/bennmaradásért. Meglepő még, hogy jobboldali-konzervatív ember alig van, a Fidesznek 2, az MDF-nek, LMP-nek, Jobbiknak 1-1 szavazója tartozik ide. Arra pedig kíváncsi lennék, hogy az “1-2 pofon belefér a házasságba” melyik értékrendhez tartozik…


[ Posted Fri, 26 Mar 2010 00:32:06 ]

photoset

Tagged with: politics

Hotels outperform the broad market.


[ Posted Thu, 25 Mar 2010 20:19:00 ]

Tagged with: trading

MSZP Strikes Back. Két videó is megjelent, ahol az MSZP hol poénkodva (lásd itt fent), hol grafikonokkal cáfolni igyekszik azon vádakat, amely szerint itt az elmúlt 8 évben minden rossz volt/lett. A Brian Élete átköltés szerintem tényleg ötletes lett, bár az autópályákat nem pártok, hanem kivitelezők építik, és az adózók fizetik. A másik videó viszont legalább annyira manipulatív, mint a “Mi Éveink”. Az ugyan igaz, hogy voltak azért eredmények is az elmúlt 8 évben, de azt csak durva csúsztatásokkal lehet megpróbálni elrejteni, hogy ha mérleget vonunk, akkor a negatívumok jelentős számban és mértékben felülmúlják a pozitívumokat.

Brian Magyarországon (via brianmagyarorszagon)


[ Posted Wed, 24 Mar 2010 22:16:39 ]

Embed code:

Az Erste-nél szünetel április 2.-án a certi-k kereskedése, az osztrák (!) munkaszüneti nap miatt. Felhívom a figyelmet rá, hogy ezek BÉT-en kereskedett termékek, és a BÉT aznap nyitva tart. Ez sokat elárul arról, hogy mennyire kicsi a magyar piac úgy általában :(

(persze a legtöbb alaptermék kereskedését adó piacok is zárva tartanak, de például a forintpiac nem lesz zárva csak éppen élőhalott lesz. Akárhogy is a közleményükben nem az alaptermékek kereskedésének a hiányára hivatkoznak)

Tagged with: trading

Molnár Lajos (volt egészségügyi miniszter) könyvéről
[ Posted Wed, 24 Mar 2010 01:03:17 ]

A cím telitalálat “Miért lettem antipatikus?”. A volt miniszter ugyanis az elakadt egészségügyi reform fő arca volt, mindössze kilenc hónapig, és egyrészt nagyon népszerűtlen volt, másrészt a nevéhez kötődik a patikaliberalizáció, amely a gyógyszerész lobbi ellenében sikerült végigvinni.

Molnár a könyvvel megvárta a választások előestéjét. Ezzel ugyan (akaratlanul?) segített a kormánynak, pontosabban az MSZP-nek, hiszen róluk is van kritika a könyvben bőven, viszont ártott magának és az egészségügynek, mert mostanra sok minden 3-4 éves múlt ködébe vész. Ekkora időtávból kevesebb embert érdekel, hogy pontosan mi történt. Az emberek nagyobbik része azt gondolja, hogy szétverték az egészségügyet, a kisebbik pedig azt, hogy valamiért nem fejezték be, amit elkezdtek. A részletekkel nem foglalkozik senki, pedig ez a könyv éppen erről szól. Molnár a könyv első felében (a végjáték kivételével) időrendben leírja, hogy mik voltak az előzményei miniszterségének, mi történt rövidre sikeredett bársonyszékben töltött időszaka alatt, és eközben diagnózist is felállít a magyar egészségügy problémáiról. Ezt régi beidegződések, mai napig is elő naiv tévhitek, és a helyzetet kihasználó lobbicsoportok tartják fogva. A könyv második felében kissé ad hoc jelleggel az egyes témaköröket is elemzi, de csak addig a mélységig, amíg az átlagos olvasó számára is érthető marad.

Még érdekesebbek azonban a politikáról szóló részek. Különösen a koalíciós partner gyenge jellemét, populista arcát domborítja ki, és ebben a jelek szerint igaza van. A legjobbak a Gyurcsány Ferencről szóló részek, a “Hát te se érted, hogy semmi más nem akarok lenni, csak Magyarország miniszterelnöke?” idézet mindent elmond. Még inkább megdöbbentő a könyv végén az, ahogyan az akkori kormányfővel üvöltöznek egymással, közvetlenül a lemondás előtt.

A könyvnek persze vannak a volt miniszterre nézve is negatívumai. Liberális politikustól és szakembertől is elfogadhatatlan az, hogy egy kórházlátogatás után az adott állapotokat látva, mint egy alamizsnát szóró király, hirtelen ötlettől csak úgy kiutal 20 millió forintot, és erre a könyvben még 3 év múlva is büszke. Azt, hogy Molnár mennyire volt jó miniszter és vezető, nehéz megmondani, a könyv elolvasása után is, de intő jelek azért vannak. Már a bemutatásakor elhangzik: “nehéz ember, nehéz munkára”. A később leírt konfliktusok is minimum kérdőjeleket hagynak ez ügyben.

Viszont a könyv alátámasztja, hogy az egészségügyi reformlépések iránya, és a be nem fejezett tervek nagyrészt helyes úton voltak. Számomra nagyon szim-patikus amit Molnár képviselt, és tudom, hogy ezzel bővebben kisebbségben vagyok. A többség számára ő és utódja egy nagy szemét, aki szétverte az egészségügyet (bizonyára jól fel volt építve előtte…). Éppen ők azok, akik nem szoktak szembenézni a problémákkal és nem nézik meg a részleteket, így sajnos ezt a könyvet sem fogják elolvasni. Rájuk férne.

Tagged with: politics, eco, society

Zsiday Viktor az államcsőd kockázatokról
[ Posted Tue, 23 Mar 2010 13:40:00 ]

Van egy érdekes riport a Portfolión arról, hogy miközben a piacok emelkednek, államcsődök várhatóak. Ráadásul a fejlett országokban. A videóban Zsiday Viktor érdekes pontokra és párhuzamokra világít rá, amikre most csak nagyon kevesen figyelnek. A beszélgetés persze PR jellegű, a Portfolió az általa írt könyvet reklámozza, amely a világtörténelem leghíresebb mániáiról és válságairól szól, el is hangzik párszor, de azért ez nem zavaró. Egyébként 15 éve már jelent meg egy hasonló témakörrel foglalkozó könyv, Kenneth Galbraith: A Pénzügyi Spekulációk Rövid Története.

Zsiday a riportban kihangsúlyozza, hogy mennyire súlyos probléma az államadósság egyes országokban, és hogy mennyire szkeptikus a politikai megoldásban. Szerinte a piacok fogják rákényszeríteni ezeket az államokat a megoldásra (ahol még lehet), de több esetben be is fog következni az államcsőd. Én is nagyon borúsnak látom a helyzetet, de talán ennyire nem. Szerintem a katasztrófa elkerülhető, és lehet is rá politikai erő, de még ha sikerül is, akkor is fog fájni a középosztálynak olyan országokban mint Japán, Anglia, Olaszország. Vagy a megtakarításaik elvesztése (konkrét államcsőd), vagy a vagyonuk elértéktelenedése (elinflálás), vagy a jövedelmük durva megnyirbálása (adóemelés) által. Mindezek ráadásul gazdasági visszaesést is okoznak majd.

Az pedig, hogy a görög probléma nem az eurozóna problémája teljesen igaz, de nagyon úgy tűnik, hogy nem is az EU dobja a(z átmeneti) mentőövet.

Szóval egy nagyon érdekes riport, videó itt:

PORTFOLIO.HU - Online gazdasági újság - Videó melléklet

Tagged with: eco

A szakszervezet ellenzi, hogy a Tesco különböző városokban, eltérő fizetést ad. Ébresztő! Üdvözlöm a hipermarket dolgozóit a való világban. Persze, hogy más lesz a fizetés Budapesten, mint Ózdon, hiszen a fővárosban jobb a vásárlóerő, drágábban lehet adni a termékeket, vagy ha nem, akkor többet vesznek belőlük. Adott munkaerőre magasabb bevétellel számolhatnak. Ezen az alapon a szakszervezet azt is követelhetné, hogy legyenek azonosak a bérek az Angliában. Nyilvánvalóan senkinek sincs joga megmondani, hogy a Tesco eltérő földrajzi helyeken eltérő fizetést adjon.

Ha például ugyanazon a helyen, ugyanabban a munkakörben egy férfi és egy nő ugyanolyan jó munkát végez, akkor egyiküknek sem lehetne alacsonyabb fizetést adni, hiszen a munkaadó számára a munkájuk egyformán értékes, és az arra eső bevétel ugyanakkora.

“Melós szakszervezet” kontra Tesco - Elmérgesedett a helyzet | Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete

Tagged with: eco, society

Egy kis bepillantás Mesterházy Attila magánéletébe. Bullshit a köbön:

Ismerje meg jobban Mesterházy Attilát! - Képviselő Funky

A legdurvább rész 02:32 után van a fenti linken található videóban:

“mindig megpróbáltam megvédeni azokat, akiket a többiek cikiztek, vagy esetleg kifiguráztak(…)mindig próbáltam a gyengébb oldalára állni az ilyen konfliktusokban és vitákban. Valószínűleg a szolidaritás, meg az igazságosság érzete már akkor is valamilyen formában része volt az életemnek”

:)

Aki ezt a dumát be****ja, az bármit elhisz.

Tagged with: politics, fun

Fernando Alonso, and his new car. He got it from his team, free of course. He has the best job in the world.


[ Posted Mon, 22 Mar 2010 20:20:00 ]

Tagged with: photo, formula1

It’ll be interesting, how Americans will feel about stricter healthcare controls and government affect on decision making, which is a common thing for most of Europeans. Here, no one ever questions if an all healthcare coverage is necessary.

I think expanding the coverage to as many people as possible is good thing if we look at the principles. The big question is the effect on budget, and the economy itself (through healthcare providers, companies over 50 who are obliged to pay health insurance, etc.).

It’s a little funny that 32 million people’s healthcare depended on 4 Congress members. If any 4 of the 219 Democrats changed his/her mind, the bill would have failed.

Congrats to Obama anyway, this is a big political win, and might be a big win for America, but it’ll need at least 10 years to tell.

Landmark health care overhaul bill heads to Obama’s desk - CNN.com

Tagged with: eco, society, politics

An amazing video about the subprime collapse.

It is strongly based on Michael Lewis’ book. I just realized that he is the same person who wrote Liar’s Poker, an eighties classic. But what is more fantastic, ha is the one who also wrote the book Blind Side, which was made a great movie last year! (Yes, the one with Oher’s story, and Sandra Bullocks Academy award performance). What a small world.

One of the winners of the subprime crisis is a young guy, with an Asperger-syndrome, and a cancer survivor, who lost one of his eyes. You can’t even imagine stories like this. This is reality.

The conclusion: credit rating agency’s are not dumb, but they told their clients what they wanted to hear. The system was the problem. And he states, most of these big financial insitutions are not criminals, but were in a “mass delusion”. Still, they don’t take enough responsibility.

60 Minutes FULL episode (March 14, 2010) PART 1 - Wall Street: Inside the Collapse (via bjskyelord)

(also a great written interview with Lewis here)


[ Posted Sun, 21 Mar 2010 22:47:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, eco

Vannak azért durva autók Budapest útjain. Ezt a Ferrari 612 Scaglietti-t ma dél táján fotóztam a Pozsonyi úton. A tulajdonosának nem okoz gondot 15 deka párizsit venni, mert a linken látszik, hogy használtan is 150 e EUR (~40 m Ft) környékén van, és a rendszám magyar, tehát a magas magyar adókat is kifizette hozzá. Tegnap pedig egy fehér SLR Mercedes-t láttam Budán, ami szintén használtan ennek a duplája is lehet.


[ Posted Fri, 19 Mar 2010 19:12:00 ]

photoset

Tagged with: photo

Az IMF-hez fordulás kényszerét még a napokban is tagadó görög kormány mai bejelentésében még mindig tetten érhető némi zsarolási szándék, határidőt azért szabtak meg, mert érzékelik a Németország és Franciaország, valamint az Európai Központi Bank francia elnöke közötti feszültséget a görög válságot illetően. Franciaország szíve szerint létrehozná a görögök által kért európai mentőövet, Jean-Claude Trichet pedig körömszakadtáig védené a monetáris unió jelenlegi formáját, az a Németország azonban, amelyre az eurózóna stabilitásának egész terhe nehezedik, és amelytől a mentőakció finanszírozását várják, más úton indult el ezekben a hetekben.

Az elmúlt hetek német megnyilatkozásai alapján egyértelmű, hogy ragaszkodnak a monetáris unió azon alapszabályához, mely szerint a monetáris politikai szuverenitásukat feladó, de fiskális politikai kompetenciájukat megőrző tagokat az tartja vissza a felelőtlen eladósodástól, hogy csődhelyzet esetén a zóna többi állama nem menti ki a felelőtlenül viselkedő tagot.


[ Posted Thu, 18 Mar 2010 18:25:06 ]

Alapvetően egyet lehet érteni Németország álláspontjával. Ami jelen esetben történik az nem Európa (és pláne nem az euro), hanem Görögország gyengesége. A piacok felé egy pillanatig sem szabad érzékeltetni, hogy az ellenkezője lenne igaz. A saját fiskális politikája mindenkinek a saját felelőssége. (ebből a szempontból például az eurozónán belül Olaszországnak, is lehetnek érdekes körei)

TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin - Kapituláció Görögországban

A Jobbik újabb nevetséges beégése. A szóvivőről képek láttak napvilágot, ahogy meleg felvonuláson pózol más résztvevőkkel együtt. Ez ugye nem lenne probléma egy normális, toleráns kultúrkörben, de nézzük csak meg a Jobbik “Kiskátéját”:

26. Mi a véleménye a Jobbiknak a homoszexualitásról?
A Jobbik szerint a nemi vonzódás és a nemi élet magánügy, amely nem utcára való. A homoszexualitás nem természetes vonzódás, ezért propagálását, utcai felvonulásokon való vulgáris megjelenítését a leghatározottabban elítéljük, azzal szemben a legkeményebben fellépünk.

Ilyen keményen lép fel a párt szóvivője: http://picasaweb.google.ca/101660385914854645674/Melegedo#

:)

Azt se felejtsük el, hogy mi a párt álláspontja a drog használat ügyében:

(…)kábítószerrel való visszaélés egyértelműen tiltott tevékenység. Hasonló esetekben minimum felfüggesztett börtönbüntetést tartunk elfogadhatónak. Ha a magyar bíróság ilyen elnézőnek mutatkozik a vitathatatlan törvénysértések esetében, az újabb, súlyosabb visszaélésekre buzdít.

Nos, a szóvivő nem biztos, hogy így gondolja:

http://picasaweb.google.ca/101660385914854645674/Betepve#

:)

Forrás: Végre egy jó fej jobbikos - Képviselő Funky

Tagged with: politics, fun

Felvidék én így szeretlek ! - Nem lehet mit hozzátenni, kalap le.


[ Posted Wed, 17 Mar 2010 16:09:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, society

Gold is still in a strong long-term uptrend. Fear of inflation and traditional asset classes decreasing remains here. It’s in a congestion zone recently, there is a 85% of breakout either way, in 4 weeks. If it does, 70% it’ll make up, and 30% down.


[ Posted Tue, 16 Mar 2010 20:21:00 ]

Tagged with: trading

Megvan az első Michelin csillag Mo.-n (Costes-nek), most már akkor megnyugodhat az elegáns éttermek vezetése és ezután bátrabban kiszolgálhatja az igazi vendégek igényeit. Talán vége annak, hogy a kedves kuncsaft egy kísérleti labor alanya legyen, akit túlzott erőszakkal akarnak átnevelni.

Gerendainak pedig respect, ez a második olyan vállalkozása, amivel felnagyítja Budapestet a térképen.

Index - Kultúr - Michelin-csillagot kapott a Costes étterem

Tagged with: food

Academy Award Winning Movie Trailer very funny :) (via BriTANicKdotcom)


[ Posted Tue, 16 Mar 2010 01:37:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, fun

Király utca és környéke - Recesszió 2010 Q1 (további képek a linkre kattintva)


[ Posted Mon, 15 Mar 2010 19:50:00 ]

photo-link-url

Tagged with: photo

US still leads, every other major market and continent lags this year. In dollar terms it beats Germany (EWG ETF), Brazil (EWZ ETF) and China (FXI ETF) as well. This might go on for a couple of weeks, maybe months, but not much longer.


[ Posted Mon, 15 Mar 2010 18:47:00 ]

Tagged with: trading

Egy kis választási számolgatás
[ Posted Sat, 13 Mar 2010 15:03:00 ]

Nagyon valószínű, hogy a Fidesznek meglesz mind a 176 körzet. Csináltam egy vázlatos szintű, de sokat mondó számítást. A 2006-os szavazótáborok közül: a FIDESZ megtartotta a szavazóinak 90%-át, 10%-átment a Jobbikhoz. Az MSZP elvesztette az 50%-át, 15% a Fideszhez, 10% a Jobbikhoz ment át. Az SZDSZ szavazók 60%-a ment az MSZP-hez. Továbbá a Jobbik 6%-ot szerez az eddig nem szavazó inaktívak/új szavazók közül. Más párt bejutásával nem számoltam.

Az EVK eredményeket simán arányosítva így azt kaptam, hogy az MSZP az első fordulóban három helyen tud nyerni. A két XIII. kerületi körzet és Kazincbarcika. És ez még csak az első forduló, ha esetleg lesz is valahol MSZP-s vezetés, a második fordulóban (az elsőben 50%-ot sehol sem szereztek) sokan csak azért is leszavaznak majd a Fideszre, hogy ne az MSZP nyerjen.

Ráadásul a számításom még igen óvatos is ebből a szempontból, mert a közvéleménykutatások szerint a Fidesz nemhogy veszített volna a szavazótáborából a teljes népesség körében, hanem nyert is, az MSZP pedig többet veszített, mint 50% és a volt SZDSZ szavazóknak a 60%-ra sem számíthat.

Táblázatban az összes körzet, MSZP számára a jelenlegi közvélemény kutatások szempontjából kedvező forgatókönyv (még csinálok többet is): ITT.

A valószínűbb, korábban belinkelt forgatókönyv nagy vonalakban.

—-

Az MDF nagyon nagy bajban van. Nemcsak a BP-i lista miatt, hanem azért is, mert rájuk különösen igaz az, hogy a 20 területi lista szinte biztosan szükséges. Négy éve BAZ kivételével mindenhol 4-6% között teljesítettek, de a legtöbb helyen 0,5%-nál kisebb volt a különbség az 5%-hoz. Az országos listás szavazatok közül 270 403 kellett az 5%-hoz és ezt az MDF ezt alig több mint 2400 fővel lépte át. A legtöbb megyében az 5% körüli szint önmagában 7-11 e szavazat, így ha ugyanakkora nagyságrendű a szavazótábor (nem valószínű, hogy nagyobb, kisebb viszont könnyen lehet), akkor egyetlen területi lista hiánya beteheti a kaput, nemhogy 8, ami most hiányzik. És akkor a BP-i listakudarc megsemmisítő hatásairól nem is beszéltünk. (az MDF 4-6%-os támogatottságát az EP választás is megerősíti - igaz akkor kisebb volt a részvétel, de a 4-6% minden megyében igaz volt, érdekesség, hogy BP-en tavaly 6,54%-ot értek el.

Az LMP is látványosan szenved, de nekik abból a szempontból szerencsésebb a helyzetük, hogy vannak látványosan erősebb területeik, tavaly az EP választáson (náluk még csak ebből lehet kiindulni), nagyon erősek voltak BP-en és Pest, Fejér, Veszprém, Baranya és Csongrád megyékben. Nekik valószínűleg nem akkora katasztrófa, ha nem lesz lista Szabolcsban, vagy Nógrádban, mert ott tavaly alig értéke el az 1%-ot, a lényeg, hogy az erős megyéikben jól szerepeljenek. Igaz, még ezekben sem állnak jól, Csongrád és Veszprém megyékben még egy jelölt cédulái sincsenek leadva.

Tagged with: politics

“Csődbe mentünk volna, ha nincs a válság?” Az államadósság számai mást mondanak, ez egy tévedés, még ha Demján is állította, és azóta sokan. Az ábrán látható, hogy 2006 végéig dinamikusabban, azután enyhébb ütemben emelkedett a teljes adósság, a válság kezdetéig. 2006 második felétől erős kiigazítás következett be, elsősorban a bevételi oldal segítségével. Ezzel a költségvetés egyensúly közeli helyzetbe került, viszont mivel adókkal, KKV sanyargatással sikerült ezt elérni, a szociális kiadásokból nem vágtak vissza, ezért a gazdaság teljesítménye lelassult, legyengült. Ekkor jött a válság, és hirtelen az államadósság oldalán is megváltozott a kép. Innentől szinte a teljes ugrást az IMF hitele okozta, sőt a forintadósság már csökkent és a 2006 végi érték alá csökkent. Ha nem lett volna a válság, az adósságteher relatív csökkent volna, szép lassan engednek az adókból is, és megindul a gazdaság. Viszont a strukturális gondok miatt (elsősorban inaktivitási ráta magas szintje) továbbra is/ugyanúgy lemaradók lettünk volna a régióban még legalább 3 évig. A válság viszont minket is 4-5 évvel dobott vissza.

Még két érdekesség.

A devizaadósság mértéke kb. 10%-kal lenne alacsonyabb, ha nem gyengült volna a hazai fizetőeszköz a válság előtti szintjeihez képest. Ez a teljes adósságon belül 4%. Ha márciusban nem fordulnak meg a piacok, akkor ez a két szám még +10%-kal és 4%-kal lenne magasabb. A belénk fektetett bizalomnak nagyon nagy szerepe van, ezermilliárdokban mérhető az értéke (és akkor még a magas kockázatelvárás miatti forintkamatokról még nem is beszéltem)

A magyar vezetés és pláne a háztartások óriási bravúrt hajtottak végre, hogy nemhogy nominálisan, de pláne reálértéken és még inkább pláne a gazdaság visszaesése mellett hajtották végre/viselték el a kiigazítást.

Ha nem lett volna válság, akkor nem lett volna szociális kiadás megnyirbálás, és lassabban kellett volna mindezt elviselni, de az államadósság akkor is alacsonyabb lenne. Nagyjából éppen az IMF hitelek mértékével.

(az IMF hitel ettől függetlenül szükséges volt, mert ha jóval kisebb is volt a költségvetési hiány, attól még volt, és azt finanszírozni kellett. Viszont 2008 októberében annyira bepánikolt a világ, hogy senki nem mert államkötvényt venni nálunk és még sok más országban sem, ezért nem volt más választás, mint tőlük kérni. Ha megnézitek a zöld vonalat, nem is volt szükség azonnal 26 mrd dollárra, és a mai napig sem használtuk fel az egészet, valószínűleg már nem is fogjuk)


[ Posted Fri, 12 Mar 2010 19:39:00 ]

Tagged with: eco

A várakozások vezetik a piacot, vagy a piac vezeti az elemzői várakozásokat? Érdemes megnézni, ahogy az EPS várakozások szinte tökéletes harmóniában zuhantak majd kezdtek kapaszkodásba, a VISSZATEKINTŐ EPS valós alakulásával. Az ábrán legfelül az EPS várakozások a vízszintes tengely időpontjában az adott évekre (főleg a citromsárga és kék vonalat érdemes nézni, ami 2009 és 2010), középen ugyanezen év visszatekintő EPS alakulása, legalul pedig maga az index, amelynek komponenseire szól az összesített EPS várakozás és tényadat. A középső ábra azért ilyen pixeles, mert a mellett lévő jobboldali hosszabb távú ábrából szedtem ki, ahogy nyíllal jeleztem. Nem szép grafikai megoldás, de a lényeg látszik. Egyértelmű a következtetés: a várakozás nem alakít önmagában semmit, az elemzőknek gőze nincs a jövőről, a valós EPS és az azokból értékelt árfolyamok szabják meg a várakozások irányát. A piac dönt arról, hogy mit várunk (általában).

Más szóval: az EPS várakozások úgy estek, ahogy a valós tényadat EPS-ek. Mindez a piaci árfolyamokban is meglátszott, lásd az ábra alján az S&P 500 ugyanerre az időszakra.

Talán annyit lehet következtetni az egyedi részvényekre szóló EPS várakozásokból, hogy adott részvény vagy adott ágazat (összesített) EPS-e hogyan fog változni egymáshoz képest, melyik nő majd gyorsabban, tehát relatív teljesítmény kapcsán. Ez azonban csak a fundamentális mutató teljesítménye, hiszen a részvényárfolyamban általában már beárazzák a magasabb várható növekedést a nagyobb értékelési mutatók által. Így még ezen a szinten sem látom azt, hogy az EPS várakozásoknak bármilyen rendszeres és jelentős előrejelző képessége lenne a részvényárfolyamokra. A reflexivitás miatt ez oda-vissza működik, mindkettő hat a másikra, így nincs közvetlen egyirányú ok-okozati kapcsolat.


[ Posted Thu, 11 Mar 2010 23:47:16 ]

Tagged with: trading

Jelenlegi tippem a választás végeredményére.

Részletek és modell alkalmazás: Ki nyeri a választást?


[ Posted Thu, 11 Mar 2010 19:53:00 ]

Tagged with: politics

2006 végén még csak szótagokat dadogott, de egy mondatot tisztán hajtogatott: Gyurcsány, takarodj! Mert ezt sokszor látta és hallotta akkoriban, de hidd el, nem mi tanítottuk be neki. (…) De a legnagyobb hatást a tavaly július 4-i Erzsébet téri események gyakorolták rá. A tévén keresztül követtük a történéseket. Mikor Gábort bilincsbe verték a rendőrök, Beni kérdezte, hová viszik apát. Mondtam, hogy a rendőr bácsik elviszik a börtönbe, mert leült a gárdisták közé. De miért viszik el a gárdistákat? Azért, mert Draskovics bácsi nem szereti a gárdistákat és apát sem. De anya, a gárdisták rosszak? Nem, ők jók. S Draskovics bácsi rossz? Igen, kisfiam. Anya, akkor a rendőr bácsik miért nem Draskovics bácsit viszik a börtönbe? Egy négyéves még szimplán gondolkodik. Neki a fehér fehér, a fekete fekete, a jó jó, a rossz pedig rossz.
[ Posted Tue, 09 Mar 2010 19:19:00 ]

(Vona felesége a gyermekükről egy riportban a Barikádból)

Ugye ez csak valami vicc? A Draskovics a rossz, a gárdisták a jók, ezt mondja a 4 éves gyereknek az anya, de a gyerek gondolkozik szimplán, fekete-fehér kategóriákban, és ő nem? Egyáltalán miért kell egy ennyire kis gyereket politikával tömni? Nem az lenne a legjobb, ha szépen, játszva nőhetne fel? Miért kell végignéznie, ahogy az apját elviszik a rendőrök? Nem mellőle ragadták el, az anyja a TV-n végignézette vele. Akár jogosan vitték el, akár nem, ezt rettenetes sokk lehetett látnia. Egy 4 éves gyerek nem érti, hogy mi miért történik. Bár ahogy látom, egyes felnőttek sem. Mindezek után a gyerek történetét még fel is használják a kampányban, közben pedig csodálkoznak, hogy a magánéletüket is támadják. Tényleg ennyire nem értik, hogy mit csinálnak?

Hátország a küzdelemhez

Ha már Barikád, belenéztem és azt örömmel láttam, de tényleg, hogy a Forma-1 beharangozója is ott van a cikkek között. Ez ezek szerint a pártálláspont alapján ez nem egy globalista, multitőkéből élő, népeket kiszipolyozó, kommersz őrület, pláne hogy hazánkat is érinti.

Tagged with: quote, politics

Járai irányvonala bíztató
[ Posted Tue, 09 Mar 2010 14:50:00 ]

Járai Zsigmond egy konferencián beszélt a szükséges gazdaságpolitikai lépésekről.

Origo cikk

Tagged with: eco, politics

The economy is hitting us all pretty hard - FAIL Blog: Epic Fail Pictures and Videos of Owned, Pwnd and Fail Moments


[ Posted Mon, 08 Mar 2010 20:20:00 ]

photo-link-url

Tagged with: fun, photo, eco

This is going to be the most exciting Formula 1 season ever - here is why
[ Posted Sun, 07 Mar 2010 21:41:00 ]

Less than one week to go, and this is going to be huge:

1. There will be 4 World Champions on the grid, with a combined championship wins of 11 (Schumacher 7 + Alonso 2 + Hamilton 1 + Button 1), which is an all-time high.

2. Alonso, the best driver in the race, in a Ferrari.

3. Schumacher is back from pension, and has a strong car.

2. An all-Brittish team, McLaren itself is English, Button+Hamilton, and even the test driver Gary Paffett is from the UK.

3. An all-German team, Mercedes, Schumacher, Rosberg (OK, he is half German, anyway I’m with him on this picture during the Hungarian Grand Prix in 2008), and even the test driver the well-known Heidfeld is there as a German too.

4. An all-Latin team, Ferrari, Alonso, Massa, and yes: even the test drivers are from Latin countries, Gene from Spain, Badoer and the well known veteran Fisichella from Italy.

5. Red Bull’s owner Mateschitz now demands the title, and he might get it via Vettel, but backup Webber is an experienced guy, who could cause surprises.

6. After 16 years, a guy named Senna is on the track. And he looks like hungry to prove himself to be in the same league as his uncle was.

7. Besides Senna, fresh new faces like Petrov (first ever Russian in F1), or Hülkenberg are there too. Now there are many new nations’ citizens among the test drivers, like Czech Republic, Malaysia, China.

8. Lotus returns to F1. A legendary team, many wins in the 70’s, and who could ever forget the young Ayrton Senna in that black car?

9. A lot of talented and succesful driver had to learn a new car: Button, Alonso, Schumacher, Rosberg, Barrichello, Kubica, Trulli, Kovalainen, Glock.

10. Virgin as a team is here, and whenever Branson gets into something, it’s never boring.

11. The new points system even gives the 10th one point.

12. No refueling during races, less time in pit, more room (or time?) for overtaking on the track.

13. One Japanese driver - Kobayashi remained in F1, this means there will be crazy manouevers, and many broken cars. Banzai!

Formula 1 Season preview on the official site

Tagged with: formula1

Tartós Befektetési Szerződés kérdés - többet egy évben lehet?
[ Posted Sun, 07 Mar 2010 11:12:00 ]

Egy blog olvasó kérdése és lent a válasz:

“Az egyik legutóbbi témával kapcsolatban kérdeznék:
- TBSZ esetén, lehetséges 1 adott évben több befektetési szolgáltatóval is szerződni, vagy a megkötés csak az egy szolgáltatónál kötendő TBSZ mértékét korlátozza évi egy alkalaomra? (ha esetleg linket is tudnál küldeni, megköszönném, mivel próbáltam keresni a neten, de a sablon leírásokon kívűl nem találtam sajnos)”

Az én értelmezésem szerint egy évben több befektetési szolgáltatónál is lehet egy TBSZ-t kötni. Erre utalok itt a 4. oldalon is:

http://www.bwm.hu//elemzesek/Befekteteseket_erinto_adok.pdf

Kérdés, hogy mennyire van értelme, tekintve, hogy a felhalmozási évben az adott TBSZ keretében lehet új összegeket befizetni. Talán csak akkor ha adott évben merül fel valószínűsíthető legalább felhalmozási év + 3 éves időtartamra pénz befektetése, és ezt olyan befektetésekben osztaná meg az ember, amit egy befektetési szolgáltató együtt nem tud biztosítani.

Tekintve, hogy nem vagyok jogász, a véleményem nem garancia, kérlek a törvényben (pl. az fn.hu törvénytárában), és jogásszal is egyeztess a kérdésben.

Befekteteseket_erinto_adok.pdf (application/pdf objektum)

Tagged with: investing

A Jobbik miért csinál sportot abból, hogy teljes mértékben tapasztalatlan embereket nevez ki vezető posztra, szakpolitikai területeken is? Nehezen hiszem el, hogy egy minimum 500 000 fős szimpatizáns táborból nincsenek olyan valós szakirányú végzettséggel és legalább 10 év tapasztalattal bíró emberek, akik ezeket a helyeket betölthetnék. Bár lehet, hogy ez a helyzet. Mert számos ponton olyan emberek vannak, akik szó szerint nulla gyakorlati tapasztalattal bírnak, sok esetben még szakirányú diplomájuk sincs, esetleg éppen végzik azt, de vannak olyanok is, akiknek egyáltalán semmilyen végzettségük, szakmájuk sincs. A beszélőkéjükkel és az önbizalmukkal ugyanakkor nincs baj. Ezt eddig más pártból csak a Fidesz engedte meg magának, és ők is csak Deutsch Tamás személyében. Példák:

Ezek még csak a vezetői posztokról hozott példák, a képviselőjelöltek szintjét meg sem néztem. Úgy látszik a szavazókat nem zavarja a szinte totális tapasztalatlanság (bár tavaly Gusztos Péter esetén - egyébként érthető módon - zavarta), valószínűleg ők egy darab követ is megszavaznának, ha azt mondja amit hallani akar, bár ez szinte mindegyik más párt szavazótáborára is igaz. Persze vannak politikában is érvényesíttetni kívánt szakmájukban, hivatásukban komoly tapasztalattal rendelkező emberek, például Balczó, Morvai, de a vezetők többsége elképesztően tapasztalatlan. Hogy a szavazók elkeseredettek és nem érdekli őket a háttér, még valahol értem (nem megértem), de hogy ezek a politikusok úgy oktatják ki az embereket és náluk kétszer annyi idős politikai ellenfeleket, helyenként igen durva retorikával, hogy nekik semmilyen érdemi tudásuk és ezek szerint önkritikájuk sincs, az elképesztő. Akkor még nem is beszéltem arról, hogy amit mondanak vagy állítanak mennyire állja meg a helyét.

Tagged with: politics

Csak most tudtam meg, hogy Oszkó Péternek van egy blog-ja, tele szó szerint saját szemszögből készített fotókkal. Láthatunk képeket:

Ha valaki félretéve az előítéleteket olvassa a szöveges részeket és bejegyzéseket, akkor egy kis bepillantást nyerhet a pénzügyminisztert napi munkája során leginkább foglalkoztató kérdések körébe. Oszkó úgy tudott a rendszerváltás utáni legszakmaibb és legjózanabb (a kettő között nem véletlen az erős korreláció) pénzügyminiszter lenni, hogy még csak nem is közgazdasági szakon végzett. Ha alaposan elolvassuk a blog-ot, talán felismerhetjük, hogy miért nem akar több lenni, mint amire a helyzet engedi, és ez miért jó.

Tagged with: eco, finance, photo, politics

A legjobb 10 étterem ha külföldi vendéggel vagy (és a pénz nem akadály)
[ Posted Wed, 03 Mar 2010 21:04:20 ]

1. Alabárdos

2. Ráspi (Fertőrákos, már van Budapesten is, még nem voltam, ugyanolyan jónak néz ki)

3. Vadrózsa

4. Bock

5. Kakas

6. Villa Medici (Veszprém, és utána végigsétálni az állatkerten, egy kis szerencsével látsz hiúz foglalkoztató etetést és az oroszlán szó szerint 1 méterről a képedbe ásít)

7. Náncsi Néni

8. Múzeum

9. Búsuló Juhász

10. Jardinette

Értelemszerűen a hazai, autentikus ízek a fő tényező (legalább részben), a minőség és az élmény mellett, és persze fontos az olyan borválaszték, amin van bőven a hazai tájegységekről is. A listán szereplő éttermek közül mindegyikben jártam legalább egyszer, de van több is, ahol évekkel ezelőtt. Ha tehetném minden másnap ilyen helyeken ennék, de van amelyik azóta megváltozhatott, séfet váltott, rosszabb lett, bezárt, tudomisén. Van persze egy csomó nagy nevű étterem, ahol nem voltam, nyilván ezek itt nem szerepelhetnek.

Tagged with: list, food

Watched Michael Moore’s Capitalism: it is the dumbest documentary ever.

A populist view and more: there is an action plan which could make problems even worse. I truly believe he sees real problems and has a good intention, but way too unprofessional to know any kind of solution.

1. Take your money out of your bank if it took bailout money”

Yeah, this is the way to make the financial systems collapse, and make the whole economy ruined.

Do not invest in the stock market.”

And stay a worker forever. If you’ll have savings and lucky, you beat inflation by 0,5%.

You can also buy very safe government savings bonds or T-bills.”

Very “safe” at 12,5 trillion total debt (more than 80% of GDP) and climbing.

When in the human history will finally understand, that we’re living in a risky world. Whatever we do to hide it, it’s still here. There are going to be recessions. If you buy your house on mortgage, you take risk. If you buy your house with all cash, you take risk, another kind. If you rent your house, you take a third kind of risk. Life is risk.

“Michael Moore’s Action Plan: 15 Things Every American Can Do Right Now” | MichaelMoore.com

Tagged with: eco, movie, society

why Mr Kim (Jong-il) would ever give up confrontation with America when his legitimacy rests upon it. After a deadly famine in the mid-1990s and, in recent weeks, a bungled currency confiscation, he has no interest in claiming to stand for material prosperity. Anyway, South Korea wins that competition hands-down. Rather, nuclear crises since 1994—and the detonation of a first nuclear device in 2006—allow him to present himself as the nation's defender against aggression. In 2009 the country's ...military-first policy, making the armed forces the nation's highest priority, was even enshrined in the constitution. Fascism is Mr Kim's last refuge. Giving up nuclear weapons would spell the end. So he negotiates with America not to end tensions, but to manage them: neither all-out war nor all-out peace.
[ Posted Tue, 02 Mar 2010 22:42:00 ]

100% agree. NK’s leader(s) are no threat to the world, but to their own people. For 7 decades now.

Banyan: The mother of all dictatorships | The Economist

Tagged with: quote, politics

Megkérdeztük Dr. Janák Lajost, a Baktay Ervin Asztrológiai Intézet vezetőjét, hogy egy hullócsillag képes-e előidézni változásokat a horoszkópban, de azt a választ kaptuk, hogy egy efféle égi jelenség vizsgálata nem tartozik a csillagjóslás feladatai közé, és csak a babonások hiszik, hogy a hulló csillag hatással lehet az ember életére.
[ Posted Mon, 01 Mar 2010 19:33:00 ]

LOL

Index - Tudomány - Valami átszáguldott MagyarorszÃg felett

Tagged with: quote, fun

Kommunista vagy fasiszta gyilkolászás, vélemény vagy származás alapján megölni valakit: van különbség?
[ Posted Mon, 01 Mar 2010 01:38:00 ]

Herényi Károly a KlubRádióban erkölcsfilozófiai kérdésként boncolgatta a kommunizmus és a fasizmus borzalmainak súlyát, és ez nagy hiba volt, az ellenfelek kegyetlenül ki is használták.

A teljes adást meghallgatva kissé aljasnak érzem Herényi elleni támadást, és a sokadszori szövegkörnyezetből kiemelést. Herényi nyilvánvalóan nem úgy gondolja, hogy a kommunizmus áldozatának lenni szabad döntés, és morálisan elfogadható azzal kikerülni a börtönt vagy a halált, hogy megváltoztatjuk a véleményünket, és azt sem gondolhatja, hogy kevésbé nagyobb bűnt azért megölni valakit, amit gondolt, mint aminek született.

Az egyik esetben azért öltek meg embereket, mert például zsidónak születtek. A másik esetben viszont azért, mert nem értett egyet egy ideológiával vagy annak gyakorlati megvalósítási kísérleteivel. Ebben valóban van különbség. Ám a szabad akarat és véleménynyilvánítás miatti bosszú ugyanolyan bűn kell, hogy legyen törvényi szinten, ezért nem lehet máshol kezelni. “Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van”, és ott bármilyen emberi jog eltiprása elfogadhatatlan, Ugyanúgy. Nem az elnyomás pontos miértje, hanem az elnyomás és jelen kérdés szempontjából a gyilkolászás ténye a lényeg.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a holokauszt tagadásának, vagy a kommunizmus bűneinek tagadásának a de jure tiltása is súrolja a szabad vélemény nyilvánítás határát, ezért én nem is értek egyet vele.

Ami viszont fontos a véleménye kapcsán, az Herényi veterán politikus létére megdöbbentő amatőr megnyilvánulása. Az MDF alelnökének bénázása ott kezdődött, hogy eleve elkésett az élő adás beszélgetéséről, az adás elején be is mondják, hogy még nem ért oda, mert éppen parkol. Feltételezhetően kapkodott, rohant, beesett a stúdióba, nem volt ideje kifújni magát. Ráadásul ez volt az első kérdés, amit kapott. Minden nagy hiba visszavezethető a nem kellő felkészültségre, és a nem megfelelő lelkiállapotra. De még ennek tudatában is megválogathatta volna a szavait. Nem tette. Elvi kérdésekről, ráadásul bármilyen aktuális gyakorlati előny nélkül, kezdett el távoli és lelketlen filozofálgatásba. Most az MDF megint magyarázkodhat, lassan napi rendszerességgel. Ez pedig még a legaljasabb bedarálási kísérletek közepette sem mutatja, hogy egy összeszedett, parlamentképes erőről lenne szó.

Az adás adott részét tartalmazó része az alábbi MP3 utolsó harmadában:

klub20100225-135904.mp3 (audio/mpeg objektum)

Tagged with: society, politics

Odeon Mozaik: célcsoport az irigykedő műsznobok. Ebben az akcióban olyan filmeket árulnak, amelyek “exkluzív” művészfilmek. A legviccesebb az, hogy csak 500 db-ot, és többet nem, nyilván így akarják felnyomni az árat. De akit nem az érdekel, hogy más ne lássa, hanem egyszerűen csak egy jó filmet szeretne megnézni, annak teljesen mindegy, hogy rajta kívül hányan látták.


[ Posted Fri, 26 Feb 2010 19:12:56 ]

Tagged with: movie, business

Már majdnem több mint válság - rettentő gyenge beruházási adat
[ Posted Fri, 26 Feb 2010 12:37:00 ]

A negyedi negyedévben még nagyobb lett a visszaesésben beruházások értéke, nem is kicsivel. Ez mély pszichológiai nyomottságot, majdnem gazdasági depressziót sugall a 11%-os visszaesés. Miközben az exportpiacokon növekedés van, amivel csak erős közvetett, de nem közvetlen összefüggés van, a gazdaság szereplői úgy látják, hogy nincs értelme fejleszteni, vagy ha esetenként mégis, akkor finanszírozást nem találnak rá, ami a bankszektor mély pesszimizmusát mutatja. Mindezt úgy, hogy a médiából ömlött, hogy a legrosszabbon túl vagyunk, ami több vetületet vizsgálva igaz is.

Ráadásul a feldolgozóipar most már rosszabb mint az építőipar és az ingatlanok, vagyis egy előrébb mutató ágazatban van nagyobb probléma. Durva egyszerűsítés: arra most már végleg rájöttek, hogy az emberek nem tudnak lakást venni, a cégek irodát bérelni, ezért abban kisebb a csökkenés, de amiből export bevétel lenne, azt még reménytelenebbnek látják.

Ami reményt keltő, és inkább a válság végét követő, amúgy sem várhatóan gyors növekedésű években kitörési pont, erősség és lehetőség lehet: a regionális helyzetünk. Hazánk logisztikai, szállítmányozási szempontból jó helyen van az egyre erősebb ázsiai, délkelet európai irányokban, az infrastruktúra relatíve jó, megérte még drágán is autópályát építeni. Ez az ágazat még ilyen gyatra időkben is viszonylag lendületesen beruház.

Kicsit pozitív az oktatásban történt beruházás növekedésé, de valószínűleg ez egy egyedi tételnek köszönhető (egy negyedév alatt a teljes évi teljesítmény majdnem fele), és a teljes gazdaságon belül az aránya így is nagyon alacsony.

Összességében azért lelki szinten is érződik, hogy nálunk nem volt stimulus, de egyébként is nagyon gyenge az adat. Ha idén nem erősödik, főleg a feldolgozóipari, IT beruházások értéke, az még évekre szóló leszakadást jelenthet. Valami pozitív lelkifröccs kellene, hátha pl. a választások erre képesek lesznek.

KSH: ber20912.pdf (application/pdf objektum)

Tagged with: eco

There was an LA screening last night of (..) Wall Street 2:(..) The first blast(..): “I’ve heard it’s a strong return to form for both Stone and Douglas. It also proves Shia can play with the big boys. A surprisingly satirical movie. It’s the first time I’ve heard a Stone movie described as ‘fun.’
[ Posted Thu, 25 Feb 2010 23:15:00 ]

Wall Street Looksee :: Hollywood Elsewhere

Tagged with: quote, movie

Talán rossz dalt választott az MSZP? A szöveget elemezve nagyon úgy fest.

Az eredeti film elérhető itt (az utolsó videó a kereten belül):

http://mszp.hu/belfold/bovebben/uj-jelolt-uj-program

A szám címe Viva La Vida a Coldplay-től, a szöveg fordítása teljes hosszában itt:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__zene__69000-hogy-van-ez-a-szam-magyarul-coldplay-viva-la-vida

Csak a legérdekesebbeket emelem ki:

Uraltam a világot,
A tengerek megemelkedtek,ha azt parancsoltam
Most reggelente egyedül söprögetek
söprögetem az utcákat,melyeket egykor birtokoltam.

Elvetettem a kockát,
Éreztem a félelmet az ellenségeim szemében
Hallgattam a tömeget,ahogy énekelték:
“Meghalt a király!Éljen a király!”

Egy percig nállam volt a kulcs
a falak mellett,melyeket rámzártak
és felfedeztem,hogy a kastélyaim
só és homok oszlopokon álltak.

(…)

Légy a tükröm,a kardom és pajzsom
A misszionáriusaim idegen földeken
Valamilyen okból,melyeket nem tudok megmagyarázni
Amint odamentél,soha,soha nem volt több őszinte szó
Így volt,amikor én uraltam a világot

(…)

Széttört ablakok és dobok hangjai
Az emberek nem hitték el mivé lettem

Forradalmárok várták
a fejemet ezüsttálcán
Csak egy báb egy magányos dróton
Oh, ki akarna király lenni?

(…)

Tudom,Szent Péter szólitani fog,
Sosem volt őszinte szó,
De így volt,amikor én uraltam a világot.


[ Posted Thu, 25 Feb 2010 18:37:11 ]

Embed code:

Tagged with: fun, politics, video

The second Wall Street - Money Never Sleeps trailer is here. It is even better than the first one!

Wall Street: Money Never Sleeps (2010) - Trailer 2 (via bestonlinemoviezz)


[ Posted Thu, 25 Feb 2010 16:58:00 ]

Embed code:

Tagged with: movie, video

A hónap vicces képe. Az egyik könyvesboltból, “Vakmerő Nobel-békedíj” (és tényleg az). Egyébként ez az embert mintha már láttuk volna valahol, talán valaminek az elnöke, de csak halványan dereng. :)

Nagyon egyszerű gondolkozású és nem mellesleg a vásárlót zombinak néző sales-ekre vall, hogy Obama 2006-ban megjelent, tehát még a kampány és a végső indulási döntés előtti könyvét így hirdetik.


[ Posted Thu, 25 Feb 2010 00:11:00 ]

Tagged with: photo, politics, fun

Ez a kép nem egy hűtőgép szalonban, hanem egy kollégiumban készült. Nekem ez a kollégiumosdi kimaradt (minden iskolámtól pár hét külföldi tartózkodás kivételével max fél órára laktam), lehet hogy máshol is így van, számomra új volt. Erre a kb. 1500 liter térfogatra azt mondják húszan vannak. Egyébként csak azért voltam ott, mert származtatott alapokról kellett egy rövid előadást tartanom, de a Közgázt egy az egyben kiürítették egy bombariadó miatt. Gondolom valaki így akarta megúszni a zárthelyit, ezerakárhány emberből biztos megtalálják, mindenesetre gratulálok az önzőségéhez.


[ Posted Wed, 24 Feb 2010 20:16:22 ]

Tagged with: photo

A legjobb-legrosszabb kormányok a rendszerváltás óta
[ Posted Tue, 23 Feb 2010 19:34:14 ]

Most, hogy a választások közelednek és Bajnai elmondta a saját időszakának záró beszédét, egy lista arról, hogy sorrendben hogyan értékelem a kormányok teljesítményét, nagyon rövid szöveggel. Egyrészt értékelvű módon értékelek, ha pl. valaki a paternalizmust kedveli, akkor mindenképpen más lesz a listája. A másik, hogy nem a személyeket, hanem a tevékenységet értékelem.

1. Horn-kormány: az abszolút többség ellenére nyitott a koalícióra, utólag még OV által is elismert korrekt hozzáállás pl. bizottsági helyek kiosztásában, ikerdeficit megszüntetése, szigorú fiskális politika, gazdaság export vezérelt növekedési pályára állítása, igazságtalan szociális kiadások csökkentése, nyugdíjreform, normál viszony szomszédainkkal.

2. Bajnai-kormány: a szükséges válságkezelés végrehajtása, az eladósodás megállítása (bár igaz szerkezeti reformok nem voltak), költségvetés rendbetétele, egyensúly helyreállítása és némi retorikai túlkapástól eltekintve nem lépték azt túl, amire vállalkozhattak.

3. Orbán-kormány: az egész kormányzásuk arról szólt, hogy kormányozhassanak, lásd kisgazda bedarálás, kétéves költségvetés, háromhetenkénti plenáris ülés. Szerkezeti reformok alig voltak, de a gazdaság békén hagyása és a józanság szép növekedést, relatív államadósság csökkenést hozott. Szociális támogatások ügyében kifejezetten populista, értelmetlen módon jártak el, főleg a lakáshitel támogatások ügyében.

4. Antall-kormány: Naiv, néhol gyerekes ideológiák melletti, gazdaságnak kifejezetten ártó politikát vittek, de vállalták a történelmi szerepet, az intézményrendszer átalakítását, a magánosítás elindítását.

5. Második Gyurcsány-kormány: Ha csak önmagában nézzük, akkor jó irányba történő lépések, hiány lefaragása, egészségügy bátor átalakításának kísérlete, gyógyszer forgalmazás egyszerűsítése. Ugyanakkor hiba volt bizonyos szociális kiadások érintetlenül hagyása és helyette az amúgy is karcsú aktív rétegek terheinek növelése, hiba volt társadalmi egyetértés nélkül nekivágni egyes reformoknak, különösen az egészségügy területén, hiba volt egyes lépéseket óvatos teszetosza módon kezelni, és természetesen nagy hiba volt erkölcsi oldalról 2006 szeptemberében a miniszterelnöki székben maradás.

6. Boross-kormány: Antall József halálával és az utolsó hónapokra csak egy béna kacsa szerep maradt, semmi maradandót nem alkottak a pocsék déli M0 kivételével.

7. Medgyessy-kormány: Értelmetlen mennyiségű osztogatás, majd utána még értelmetlenebb paralízis. Gazdasági szempontból a leginkább káros vezetés a rendszerváltás után.

8. Első Gyurcsány-kormány: A böszmeség időszaka, GYF saját bevallása szerint is “úgy tettek mintha kormányoztak volna”, kizárólag az újraválasztás érdekében két évvel eltolták a fontos lépéseket, morális szempontból a legtöbb kárt okozó kormány a rendszerváltás után.

Tagged with: politics, list

A ma felfüggesztett Capital Partners-ről szóló több mint három évvel ezelőtti (!) írásaim:

A Csehek már a spájzban vannak

Churn ‘em and burn ‘em

Churn ‘em and burn ‘em -update

A Cseh brókercég újra lecsap

Főleg az elsőből derül ki, hogy miként lehet azonnal felismerni a módszereiket. Nincsenek egyedül sajnos.

Egyébként én azt tippeltem, hogy valószínűleg nem törvénytelen, amit tesznek, “csak” minden etikai szabályt rúgnak fel nekifutásból.

Arról, hogy a Felügyelet foglalkozik velük, alig több mint fél éve van az első jel. A közleményükben külön gyöngyszemek vannak:

“Számos közvetítő alapvető képesítéssel és szakismeretekkel sem rendelkezett az általa ajánlott értékpapírokra vonatkozóan.”

Ezen az alapon legalább minden második életbiztosítási ügynököt fel kellene függeszteni. (csak ők jogilag nem értékpapírt, hanem másképpen csomagolt befektetést árulnak, de a lényeg ugyanaz)

“a közvetítők, egyéb közreműködő magánszemélyek alapvető érdeke volt minél több ügylet megköttetése az ügyfelekkel, akkor is, ha azokból a fogyasztónak nem volt esélye nyereség realizálására.”

Ez pedig a brókercégek majdnem felére igaz.

Amit a Capital Partners művelt az nagyon felületes információk alapján is durva volt, de remélem azért nemcsak arról van szó, hogy a PSZÁF azért csapott le rájuk, mert túl pofátlanok voltak.

PSZAF - Tájékoztató a Capital Partners a.s. függő ügynökeinek törléséről

Tagged with: trading

Zimba az oroszlán kölyök, a Gyöngyösi Állatkert sztárja, tegnap voltunk, hatalmas élmény, meg lehet simogatni, barátságos, egy kutyával alszik együtt, csúszdázik, a kertben mászkál. Márciusig még elég kicsi, hogy meg lehessen látogatni, utána már csak elzárva.


[ Posted Mon, 22 Feb 2010 15:04:00 ]

Tagged with: photo

“Százhalombattaaaa
a csapágyat galyra b*sztaaa” :)

Kátyú Rider (HD) (via DandogHu)


[ Posted Sat, 20 Feb 2010 11:55:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Ennek a helyzetnek az ellenkezője alakult ki mára: ugyanúgy egyértelmű, látványos gazdaságpolitikai fordulat történt: a jegybankok és az államok mindent megtesznek, hogy a papírpénzt elértéktelenítsék, és az államadósságot minél magasabbra duzzasszák. A piaci szereplők emlékezetében azonban a kötvénypiacok mint biztonságos, veszélytelen befektetésként szerepelnek (mert az elmúlt években így volt, kötvényen csak nyerni lehetett szinte), és ezért - hiába a változás - nem hajlandóak elhinni, hogy az aranykornak vége. A fundamentumok egyre rosszabbak, az évtized valószínűleg az államcsőd-kockázatokról fog szólni, de a piacok még mindig úgy vélik, hogy csak egy-két elszigetelt esetről (Dubai, görögök) van szó. Sajnos a helyzet éppen fordítottja a 80-as években tapasztaltnak: a fejlett állampapírban óriási a kockázat és kevés az elérhető hozam, borzasztó befektetésnek tűnik. És a görögök nem elszigeteltek, ugyanez a helyzet szinte minden országban - habár a mérték jellemzően kisebb, de a tendenciák ugyanazok.
[ Posted Thu, 18 Feb 2010 15:48:00 ]

Zsiday Viktor.

A helyzet súlyosságának lehet vitatkozni, de a folyamat lényegét nem lehet világosabban és jobban leírni.

Felületes újságírók - ETF, Arany és Soros
[ Posted Thu, 18 Feb 2010 11:02:00 ]

Túl azon, hogy a Napi Gazdaságnak ezek szerint gőze nincs mi az az ETF (“Az ETF legnagyobb tulajdonosa a Paulson alapkezelő, Soros részesedése a harmadik legjelentősebb”, tulajdonosa???) azzal sincs tisztában, hogy fundás info ellen is lehet pozíciót felvenni, Soros nem először tenne ilyet. Továbbá azzal sincsenek tisztában, hogy a magasnak tűnő szám Soros vagyonának kb. 5%-a, ez távol van a menekítéstől.

Index - Gazdaság - Aranyba menekíti vagyonát Soros

Tagged with: trading

Nagy, de korai az öröm a hosszú idő óta először pozitív folyó fizetési mérleg és államháztartás finanszírozási képessége miatt. Oszkóék fogyókúrája ugyan megmentett minket a legrosszabbtól, például egy szívrohamtól, de ez csak átmeneti siker, ha nem figyelünk oda. A strukturális problémák itt vannak, az egyensúlynak a gazdaság keserves módon megfizette az árát. Csak azért fogytunk le, mert alig volt mit enni, nem azért, mert egészségesen kezdtünk el élni.

PORTFOLIO.HU | Ilyet még nem láthattunk a magyar államtól

Tagged with: eco

A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer megmentése miatti korhatár emelés sem megoldás. Ha nincs elég munka, akkor a többlet munkaerő nem lesz képes további értéket előállítani, és még ha talál is magának munkát, azt részben a fiatalabbaktól fogja elvenni. Az inaktivitási ráta ugyanakkora marad ha az adott időseket is belevesszük, vagy ha csökken is, akkor a munkanélküliség nő. A fejlett államok, pl. Franciaország is szélmalomharcot vív.

Sokkal jobb az öngondoskodásra épülő modell. Ebben mindenki maga dönti el, hogy mennyit tesz félre, meddig kényszerül emiatt dolgozni, és a társadalom aktív tagjaira nem ró többlet terheket a korfa eltorzulása.

PORTFOLIO.HU | Évtizedek óta nem volt erre példa - Korhatáremelés a franciáknál

Tagged with: eco

Választási plakátok és szórólapok eddig
[ Posted Tue, 16 Feb 2010 11:13:00 ]

Plakátokat eddig szinte csak az LMP-től és az MDF-től láttam. AZ LMP-é meglepően jó, főleg a kis csillag és az “apróbetűs” rész, valami ilyesmi: “A képeken kizárólag szavazóink és jelöltjeink vannak”, és a fotókon ott van a tipikus nagyvárosi fiatal, pár kivétel nélkül. Ezenkívül van a Lehet Más a Város plakát, ami néhány pontban összeszedi, hogy mit tennének Budapesten, hogy miként és miből arról nem esik szó. Valaki azért szólhatna nekik, hogy most nem önkormányzati választás lesz. Sokkal érthetetlenebb az MDF plakátja, sehol a Bokros sztárolás, csak három modell állt, és a szöveg: “Magyarok. Demokraták. Függetlenek.”. Mindenesetre ennek a két pártnak kell aktívnak lennie ebben az időszakban, hiszen nekik lehet esélyük és problémájuk a kopogtató gyűjtéssel. Érzésem szerint az MDF-ben kapkodás van, az LMP pedig már most lemondott a bejutásról és a cél a jelöltállítás, és az önkormányzatira való felkészülés.

Szórólapokat eddig csak a Fidesztől és a Jobbiktól kaptunk.A Fideszé a szokásos szépen megtervezett, de sótlan, a helyi jelöltet bemutató, néhány körzetre vonatkozó információt bemutató. A Jobbikos szórólapok igénytelenebbek, de mégis tudatosabbak. Némileg megtévesztő módon a borítékon nem szerepel a párt neve, csak kis betűvel a jelölt, mint feladó, a címe pedig “Választási Segédlet”. A borítékban egy szórólap, egy segédlet a kopogtató kitöltéséhez és a leadási helyek listája, amin meglepően sok a magánszemély és mindenféle bolt. Továbbá egy válaszboríték és egy meghívó a jelölt előadására. A benyomás az, hogy a Fidesz kényelmesen nézi a kopogtatós szakaszt, aktivista van bőven, bázis van, aktív is, csak be kell söpörni a nyereményt. A Jobbikról pedig az, hogy nagyon tudatos, amit csinálnak, de nem megy olyan könnyen a kopogtatógyűjtés.

Az MSZP a jó pár hete kint lévő, helyi jelölteket bemutató plakátok kivételével teljesen láthatatlan, pedig ha valakinek, akkor neki most igazán szüksége lenne arra, hogy a szavazóbázist elérje.

Tagged with: politics

Bayh, Senator from Indiana won’t seek re-election. It was just about 18 months ago he almost became VP nominee, and thus VP later. And now he steps back, and is very critical of Congress. It must be a big problem for Democrats in general, and because he was a popular guy in a critical state. I wonder if he was consulting with Biden or Obama about his decision.

Bayh won’t seek Senate re-election - CNN.com

Tagged with: politics

A "WolfGáboros" marketingről
[ Posted Mon, 15 Feb 2010 20:27:10 ]

Nem telik el úgy hónap, hogy ne kérdezne meg valaki Wolf Gáborról. Éppen ma is összefutottam egy régi ismerőssel, aki szerette volna tudni, hogy mennyire működik, amit tanácsol. Bár lassan már két éve nem folytattam érdemi, kifelé szóló marketing tevékenységet, és egy éve adatbázisnak szólót sem (az ilyesmit már más végzi). Két ok miatt merülhet ez fel az emberekben. Az egyik, hogy korábbról ismerik WG cégeinek a tevékenységét, és ennek jeleit tapasztalta a már nem éppen aktív honlapon. Vagy a Marketing Commando blog-ján látták, hogy az én céges blog-om ott van az ügyfelek ajánlott blog-jai között felsorolva. (A blog ajánlás még 2007-ben kerülhetett az oldalára, a fentiek miatt természetesen igaz az ügyfél megnevezés, és akkor azért, mert mindhárom link a HVG GoldenBlog üzleti kategóriáján dobogós volt, és mindegyiküknek köze volt WG-hez. Ez önmagában sokat elárul arról, hogy WG mennyire zseniálisan letarolta a piacot.)

Bárki is kérdez azonban WG módszereiről, nem nagyon tudok segíteni neki, mert az általuk vélelmezett látszat ellenére alig ismerem őket. Egyszer, úgy 3-4 éve vettem tőle egy oktató anyagot, egyszer beszéltem vele telefonon 20 percet kb. 3 éve, és egyszer véletlenül találkoztam vele egy konferencián, ahol ő is hallgató volt, és szó szerint csak 1 percet beszéltünk, illetve az egyik kollégájával volt az értékesítőinkkel együtt egy másfél órás konzultációnk. Mindegyikről pozitív volt a véleményem, akkor is ha mindez nem egy nagy merítés. Soha nem voltam egy konferenciáján, tréningjén sem, nem vettem meg ezek anyagát, nem voltam előfizető és VIP tag sem. A rálátásom egész egyszerűen túl szűk ahhoz, hogy összességében véleményt nyílvánítsak.

Amit a saját esetemben és korlátozott benyomásain alapján el tudok mondani az annyi, hogy egyrészt WG és csapata elképesztően profi. Semmi, de tényleg semmi sincs véletlenül. Mindent kipróbálnak, az utolsó pixelnek és szónak is van rendeltetése. Ha valami nem működik egy pillanatig nem szenvednek, hanem átalakítják, újrakezdik, letesztelik. Ha valahol hibáznak, többszörösen kijavítják. WG végső soron azt mondja, hogy az ő módszereivel, marketing (és nem hideghívás és hasonló borzalmak) által hogyan lehet pozicionálni, az érdeklődők figyelmét felkelteni, és vevőkké konvertálni őket, és a marketing költségeket bőven megtérülően ebből bevételt növelni. Se többet, se kevesebbet, ezt maradéktalanul be is tartja. Az, hogy ez neked, az ügyfeleidnek, bárkinek tényleg jót tesz-e, etikus-e, nem vált-e ki kisebb-nagyobb negatív reakciókat, neked való-e ezzel szöszölni, stb., azt nem ígéri és nem is az ő dolga.

Az is lenyűgöző, hogy bár számos utánzója akad (köztük nem egy olyan, aki egészen más területen dolgozott, de a WG-s tanácsokkal feltuningolva azt hitte magáról, hogy már ő is tévedhetetlen szakértő aki továbbadhatja a tudását), ahelyett, hogy perelt, megsértődött, panaszkodott volna, számos alkalommal együttműködött ezekkel az emberekkel, így még több érdeklődőt szerezve magának, és sok bosszúságot megspórolva ezzel. Mondom: semmi nincs ok nélkül.

A többi marketing gurut alig ismerem, régebben néha beleolvastam egyik-másik cikkeibe, de nem éreztem úgy, hogy tudnék hasznosítani belőlük bármit, venni nem vettek tőlük semmit. Ez persze nem jelenti azt, hogy másnál is így lenne. Egy kivétel van, bár ő nem éppen egy harsány guru, Damjanovich Nebojsa nagyon magas szakmai színvonalon teszi a dolgát.

Tagged with: business

This is where I lived for a month, almost a year before 9/11. It was a dorm, I think it still is, with very small rooms, but great location. Other pics of the recently published aerial images of the horrible collapse can be found here.


[ Posted Thu, 11 Feb 2010 15:26:00 ]

Tagged with: photo

Kezd krónikussá válni a Bokros mánia. A Pénzkérdés c. (PDF) gyerekeknek szóló füzetben majdnem minden ember bajszos és szemüveges. A fenti képeken - amelyeket mind a füzetből szedtem ki - látható, ahogy Bokros Lajos főz, a saját haját vágja miközben egy cipót hoz magának, disznókat szállít, egy sportautóból integet a magyar népnek, végül minden pénzét (figyeld a zsebét!) adó formájában befizeti. Köszönjük Lajos!


[ Posted Wed, 10 Feb 2010 23:22:47 ]

photoset

Tagged with: politics, fun

Sector comparison: which is the most likely to be a leader in the stock market?

In the last 11 years (first pic) after the Tech bubble burts, Energy and for some degree Materials were leaders, especially in the 2003-2007 bull market. They were so strong, that after the meltdown, still have a higher return, than the rest. Most sectors were “only” making the average stock market index return in that period. High commodity prices, especially oil made the Energy the leader, which is not good for the economy in the long-term, therefore it’s not sustainable. I clearly doubt that Energy can be the leader in the coming years.

In the last 2 years (second pic) every sector had a negative return. Financials’ meltdown was the leading force behing the bear market. Somewhat suprisingly the two consumer products sector lost the less. I can understand the non-cyclical, but the cyclicals are a myth to me. With a strong economy, and if the world can keep up this high consumer society (which is not sure at all), they must be among the leaders.

Since the 2009 March low (third pic), it’s a different picture again. Financials were the best, but IMHO it’s a rebound after their biggest catastrophe since 1929-1933. They’re going to be regulated and more a cautious, the high ROE times are over for at least 10 years. Industrials are exceptionally strong.

In the long run I see a hard-hit Financials and Energy sector in the phase of slow rebuilding like Tech 8 years ago, a bubble burst Materials sector which is quickly getting up, a boring-as-usual Uitilities, strong but still slow Industrials, a strong HealthCare, even stronger Consumers (both). But the most promising seems to be the Technology. It seesm it ended the lagging phase, the weak members has gone out, and ready to lead again. So in the next 2-3 years, if we are not in a W recession, this is the order for the sectors in my view:

1. Technology (dark blue line)

2. Consumers, Cyclical (black)

3. Health Care (blue)

4. Consumers, Non-Cyclical (orange)

5. Industrials (green)

6. Materials (pink)

7. Utilites (purple)

8. Energy (light blue)

9. Financials (red)

(but in the short-term I still see a lot of strong Financials and Energy stocks)

I also think that in the case of a stronger economy, a small cap revolution is about to begin.

But whatever happens for the whole market, it won’t be near like the nineties. Even if we can avoid the W recession.


[ Posted Wed, 10 Feb 2010 13:52:00 ]

photoset

Tagged with: trading

Mi, magyarok éppen a görögök elrettentő példájából meríthetünk erőt, hiszen tisztán látszik, hogy ha nem tettük volna meg az egyensúlyjavító lépéseket, akkor ide juthattunk volna.
[ Posted Wed, 10 Feb 2010 12:06:00 ]

Így van. Szinte minden fejlett és felzárkózó ország komoly méretű adóssághalmot és hiányt tologat maga előtt. A választók ugyanolyan naivak ezekben az országokban, mint nálunk. Még mindig az ígérethalmot nézik. Ha az embereknek lenne némi demokráciában alapvetőnek tekinthető felelősségérzetük a saját országukkal kapcsolatban (nem is beszélve a politikusokról), akkor olyan pártokra szavaznának, akik a költségvetések reformjáról beszélnek és van hozzá hatékony és olykor fájdalmas tervük. Az MSZP egyébként nagyon nem tartozik ide, hiába tette meg a Bajnai-Oszkó páros a szükséges lépések egy részét.

PORTFOLIO.HU | Ketyeg a nyugdíjbomba! - Tarthatatlan lett a helyzet, reform jön a görögöknél

Tagged with: quote, eco, politics

Super Bowl Predictions
[ Posted Sun, 07 Feb 2010 09:18:33 ]

The Big Day is here! :)

Colts - Saints +1, maybe 31-30. Total points will be approx 60-65.

Biggest score advantage during the game (Colts/Saints): 3/10
Longest FGs (Colts/Saints): 34/43
Offense yards (Colts/Saints): 366/455
Passing yards (Colts/Saints): 282/336
Running yards (Colts/Saints): 84/119
QB rating (Colts/Saints): 97/101

Somehow I feel that until Q4 a little bit the Saints will dominate, but will lose due to 1 or 2 important turnovers, and bad red zone performance.

MVP: Reggie Wayne. If he’ll be covered it’s going to be another Colts receiver, probably Garcon.

Most receiving yards: Wayne for Colts, Meachem for Saints but a little less than Wayne.

Most rushing yards: Pierre Thomas for Saints, Addai for Colts but much less than Thomas.

Most TDs: Wayne (2) for Colts, P Thomas (2) for Saints.

Defense: Both D will brake well the rushing attempts, but after Q1 CBs and safeties will suffer. This is going to be a passing Super Bowl not seen since Montana. There are going to be a very few punts.

Whatever happens, any of these two great team wins, will well deserve the title.

Tagged with: nfl

(…)although there is technically more money in the economy, the banks haven’t been lending that money, and have instead been storing it as reserves. Because M0 counts reserves while M1 does not, it follows that M0 has been booming, while M1 is only slowly tagging along.
[ Posted Sun, 07 Feb 2010 05:25:00 ]

So there is less inflation pressure, and chance for real economy expansion, until banks start to feel more safe.

PolitiFact | Ron Paul claims money supply has doubled

Tagged with: eco, quote

Brees is the most accurate passer of the league. Here’s why.

DrewBrees Sport Science (via cdrwnfl)

Just can’t wait tomorrow, it’ll be probably the “best passing Super Bowl” since Montana.


[ Posted Sat, 06 Feb 2010 11:51:00 ]

Embed code:

Tagged with: nfl, video

If Faber is right the best thing to do this decade is shorting state bonds, don’t forget he makes his living being negative. There is a much hiogher chance of state bankrupcies all around the develpoed world’s countries, that’s true. It already started to see like that in Greece, but Japan, Span, UK, Ireland, France, and even the US is in big danger. But, even 100%+ GDP public debt can be reduced in a decade to ~50%, see the US in 45-55, or Hungary in 1995-2001. But it needs a healthy economy and extremely high discipline from the politicians. There is a huge responsibility of voting citizens in these countries and of course the political leaders. Populism is the road to become poor.

Marc Faber , Obama Makes Bush Look Like a Genius.(NWO ECONOMICS SERIES/ Economic Collapse) (via YouIntelligence)


[ Posted Fri, 05 Feb 2010 16:29:00 ]

Embed code:

Tagged with: eco, video

A mennyiségi értelemben eredményesen keresletet szűkítő fiskális politika egy szándékaiban ugyancsak belföldi keresletet korlátozó, látszólag átfogóan nagyon szigorú monetáris politikával fűződött össze. A fiskális kiigazítás végrehajtásában (ezúttal 2006 szeptembere óta alaptalanul) nem bízó jegybank azonban a szükségesnél, az indokoltnál és az ésszerűnél tovább szigorította a mérhető monetáris kondíciókat (pozitív reálkamatot, reáleffektív árfolyamot).
[ Posted Thu, 04 Feb 2010 18:07:00 ]

Lefordítom: “A Járai egy seggfej.”

Egyébként érdekes cikk:

Népszabadság - Téves diagnózis, téves terápia - Surányi György írása

Tagged with: eco, quote

Hatodik éve stagnál vagy csökken a magyar ingatlanok reálértéke! Eljött az idő vásárolni?
[ Posted Wed, 03 Feb 2010 23:23:00 ]

Utoljára 2003-ban fordult elő, hogy reálértéken érdemben, nominálértéken 10% feletti mértékben emelkedjenek a lakásárak. Sőt, 2004 után, 2006 kivételével a reálérték minden egyes évben csökkent. Ráadásul az ütem gyorsuló. Egyébként tavaly még nominálisan is számottevő mértékben estek vissza a lakásárak. Ha ez még nem lenne elég, tavaly több lakást építettek a fővárosban, mint például 2006-ban, miközben a hitelezési kedv továbbra is alacsony. A beruházók valószínűleg úgy látták, hogy kibekkelik a rossz időszakot. A fejlesztések átfutása több év, az elején még nem sejthették, hogy ennyire rossz lesz a helyzet. De a finanszírozás ketyeg, nem lennék meglepve, ha lenne néhány bedőlés. Az irodapiacon még rosszabb a helyzet. Még mindig az a hit él, hogy az ingatlan stabil befektetés. Nem az.

Szerintem a reálgazdaság hőfokának egyik legjobb mérőeszköze a lakáspiac. Jövedelmet lehet eltitkolni, autót lehet Szlovákiában venni, de ha az embereknek van pénze, lakást fognak vásárolni. Ez most egy nagyon lesújtó kép. A keresleti oldal most nagyon gyenge, és bár most már talán enyhén javuló lesz, még 2-3 évig nehéz elképzelni, hogy találkozik a kínálattal. Addigra a fejlesztők már mindenüket elitták, új lakás alig lesz, és könnyen lehet, hogy éppen visszájára fordul a helyzet.

Két módon lehet talán előnyt kovácsolni a mostani helyzetből:

- Ha most vesz valaki lakócélú ingatlant, durván alkudhat. Az üres, újépítésű lakások hegyekben állnak, a bankok kopogtatnak, sokan kénytelenek eladni bármi áron. Mivel a finanszírozás miatt egy bizonyos szint alá nem mehetnek, ezért nyugodtan lehet kérni olcsó vagy ingyenes garázshelyet, tárolót, bútort, stb.

- Ha valakinek sok pénze van, legalább 60-70 m Ft és ért is valamennyire a felújításhoz, frekventált helyen 3-5 kisebb lakást vegyen, 10 év távlatában nagyon jónak tűnik. Magyarország a válság UTÁNI időszak egyik nyertese lehet, a régóta nyomott árak egy bizonyos ponton, évek múlva felrobbanhatnak. Főleg ott, ahol fizikai és szabályozási terv - városkép okokból egész egyszerűen nem tud több lakás épülni.

Tagged with: eco, investing

As bond yields rise, Greece and its peers face difficult choices. The best course would be to follow Ireland, Hungary and Latvia with a credible fiscal plan heavy on spending cuts that government can control(…)
[ Posted Wed, 03 Feb 2010 11:15:00 ]

Roubini about Greece. Hungary after almost 15 years is a role model on how to fix deep budget deficits.

FT.com - Medicine for Europe’s sinking south

Tagged with: eco, quote

...And the Oscar goes to (I hope)
[ Posted Tue, 02 Feb 2010 23:56:00 ]

Best Film: Inglourious Basterds or Up in The Air. Avatar, Up!, Prescious or District 9 would be a joke.

Actor: Clooney or Freeman.

Actress: Sandra Bullock.

Supporting Actor: Waltz or Tucci, but as I said Waltz should have been nominated in the Actor category.

Director: Bigelow for Hurt Locker or Reitman for Up in the Air.

Original Screenplay: Tarantino with Inglourious Basterds is way above the rest.

Cinamtography: This is Avatar’s category an Visual Effects of course.

IMDb | Road to the Oscars 2010 | Academy Awards

Tagged with: movie

Novák Előd, és Budaházy is a mi körzetünkben indul. A bőség zavarával fogok küzdeni…

Ha már évek óta a mentelmi jog ellen kampányol a szélsőjobb, most miért is ne akarna egyikük emögé bújni…

Kuruc.info - Budaházy Novák Előd körzetében indul a választásokon

Szintén mai hír, hogy Hagyó Miklós nem indul sem egyéniben (XII. kerület), sem listán (BP). Simán el tudom képzelni, hogy Budaházy és Hagyó is elkövette azokat, amikkel vádolják őket, és az ellenkezőjét is. Az viszont már különbség, hogy egyikük legalább nem akar a mentelmi jog mögé bújni.

Egyébként az MDF is (viszonylag) ismert jelöltet állít BP 17.-ben, Kerék-Bárczy Szabolcsot a párt szóvivőjét. Izgalmas körzet. Az MSZP részéről gondolom marad Józsa, a Fideszt passzolom. Az LMP is gondolom próbálkozni fog, nem sok eséllyel, a körzetben eddig 133 ember ígérte meg a kopogtatóját nekik, ami karcsú, pedig országosan még jónak számít.

A mi szavazókörünk (kb. 1100 ember) és a környezők, az egyik legszélsőjobbos környék az egész országban. 2002-ben az önkormányzatin szavazóbizottsági tag voltam, hogy bebizonyítsam egy régi barátomnak, hogy nem lehet csalni. Nem is lehet: a szavazóbizottság 3 tagja mellett ott van egy jegyzőkönyvvezető, és a pártok küldöttei, nálunk volt MSZP-s, Fideszes, és MIÉP-es annak idején. Sem ő, sem az egyik szavazóbizottsági tag, 18 éves MIÉP-es srác nem észlelt semmi gyanúsat. Egy országos szintű csaláshoz a ~10 000 szavazókörben 60-70 000 embert kellene rávenni, köztük pártdelegáltak közül ~30 000 főt. Visszatérve a szavazókörre: 2002-ben, amikor az MSZP és SZDSZ szétverte a mezőnyt, nálunk a szavazatok nagy részét a “független” Schmitt Pál vitte, mögötte fele annyi szavazattal Demszky, aki BP egészében nagy fölénnyel nyert, majd mögötte alig néhány szavazattal, kb. 20%-os eredménnyel Csurka, miközben a MIÉP országosan jóval 5% alatt volt. Bár lejjebb vannak “balosabb” szavazókörök is, de simán el tudom képzelni, hogy idén Novák akár 30%-ot is kapjon, és Budaházy összegyűjtse a kopogtatókat. Ez van. Viszont a Fideszt még akkor sem tudnák megverni, ha narancsék egy orángutánt indítanának.

Tagged with: politics

Keynes vs. Hayek RAP :) Probably the most amazing thing I’ve seen in economics education.

The opening scene with the receptionist fan of Keynes, and not knowing who Hayek is a huge criticism of the current era. Beside the music and lyrics, Keynes book instead of the Bible in the hotel room, and Bernanke (and Geithner) as bartenders can’t stop pouring drink is also funny. Favourite line:

You provide them with cover to sell us a free lunch
Then all that we're left with is debt, and a bunch

:)

Anyway, the clip is much more on Hayek’s Austrian, (let’s say) liberal side, but that of course doesn’t make it less funny and a good education.

“Fear the Boom and Bust” a Hayek vs. Keynes Rap Anthem (via EconStories)

Full lyrics:

http://www.econstories.tv/home.html


[ Posted Mon, 01 Feb 2010 11:53:00 ]

Embed code:

Tagged with: eco, fun, video

Polgár László egy Csillagsakk játszmát elemez (via bfalu79)

Még pénteken voltunk a 100 csoda kiállításon, ami új és érdekes magyar találmányokat hivatott bemutatni. A végefelé ott ült Polgár László és kedvesen invitált mindenkit az asztalhoz, hogy sakk feladványokat adjon fel, és korábbi játékokat elemezzen. Hihetetlen élmény: ott ül minden idők egyik legnagyobb pedagógiai géniusza, és bárkinek, aki arra jár lelkes kis előadást tart, válaszol a kérdéseire. Polgár tudatosan nevelte a lányait, hogy sakkmesterek legyenek, eredményesen. Mindhárman legalább a női világranglista 6. helyéig jutottak, ketten az első helyig, sőt Judit a férfiak között 7. is volt és mind a mai napig a legjobb 50 tagja. Mindezt úgy, hogy a nyolcvanas években sokáig nem engedték őket külföldi versenyekre. Polgár módszere fényesen bevált, mégis alig vannak, akik alkalmazzák.

A videón az egyik esetet meséli, amit az általa kifejlesztett Csillagsakk (ugyanitt leírás, esettanulmányok, és a játék letölthető verziója) játékban az unokája játszott egy versenyen. A 0:24 utáni mozdulatban és nézésben minden benne van. A játék iránti szenvedély és az unoka iránti büszkeség.


[ Posted Sun, 31 Jan 2010 18:16:00 ]

Embed code:

Tagged with: video, games

Reklámtörvényszék. Nem is tudtam, hogy Puzséréknek van ez az új sorozatuk, amiben a leggyengébb és leginkább felháborítóbb reklámokat elemzik. Ez a legjobb rész, főleg 5:10-től, ahol még magukhoz képest is szokatlanul kiakadnak. Persze meg is értem, ennyire undorító ÉS egyben a termékről semmitmondó reklámot ritkán látni.

Reklámtörvényszék #8 - Tomi mosópor + Színes Mai Lap (via reklamtorvenyszek)


[ Posted Sat, 30 Jan 2010 13:26:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Mennyire más volt a 2000-2002 és a 2007-20XX(?) bear market. Az első valós részvénypiaci buborék volt, brutális túlértékeltséggel. A második bár nem mondható kifejezetten alulértékeltnek, de nem nevezhető drágának sem. (első kép) Itt már az esés okai külső tényezők voltak lényegesek (ingatlanpiac).

A második kép pedig jelzi, hogy az alulértékeltség idején történő vásárlás esetén akár 10 évet is (lásd hetvenes évek) kell várni technikai időzítés, vagy részvényválasztás esetleges sikere híján, hogy jóval átlag feletti hozamok legyenek. Vagy türelem, vagy kockázat. Még inkább mindkettő.


[ Posted Thu, 28 Jan 2010 16:32:00 ]

photoset

Tagged with: investing

“Az új világrend is innen, a Kárpát-Medencéből sugárzik majd tova…” :)

Szaniszló Ferenc - Egy kis történelem…

Végtelenül beteg videó. Nagyon súlyos, csak erős idegzetűeknek.


[ Posted Wed, 27 Jan 2010 01:25:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Rövid és felületes banki prezentáció után a MIFID alkalmassági teszt annak szellemiségével ellentétes módon volt kitöltve az ügyfelek döntő többségénél
[ Posted Tue, 26 Jan 2010 19:20:00 ]

Éppen ezért utálják az ügyvédeket. A fenti idézet a PSZÁF-nak benyújtott ügyvédi panaszok egyike, amelyek azon veszteségek kapcsán keletkeztek, melyeket néhány bank privát banki ügyfeleknek eladott egzotikus termék kapcsán szenvedtek el. A MIFID alkalmassági tesztnél szájbarágósabb, egyértelműbb kérdőívet elképzelni sem tudok. Ráadásul ezt az ügyfél tölti ki és aláírja. Itt egy példa. Elképzelésem sincs hogyan lehet ezt “annak szellemiségétől ellentétes módon” kitölteni. Rettentően alávaló dolog éppen egy jogásztól, ha arra buzdít valakit, hogy ne vállalja egy általa szabad akaratból aláírt és elfogadott kérdőív következményeit. (az ügy többi része kapcsán lehet ugyanez a helyzet, de lehet igazuk is)

PORTFOLIO.HU | “Gigabukta Magyarországon” - A Raiffeisen csak kicsit hibás

Tagged with: finance, investing

Uptick rule is back?
[ Posted Mon, 25 Jan 2010 11:46:00 ]

There is no point restricting short sale generally. It delays, or modifies natural market forces in an unhealthy way, most of the time. But if the uptick rule is only triggered after a 10% intraday fall, it won’t bother much. If a stock falls 10%+ probably it’s way too late to go short anyway. So SEC guys, just go on, if it makes you feel better…

SEC May Approve Restrictions on Short Sales When Stocks Plunge - Bloomberg.com

Tagged with: trading

A bizonytalan munkaerőpiaci helyzet és a magas lakásárak egyre több felnőtt olaszt kényszerítenek arra, hogy a szülői házban maradjon. 2007-ben a 18 és 39 év közötti olaszok fele még szüleinél lakott.(…)Főként a férfiaknak okoz gondot az elszakadás. A 30-34 év közöttiek negyven százaléka még mindig a “gyerekszobában” lakik.
[ Posted Tue, 19 Jan 2010 14:23:00 ]

Ez megdöbbentő!

Aki 18 éves lesz, költözzön el otthonról! - Inforádió

Tagged with: quote, society

Golden Globe
[ Posted Mon, 18 Jan 2010 22:19:00 ]

Could someone explain to me why Christoph Waltz was only nominated (and won) for Supporiting Role?? He should have been nominated in the Best Actor category, and won that one. So Tucci could have won the best Actor in Supporting Role.

Best Movie: Avatar. You gotta be kidding me. Best animation ever, but best film of the year… Out of the nominations, every film was better (except Prescious, I haven’t seen that one)

Best Comedy: Hangover. Agree.

Best Actress: Sandra Bullock for the Blind Side, the best decision.

Best Actor, Comedy: Robert Downey Jr.,…OK

Best Actress, Comedy: THE Goddess of Acting did it again, Meryl Steeep, Julie & Julia.

Best Screenplay: Up In The Air. It was very good, but I think Inglourious Basterds was a little bit better.

2010 | Golden Globes

Tagged with: movie

Szerintem a fejlődés gátja, hogy társadalmi értékválság van Magyarországon (…) A társadalomnak el kell fogadnia, hogy az államnak nem kell beleszólnia mindenbe, nem úgy kell tekinteni rá, mint egy olyan szülőre, aki, ha kell ha nem, mindenképpen segíteni fog, beavatkozik és mindenhatónak képzeli magát miközben inkább impotens.
[ Posted Mon, 18 Jan 2010 19:25:00 ]

Jaksity György Interjú. Rossz helyzetbe sodródott Magyarország, az export, beruházás és a megtakarítás lehet a kiút

Tagged with: eco, quote

Alkotmányban rögzített államadósság plafon?
[ Posted Sat, 16 Jan 2010 17:03:00 ]

Nem hiszem, hogy van értelme: Az MDF szerint be kellene iktatni az Alkotmányba, hogy az államadósság ne haladhassa meg a 60%-ot Forrás: Magyar Demokrata Fórum. Ezáltal a kormányok nem költekezhetnének ki, főleg választás előtt, kvázi szavazatokat véve. Azonban elvi és technikai problémák is vannak:

Olyan ez az ötlet, mintha “értelmiségi populizmus” lenne. Nem véletlen, hogy éppen a kampány előestéjén jöttek elő ezzel. A nyugdíjasokat a 13. havi nyugdíjjal lehet kilóra megvenni, a közgazdaságban kissé jártasabbakat, akik azért az orruknál előbbre látnak, ilyen ötletekkel. A stabil fiskális politika nem attól függ, hogy erőltetett korlátokat vezetünk be, hanem a valós és támogatott szándékoktól.

Tagged with: eco

This stat tells it all about men & women:

“Women who post a photo on Internet dating sites receive twice as many email messages as women who don't. The same study found that men who reported incomes higher than $250,000 received 156% more email than those with $50,000.

Dating Facts | Random Facts

Tagged with: interesting

…figyelmünket a gazdaságnak azon részei felé irányítsuk, amelyek valódi értéket termelnek és hozzásegítenek a társadalom széles rétegei számára érzékelhető prosperitáshoz.

Steven Pearlstein véleménye után odakívánkozik egy mondat: valódi gazdasági értéket előteremteni és fejlődni csak egy stabil és jól teljesítő pénzügyi szektor mellett lehet, s ehhez motivált szereplők kellenek…


[ Posted Fri, 15 Jan 2010 14:11:00 ]

Tagged with: quote, finance, eco

Egy újabb Szomszédok klasszikus Jánossal és a nyugalmas erdővel. :)

Szomszédok - János és az erdő fél percben


[ Posted Fri, 15 Jan 2010 02:50:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

Kisállat biztosítás - a legnagyobb állatság?
[ Posted Wed, 13 Jan 2010 21:16:00 ]

Nemrég olvastam, hogy már létezik kisállat biztosítás is.A célcsoport kellően meg van dolgozva. Vannak cukiságok, rajzokon begipszelt lábú kutyus mankóval, de azért vidám arccal, ártatlanul üldögélő cicus nagy szemekkel, vagy éppen “állati hírek”, ahol például megtudhatjuk, hogy “lelepleztek egy telefonos macskabetyárt”. A célcsoport a kisállat tartók, akik mindent igyekeznek megtenni a kis kedvencükért, nagyon helyesen. A biztosítóknak azonban régi szokása, hogy az érzelmekre játszanak rá, és azt sugallják, hogy a biztosítás=törődés. Legtöbbször ez durva csúsztatás.

Mi a biztosítás lényege úgy általában? Egy kis sarkítással, és tőzsdei szemléletmóddal nézve, egy számodra kedvezőtlen kimenetel elleni fedezeti ügylet. Adott időközönként, jellemzően havonta, fizetsz valamennyit, hogy ha a biztosításban megjelölt esemény bekövetkezik, annak költségeit, vagy jelentős részét ne neked kelljen fizetni. A biztosító nem a Máltai Szeretetszolgálat, ezért nyilván csak akkor köti meg a szerződést veled, ha úgy gondolja, hogy az neki megéri. Biztosak lehetünk abban, hogy a valószínűségek neki dolgoznak, és ellened. Egyszerűsítve: ha összeszorozza az esemény bekövetkeztének valószínűségét és az általa kifizetett összeget, és az általad a folyamatosan befizetett díjak összegét, akkor az utóbbi lényegesen magasabb lesz. olyan ez, mint ha úgy vásárolnál opciókat a tőzsdén, hogy annak eladója el tudná érni, hogy a fair (ha úgy tetszik: a Black-Scholes képlet alapján számított) értéknél lényegesen többet fizess érte.

Miért érheti meg akkor mégis biztosítást kötni? Ha az az esemény, ami ellen fedezted a pozíciódat, nagyon komoly kiadást jelentene, amit vagy egyáltalán nem tudsz, vagy likvid tőkéből nem tudsz kifizetni, akkor jól jön az ilyen segítség. Ha ellopnak egy autót, akkor a legtöbb embernek komoly gondot okoz több millió forint előteremtése, hogy vegyen egy másikat. Hosszú évek alatt persze több pénzt fogsz kifizetni a Casco-ra, mint egy autó ára, de ha az első évben történik ez meg veled, akkor ezzel aligha vigasztalhatod magad, ha nem kötöttél biztosítást. Tőzsdei analógiával élve ez olyan, mintha lennének részvényeid, amiken 30-40%-os ingadozást is elviselsz, lévén ez benne van a pakliban, de egy csődközeli helyzetet már aligha. Ezért veszel egy deep OTM put opciót, fedezve magad a hirtelen durva eshetőség ellen.

A kisállat biztosítás esetén azonban ez a logika aligha alkalmazható. Az állattartás költségeihez képest a kiadás mértéke - a biztosítás feltételei alapján is - nem érik el azt a mértéket, ahol az komoly hirtelen anyagi megterhelést jelentene. Az egyik cég online díjszámítás alapján éves 27 000 Ft díjra, 10 000 Ft önrész mellett esetenként maximum 80 000 Ft kifizetést kap az ember, azaz valójában 70 000 Ft segítséget (és még évi maximum is van, nettó 320 000 Ft). Ha tehát durván két és fél évnél ritkábban történik egy olyan baleset, vagy betegség, amit a biztosítás fedez, akkor mindenképpen rosszul jársz, mert többet fizettél, amit kapsz (és akkor még jelenértékről nem is beszéltem). Kivéve azt az esetet, ha 70 000 Ft hirtelen kifizetése komoly gondot jelent számodra. A számítást egy 1 éves Golden Retrieverre készítette a weboldal. Majd egyszer mindenképpen szeretnék egyet, de jelenleg sem az időt, sem a megfelelő életteret nem tudnám neki biztosítani, viszont kiszámoltam, hogy milyen költségekkel járna a tartása. Csak a kutyaeledel kb. 600 Ft/nap, azaz 18 000 Ft havonta, felszerelések, póráz, játék, ház, kutyaiskola és még sorolhatnám, legóvatosabb számításokkal is havi 25 000 Ft a tartás összköltsége minden hónapban. Ez már 3 hónap után több, mint az említett 70 000 Ft-os kifizetés. Ha valaki ilyen költségekbe veri magát, mennyire reális az, hogy egy egyszeri 70 000 Ft-os kifizetés földhöz vágja? Ráadásul a költség egy-egy esetnél még több is lehet, itt most a biztosító plafonjáról van szó.

Szinte biztos, hogy jobban jársz, ha ekkora összeget, de ha van rá lehetőséged: több száz ezer forintot félreteszel a kisállat esetleges orvosi költségeire likvid helyre, (pl. pénzpiaci alap), és ha ez csökken kipótolod. Összességében nagyon nagy a valószínűsége, hogy kevesebbet fogsz fizetni, mint amit a biztosításra költenél.

Tagged with: finance, trading

A funny map of Europe from far right-wing Hungarians’ POV :)

Do not take this seriously.


[ Posted Wed, 13 Jan 2010 19:05:55 ]

Tagged with: fun

A mű címe: BKV-sztrájk :)


[ Posted Wed, 13 Jan 2010 16:36:00 ]

photo-link-url

Tagged with: fun

Kitöltöttem az MDF kérdőívét, ami elhelyezi az embert a politikai palettán. Push poll persze, majdnem annyira mint a Napló (TV2) telefonos kérdései, nyilván az eredmények között bőven felülreprezentáltak lesznek akik a “konzervatív” kategóriába kerülnek majd. De legalább van valaki, aki próbál rámenni a konkrét értékek képviseletére. Az nagyon vicces, hogy a grafikonon négy mező van a koordináta tengelyek által elválasztott négy oldalon, mindegyik megjelölve egy névvel és színnel. A “konzervatív” MDF zöld, a “szocialista” MSZP piros, a (most figyelj! “klasszikus liberális” SZDSZ kék, és a “nemzeti baloldal” Fidesz narancssárga. A Fidesz felé ez egy igencsak találó fricska, az SZDSZ felé viszont kőkemény pozícionálási harc tünete.

Az én eredményem azért értékek szempontjából nagyjából oda esik, ahova gondolom magam, kissé erőltetett párt szempontból egyáltalán nem, de ez már az eredmény beskatulyázási próbálkozásának a kérdése.


[ Posted Tue, 12 Jan 2010 15:28:00 ]

Tagged with: politics

Költségvetési hiány a választási években, és közöttük. Ha nem kellene populista intézkedésekkel szinte megvenni a szavazatokat, akkor gyors becslés alapján akár 14%-kal lehetne kisebb a GDP arányos államadósság, ha “csak” az átlagos szintre lehetett volna levinni a választási években a hiányt. Ez megközelítőleg 3000 milliárd forint. Szidhatjuk érte a politikusokat, de akikkel ezt négyszer (ötször?) meg lehet csinálni, az ne csodálkozzon.


[ Posted Mon, 11 Jan 2010 12:50:00 ]

Tagged with: politics, eco

Törökországra nagy fejlődés vár
[ Posted Fri, 08 Jan 2010 14:57:00 ]

Törökország jobb osztályzatot kapott az egyik hitelminősítőtől - írják. Ám ez még mindig spekulatív kategória. Ez érthetetlen abból a szempontból is, hogy Törökország államadóssága csak 37%-a a GDP-nek, ezzel sokan cserélnének. A válság ugyan mélyen érintette az országot, egy adott negyedévben még Magyarországnál is jobban, de a bankrendszer stabil maradt, és a fejlődési potenciál nagyon nagy. Az infláció nem rosszabb mint nálunk, a munkanélküliség sokkal jobb. A török demográfiai adatok legalább két évtizedre garantálják a bőséges munkaerőt, ami még mindig olcsóbb mint a legtöbb keleti EU tagnál, a 15 év alattiak aránya 26,4% szemben például a magyar 15%-kal, és a 65 év felettiek aránya csak 7,1%, ami nálunk 15,8% és nagyot fog nőni a következő évtizedekben. Tehát sokkal kevesebb időset kell eltartania, a várhatóan egyre több aktív, munkaképes korú polgárnak. Törökország a legfontosabb munkaerőpiaci forrása lehet az EU-nak a következő évtizedekben, sok szempontból már ma is az, ezért is (összességében) érthetetlen a vonakodás az EU tagság miatt.

A magam részéről sokkal nyugodtabb lennék egy török állampapírral a kezemben, mint egynémely fejlett és sokkal magasabb életszinvonalát egyre nehezebben fenntartó nyugati ország állampapírját birtokolva.

Tagged with: finance, eco

Magyarország a 20. legélhetőbb hely a világon egy kutatás szerint. A reakció? Fanyalgás.
[ Posted Wed, 06 Jan 2010 16:51:00 ]

Az International Life minden évben elkészít egy listát azokról az országokról, ahol a legjobb élni. Magyarország a 20. helyet foglalja el: Quality of Life Index 2010 (nem mellesleg 10 helyet lépett előre a listán)

Ez egy jó hír, még akkor is, ha a felmérés nem tökéletes. A reakció a legtöbb embertől mégis fanyalgás, hitetlenkedés, és elképesztő pesszimizmus. Példákat bőven találunk a Portfolió, és az Index vonatkozó fórumán. Ezek az emberek nyilván tudják, hogy miért jó nekik nyavalyogni, miért jut az eszükbe a felmérésről a szemkilövetés, Olaszliszka, a Rózsadomb, a BKV Szalainéje, Gyurcsány Ferenc; ahelyett, hogy eszükbe jutna a Dunakanyar, egy jó paprikás csirke, Budapest és néhány nagyváros nemzetközi viszonylatban is számos szempontból kiemelkedő kultúrális élete, borok Villányból vagy a Badacsonyból, a Balaton, a tudományos eredmények, a fesztiválok és a fürdők, hogy csak néhányat említsek.

Ez még akkor is megdöbbentő, ha nyilvánvaló, hogy a lista több szempontból is eltér egy mindig is itt élő ember szempontjaitól, illetve pár ponton felületes. Az IL egy elsősorban angolszász országoknak szóló forrás, ami abban nyújt segítséget, hogy nekik hol a leginkább érdemes letelepedniük. A megélhetési költségek kategória így egyértelműen nem releváns egy magyar állampolgár számára, hiszen a jövedelme jellemzően jóval elmarad az Egyesült Államokbelitől. Ebben a kategóriában azonban csak a középmezőnyben vagyunk amúgy is, így nem ez húzott fel minket a listán. Erős pontszámot kaptunk a szórakozás és kultúra kategóriában, például az ingyenes és még mindig magas szinvonalú oktatás, a sok kultúrális esemény és múzeum miatt többek között. Szintén jó helyen vagyunk a környezet terén, az alacsony üvegházhatást keltő gázok kibocsátása, a népsűrűség és a védett területek miatt. A maximális pontszámot kaptuk a szabadság kategóriában, kb. 35 másik országgal együtt, a politikai és jogok miatt. Bár én magam egyáltalán nem érzem magam korlátozva, akkor és oda megyek, amikor és ahova akarok, úgy kritizálok pl. politikusokat, ahogy a kedvem tartja, tessék: Szekeres Imre egy hülye….hmmm, nem hallom a nagy fekete autót közeledni (a félreértések elkerülése végett: tényleg így gondolom, továbbá jelzem, hogy a jó helyezéünket nem a jelenlegi politikai vezetésnek köszönhetjük, sőt valószínűleg még rontottak is a helyzeten). Ugyanakkor megértem, hogy egyesek valamelyest korlátozva érzik magukat szabadságjogaik megélésében. Például 2006 őszén egyértelműen voltak rendőri túlkapások, és a brutális rendőröket egyértelműen szigorúbban kellett volna kivizsgálni. A Rendőrség többségét sajnáltam nagyon, mert csak a munkájukat próbálták végezni, mégis sokan őket szídták. Az is tény, hogy a Magyar Gárda betiltása kérdőjeles lépés, ezt még akkor is így gondolom, ha egyáltalán nem szimpatikusak. Továbbá egyes kisebbségek, ha jogilag nem is, a társadalom jó része által elszenvednek hátrányokat. Így erre a kategóriára 100 helyett 90 pontot adtam volna. Az egészség terén is erős helyen állunk. A fanyalgók azt felejtik el, hogy a legtöbb országban nincs olyan, hogy állami ellátás, ha fizetsz érte kapsz, ha nem nem. Ahol van, és eléggé finanszírozott, ott előttünk is vannak, nincsenek sokan. Infrastrukturában kifejezetten jól állunk, például most már autópályák tekintetében (tessék elmenni Lengyelországba, Szlovákiába, Romániába), vagy éppen a mobiltelefonok magas száma miatt.

Néhány ország, ami sokaknak meglepő, hogy lejjebb van az összesített listán:

Egyesült Királyság - Sokkal kevesebb a hely és magasabbak a megélhetési költségek, és sokkal gyakrabban esik. Élnek ott ismerőseim, teljesen egyetértek.

Szlovénia - Lényegesen rosszabb pontszámot kapott az Egészségügy, a Kultúra és az Infrastruktúra terén. Tavaly jártam ott, az elsőre nem láttam rá, a másik kettő nagyjából a mi szintünkön van.

Svédország - A megélhetési költségek és a hideg miatt. Szintén élnek ismerőseim, teljesen egyetértek. Ja, és szeszes italt csak arra kialakított ritka boltokban kapsz.

Monaco - Elképesztő ingatlanárak. Fél napot voltam itt jó régen, eszetlen drága hely.

Japán - Iszonyatos megélhetési költségek és zsúfoltság. Sosem voltam.

Írország - Drága és a GDP tízszeresét cipelik a hátukon teljes adósságként. Sosem voltam.

Izland - Hideg van, de nagyon, megéltem. Egyébként az ország bankrendszere úgy ahogy van összeomlott.

Tajvan - Többször idelátogató üzleti partnerek elmondása alapján náluk sokkal nyugodtabb hely, ahol sokkal kevesebbet kell dolgoznia az embereknek.

Bahama, Szingapúr, Seychelle, stb. - Álomhelyek, sosem voltam ezeken, passzolom, hogy miért vannak jóval lejjebb, a táblázat alapján nagyon drágák, és kevés a kultúra, persze ki a fene akar múzeumba menni ha ide eljut? :)

Összességében nagyjából a saját nyilvánvalóan szubjektív meglátásom alapján is rendben lévőnek tartom a táblázatot. Nem értem a fanyalgókat. Ahelyett, hogy örülnének, hogy a lista miatt talán sokkal többen látogatnak el hozzánk, és itt költik a pénzüket, inkább panaszkodnak, hogy milyen rossz nekik. Az ő döntésük.

Tagged with: politics, eco

NFL. Which team deserves the Super Bowl win mostly? Which is the most likely to win it?
[ Posted Tue, 05 Jan 2010 11:04:00 ]

Which team deserves the Super Bowl win mostly? (watching the last couple of years)

1. Colts. The strongest franchise in the last 10 years. The Manning-era has made 10 playoff appearances out of 12 years. In the last 8 years they won their divisions except for last year, but they still had 12 wins and only 4 losses in 2008. They had at least 10 wins in every year since 2002. They has a maximum of 4 losses in the regular season since 2003. The Manning-era is so good, that they definetely deserve more than one Super Bowl appearance and win. The opponents are so scared of Manning’s offense, that the the best coach in the NFL rather chooses to go for it in the 4th down in his own red zone, trying not to give back the ball to Manning’s hands.

2. Chargers. Since 2004 they had at least 8 wins every season, but in 4 cases, more than 10. In the last 6 seasons they made it to the playoffs 5 times. Their playoff record is 3-2 in the last 2 years, still they weren’t in the Super Bowl. They even managed to beat the best team in the NFL, the Colts, two times during last two year’s playoffs. They have one of the best QBs and TEs, and the best RBs of the Decade: LT.

3. Saints. After the Katrina, they built up the 2nd best passing offense, and made 2 playoffs appearances since then in 4 years. Now they even have a great defense, and an attitude to fight until the last second, like in DC a couple of weeks ago. And New Orleans never made it to the Super Bowl so far.

4. Eagles. Since 2000, they only missed the playoffs twice. They made it from unquestinably from the stronges division of the league. Every time they are in the playoffs, they won at least one game since 2000. They have 4 conference championship losses, and one SB loss. This team had never won the Super Bowl.

5. Cardinals. Last year wasn’t just luck. Great QB, great WRs.

6. Ravens. 3 playoffs in the last 4 years, and they still have the Defense spirit of the 2000 SB team with Ray Lewis.

7. Vikings. A living legend QB, a Defense feared by everyone, one of the best RBs. A team win one of the lowers revenues in the league, still made 25 playoff apearances, and still no playoff win.

8. Bengals. Always unlucky with it’s players, this year even a tragic death. They play in the second hardest division, with 2 very good defense teams, hence they won their divison this year, for the second time in 5 years.

9. Packers. Since 1993 they made it to the playoffs 11 times with Favre, still they won the Super Bowl only once. The team is still great, and now they have a proven talented QB with the best 3rd down record of the league.

10. Cowboys. They lose their playoff games, or last regular season games every year (except 2009) by their own faults.

11. Patriots. The best Head Coach ever I have to admit, but for the Bellichick-Brady-era 3 Super Bowl wins and 4 Conference Championship should be enough.

12. Jets. If I were a Jets fan watching Sanchez passing would make me wanna cry. They don’t even deserve to be in the playoffs. Only 1 playoff, and 0 playoff wins in the last 4 years.

Likely to win it? (watching the current season)

1. Colts. The best team this year with most wins.

2. Chargers. Started lazy, but won the last 9 games, every part of the team is ready to beat anyone.

3. Saints. 13-3 tells enough.

4. Cowboys. Won the hardest league, and capable of anything if Romo can finally handle the pressure.

5. Vikings. This team fits together perfectly.

6. Patriots. If they’re in the playoffs nobody is safe.

7. Cardinals. Their division is weak, and had some huge losses this year, but last year were the most talked about in the playoffs, not withput a reason.

8. Packers. Great Defense, hungry young QB.

9. Eagles. They got tired every time in the playoffs. This year could be still true efven with young WRs and TE.

10. Ravens. Good, but not good enough.

11. Bengals. I just don’t feel they could won more than 1 game in the playoffs.

12. Jets. If I were a Jets fan watching Sanchez passing would make me wanna cry (told this before?). But serously: can anyone win the Super Bowl without a passing game? Every other 11 team has an outsanding QB. The Jets have one of the worsts.

Tagged with: nfl, list

Nasdaq Composite breaks away from the S&P 500? On the chart above, you can see an almost perfect correlation between the bigcap and the (mostly) tech stock index, until the 2009 March multi-year low. Since then, in thel last about 10 months Nasdaq overperforms by more than 15%. A new era of technology boom is in the making? Doubt it. I’d rather think a new era of picky risk taking is here already.


[ Posted Mon, 04 Jan 2010 09:57:38 ]

Tagged with: trading, finance

Brees' 4. 4400+ yard season in a row?
[ Posted Fri, 01 Jan 2010 18:05:00 ]

Brees passed 4388 yards this year, so he only need 12 to reach 4400 for the fourth time in a row. Nobody has ever done that before (Maroni had 4 4400+ yard seasons but not 4-in-a-row). He is an outstanding QB, but he’ll need to thank that to his coaches. In the last forus years, since he joined Saints, he passes more, and to more targets (actually there is no star WR, or any pro bowl WR in the Saints like Reggie Wayne, or Randy Moss). Before 2006 he never had a season with more than 3576 yards, or 526 passing attempts. In the Saints he never had lass than 4418 yards and 554 attempts. Beside Brees’ talent, the men behing these extraordinary numbers: Sean Payton genius Head Coach (offensive mind, QB coach and offensive coordinator before signing to the Saints, he even had a Super Bowl appearance with the Giants), Pete Carmichael offennsive coordinator (worked with Brees in the Chargers), and Curtis Johnson WR coach. Like Brees, they all joined the Saints in 2006. I hope the Saints finally be the NFC champions, and get to the Super Bowl for the first time. They deserve it.

Update: Brees won’t play in week 17, so he won’t be able to break over 4400. But woth this decision he broke the record of the highest percentage passign completion in a season with his 70,6%.

Tagged with: nfl

Holdviola elektro folk (F)


[ Posted Wed, 30 Dec 2009 15:42:00 ]

Embed code:

Tagged with: music

About the 2010 NFL Pro Bowl picks
[ Posted Wed, 30 Dec 2009 01:58:00 ]

QBs: In the AFC Manning is the best in all league, Rivers is great, good choices. But I don’t get it, why Schaub is missing. He is infact the most passed yard QB in the whole league I’d drop Brady and pick Matt. In the NFC Romo could have been a better choice than Favre, but I understand that the living (and active) legend must be there. It’s good to see, that Rodgers’ talent is starting to be acknowledged.

RBs: AFC, C Benson or especially Thomas Jones would be better to see at the PB, than Rice. NFC, Adrian Peterson is a bit overrated these days, the starter should be S Jackson from Rams, but with DeAngelo Williams it’s a great and deserved trio.

WRs: AFC, Probably Santonio Holmes (or Randy Moss) would be a better choice, than Brandon Marshall, but I’m not sure. NFC, I think Steve Smith from the Giants would deserve to be there, instead of either Sydney Rice, or Fitzgerald.

TEs: AFC, Clark and Gates are far the best in the conference, no question about it. NFC, Vernon Davis is the best choice of course, but I’d like to see Celek instead of Witten on the roster.

Teams: Houston’s 2 LBs are overrated, as well as 5 players from Baltimore and Denver. I don’t understand why Dallas have 3 players from lines on the Pro Bowl roster, and Viking’s with 8 players is a joke.

2010 Pro Bowl rosters

Tagged with: nfl

May the Force be with the Investors.

Darth Vader Opens Wall Street (via AssociatedPress)


[ Posted Wed, 23 Dec 2009 18:15:00 ]

Embed code:

Tagged with: fun, video

A legszellemesebb étlap a Belga Sörözőé a Pannonia - Katona József sarkon. Bár csak egy sör miatt voltunk ott (egy gyümölcsöset is ittam, olyan volt mint a málnaszörp, igaz, annak egészen kitűnő), belenéztem az étlapba, és 10 percig nevettem.

A legviccesebb az “Út a Belső Békéhez” bélszinnel, fokhagymás spenóttal, burgonyalángos, stb., lásd a fenti kép. Jó még a “Kétkezi Brókerek” :), persze az is steak és libamáj, a “Szárnyas Fejvadász”, ami csirkeszárny, és a desszertek közül a “Szakértői Somlói”, ami egy sima, de bővebb somlói, illetve a “Jobb, mint egy Végkielégítés” rétes. :)

Éles és humoros elitkritika, egy igencsak borsos árú helyen (gondolom nem véletlenül). Ha a szomszédos kerületből párszáz métert átruccannak a politikusok, bankárok, akkor szembesülhetnek önmaguk imázsával.

A linken a teljes étlap fent van: Mosselen


[ Posted Wed, 23 Dec 2009 01:53:00 ]

Tagged with: fun, food

My (top 50) personal favourite movies of the decade (2000-2009)
[ Posted Mon, 21 Dec 2009 06:28:20 ]

1 Waking Life

2 Memento

3 Ratatouille

4 Der Untergang

5 The Others

6 Juno

7 The Prestige

8 Fehér Tenyér

9 The Invasion

10 Training Day

11 Das Leben Der Anderen

12 The Village

13 Gran Torino

14 Rendition

15 28 days later

16 Vanilla Sky

17 Le fabuleux destin d’Amélie Poulain

18 Hotel Rwanda

19 Children of Men

20 La Scafandre et le Papillon

21 The Reader

22 Signs

23 300

24 I Am Legend

25 RockandRolla

26 Departed

27 A Nyomozó

28 Snatch

29 Syriana

30 The Queen

31 High Fidelity

32 Slumdog Millionaire

33 Gladiator

34 Lost in Transition

35 Borat

36 Inglourious Basterds

37 Changeling

38 Requiem for a Dream

39 Longford

40 Million Dollar Baby

41 About Schmidt

42 Hangover

43 Rachel Getting Married

44 Avatar

45 Alfie

46 The Recruit

47 The Wrestler

48 Julie&Julia

49 Blindness

50 El Laberinto El Fauno

Tagged with: movie, list

Leszakadt a hó, a rendőrök is koccannak
[ Posted Sat, 19 Dec 2009 18:18:00 ]

Az egyik lejtős úton 1,5 km-en több mint egy órát töltöttünk. A szembejövő sáv lassan de halad. Jön egy hókotró rendőri felvezetéssel, villogóval és szirénával, ahogy kell. Az előtte 50 méterrel haladó autó ahogy csak tud lehúzódik és megáll. Úgy 10 másodperccel később a rendőr megpróbálna mellett elmenni, de megcsúszik és nekikoccan. Tízzel mehetett és az is sok volt. Szegény autós kiszáll, ránéz a fiatal járőr tanácstalan arcára és elkezd nevetni. A többit nem láttuk.

Tagged with: interesting

Poligamy
[ Posted Fri, 18 Dec 2009 19:37:00 ]

A Poligamy talán a Valami Amerika, illetve a Magyar Vándor óta a legígéretesebb magyar közönségfilm. Ígéretes közönségfilm alatt azt értem, hogy egyszerre igényes, újat mutat, szórakoztat és ~százezreket tud bevinni a moziba. A Nyomozó vagy a Fehér Tenyér például az utóbbi kritérium miatt nem veheti fel a versenyt a “nagyokkal”, hiába tetszettek jobban. Persze a műfaj is más.

A film az eddigi Csányi Sándoros (és Fenyő Ivános) romkomos áramlat eddigi legjobb darabja. Az ötlet, miszerint megy előre az idő, és a nők cserélődnek a főszereplő mellett, egész jó. Orosz Dénesről lerí, hogy forgatókönyv szakon végzett és utána lett rendező (bár eleve az akart lenni), mert (azon túl, hogy a főszereplő foglalkozása is szappanopera-forgatókönyvíró) a film a történet és a dialógusok szempontjából profi munka. Karakterek, szekvenciák, amerikai stílusú poénok és vágások - minden a helyén van, semmi sem felesleges. Orosz remekül egyensúlyoz a nyálasabb és a viccesebb jelenetek között, már-már gépi pontossággal méri ki a porciókat. És igazából ez a fő probléma a filmmel, ami egyébként élvezhető és alapvetően jól sikerült. A profizmustól, az itthon eddig nem látott érettségű közönségfilm-forgatókönyvtől óvatos lett az egész. Orosz nyugodtan kockáztathatott volna egy keveset, és akkor nagyot ütött volna a film.

Csányi megfelel a kihívásnak. Tompos Kátya karakter szinten tökéletes a “szomorkás Bambi-pofi lány, akibe beleszeretünk” szerepében. Osvárt Andrea egy hatalmas tévedés mint színésznő, egyetlen jelenet van, ahol emberi érzelmeket kellene eljátszania, az sem sikerül neki, nem is adtak neki sok szöveget a filmben. SPOILER! Péterffy Bori telitalálat mint pszichológus (annyira, hogy először le sem esett, hogy ő az), és valami rettenetes melléfogás, mint sztriptíztáncosnő.

Összességében egy jó film. Lehet rajta nevetni, együtt érezni, néhol magunkra ismerni.

PORT.hu - Poligamy

Tagged with: movie

Hogyan lesz 2%-os reálbércsökkenésből 8%-os fogyasztáscsökkenés?
[ Posted Fri, 18 Dec 2009 16:56:00 ]

A KSH friss jelentésében (jel10910.pdf) az szerepel, hogy a hazai fogyasztás jóval nagyobb mértékben esett vissza, mint a reálbércsökkenés. Hogyan lehet ez?

1. A fogyasztói kosár a reálbér számításnál figyelembe vett fogyasztói árindexhez (tkp. inflációhoz) képest más szerkezetű, mint amit a KSH feltételez. Ebben mindenképpen valamennyi igazság, de a fenti különbséget nem magyarázza. Ráadásul nem is biztos, hogy abban az irányban történik, amely alapján az emberek valóban nagyobb drágulással szembesülnek, mint a mért adat.

2. Az emberek a gazdasági bizonytalanságban a jövedelmüknél nagyobb mértékben vettek vissza a fogyasztásukból, nehezebb időkre készülve. Nyilván sok ilyen van, de általánosságban nehezen tartom elképzelhetőnek. Akinek vannak tartalékai, részben azt éli fel, ez világosan látszik a befektetések szerkezetéből és adataiból. Akinek nincs, és ez a nagy többség, annak az egyetlen mozgásterét

3. Növekvő munkanélküliség. Van benne része, hiszen a reálbér változásában nem látszik, hogy sokan elvesztették az állásukat, így az összjövedelem ennél nagyobb mértékben csökkent. Ennek hatása az összfogyasztásra sem lehet 1-1,5%-nál nagyobb.

4. Valójában nagyobb jövedelem csökkenés történt. Ez már módszertanilag is így van, és a KSH sem állít mást, csupán a gyorsjelentésben erről nem esik szó. A vállalkozók, emellett a szürke és feketegazdaság sokkal nagyobb csapást szenvedett el, mint amit a jelentés sugall. Ezt tartom a fő oknak, és ezért rendkívül mély a mostani válság. Viszont a hirtelen és brutális visszaesés azt is jelenti, hogy ha az export kihúz minket és Ny-Európa javul (javulgat már), akkor ez volt a mélypont.

A fogyasztás 2-3 negyedéves fáziskéséssel fog javulni, lassan, és a bizalom is kell hozzá. Ez utóbbi tavasszal meg fog jönni, új kormány lesz, nem tudjuk milyen lesz, de sokakat több-kevesebb reménnyel fogja eltölteni, ennek is lehet némi önbeteljesítő hatása.

Tagged with: eco

I’ve read David Plouffe’s book about the Obama campaign, and liked it. Even though it gets too emotional from time to time, it’s something to enjoy and get inspiiration from. It’s exciting to see how the head of the Obama campaign saw the whole process, and how early they adopted a great organization and strategy which let them win against Clinton and McCain. There aren’t many ‘insider info’ in the book, but I was really surprised, how the VP nominee vetting process’ last phase happened. It’s also interesting to note how much sacrifice a campaign demands. Hundreds of thousands of people (volunteers) spent much of their free time to walk house by house and convince people to support Obama, and even to ask contribution to the campaign. Thousands of people (campaign staff) spent months or years without a weekend or any free time to organize everything. Plouffe for example, spent almost two years without his son and (at the end of the campaign) pregnant wife, including evenings and weekends. But they made history, so it’s accaptable to get a little emotional while thinking back.

Tagged with: politics

Hitelfelvételi korlát - A populista politikusok megint óvodásnak nézik az embereket
[ Posted Tue, 15 Dec 2009 11:41:00 ]

“A zárószavazás előtt Tóbiás József az MSZP-frakció álláspontját ismertetve azt nyilatkozta, hogy szerintük jobban védi a hitelfelvevők érdekeit – és óvja meg őket attól, hogy adósságspirálba kerüljenek –, ha nem a thm felső határát állapítják meg, hanem azt szabályozzák, milyen gyakorisággal lehessen felvenni magas törlesztési terhű hitelt.”

Alapvető tévedés, hogy szavazatok érdekében pelenkázzák a célcsoportot. A hitelfelvevők érdekeit az szolgálja, ha szépen használják a saját fejüket és felelősségérzetüket, és saját maguk eldöntik, hogy felvesznek-e újabb hitelt, pláne ha azok őrült kondíciókkal vannak felruházva.

A következő intézkedés az lesz, hogy szabályozzák, hogy hányszor lehet átkelni az utcán, hogy csökkentsék a balesetek számát. Várható az is, hogy hamarosan kötelező étrendet írnak elő, hogy ne rontsuk el a gyomrunkat.

Tagged with: politics, finance

Fidesz lista - Nézőpont Intézet - Inforádió
[ Posted Mon, 14 Dec 2009 22:10:00 ]

Vannak politikai pártok, amelyek néha fontos döntéseket hoznak - ilyen például az országos lista - amiket egy-egy politikai elemző véleményez, majd erről akár az országos média is beszámol. Objektíven.

Ezt a folyamatot imitálja a Fidesz - Néz